A mai tömegkultúrát meglovagló populizmus nem tud más lenni,
mint bántalmazó. Ezért is mondja Harrari egy CNN-nek adott interjújában, hogy
most, hogy a Hamasszal a háború kirobbant, Netanyahu-nak az első dolga kéne
legyen, hogy bocsánatot kérjen az izraeliektől a korábbi évekért. Ez persze
vágyálom, már az is nagy szó, hogy egységkormányt alakított és lekerült a
napirendről a bíróság elfoglalása.
A populisták belső és külső ellenséget szítanak és
feszültséget keltenek, túlzásba viszik az emberekben lévő veszélyérzetet, és
pökkhendi módon magukat állítják egyedül megoldási javaslatként. Senkivel nem
kívánnak tárgyalni. A magyar kormánynak is volna oka elnézést kérnie az elmúlt
évekért. Nem tudjuk például miért kellett eljelentékteleníteni a parlamentünket,
miért van rendkívüli kormányzás, miért harcolunk Brüsszellel és így tovább. De
illúzió volna elvárni, hogy megszülessen egy ilyen belátás, nyilván nagyon
mélyre kell kerülnie az országnak, hogy ez tömegek részéről egyáltalán
elvárásként megfogalmazódjék. Akkor persze világossá válik az is, hogy
bántalmazott viszonyban voltunk.
Tudom, hogy van már egy elakadás abban is, hogy a magyar társadalom felismerje, egy bántalmazó viszonyba került a saját kormányzatával szemben. Pedig a populista lenézi azt, aki nem olyan, mint ő. Magát a riválisainál erkölcsileg magasabbrendűnek tartja, és mindenkinél okosabbnak is. Ez a fajta pökhendiség és nárcisztikusság egy állandó karaktervonás, ezért lenézi és kirekeszti a rajta kívül álló politikai tábort, de lenézi és kirekeszti a saját táborában átlagos képességűeket is. A vezetők jelenlétében ezért szoronganak a populisták beosztottjai. A nárcisztikus-populista politikus meg van győződve arról, hogy joga van a manipulációhoz, eszköz szinten bánhat mással és dehumanizálhat bárkit a céljai elérésében. Amikor szalonképtelenül viselkedik, arra azt mondja, ő legalább őszinte. (Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a valóságshowk-ban szereplő közönséges lányok is arra hivatkoztak, hogy ők legalább őszinték.)
A nárcisztikus-populista hatalomba került politikus kiszolgáltatottá
teszi az országát. A félelem pedig nagy úr, a KDR miatt pedig a bántalmazottak
nagyon sokáig igazat adnak az agresszornak. (A KDR önigazolás, ilyenkor, ha egy
populista-nárcisztikust juttattunk hatalomba, nehéz szembenézni a
tévedésünkkel. Ilyeneket mondunk, ő még mindig jobb… Vagy: Nem is igaz, hogy
ártana nekem, csak a helyzet túl nehéz stb.) Van még egy szociálpszichológiai
indok a KDR-en és a stockholm szindrómán kívül (A stockholm szindróma szerint,
a rajtunk hatalmaskodót megszeretjük, mert megérezzük a gyengeségét és a
problémáit), mégpedig az, hogy az abuzáló mégjobban abuzálja azt, aki tőlünk
távolabb van, akit magunk alatt hihetünk. Sajnos ez az alacsonyabb státusúakra
jellemzőbb szükséglet. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a hátrányos
helyzetűeket, vagy akár a magasabb státusban lévőket ne érne bántalmazás. De bántalmazás
éri a gyerekeinket nevelő tanárokat, mert a szakszervezeti küldötteket nem is
hajlandók fogadni a minisztériumban, a szüleinket ellátó orvosainkat (azonnal
bosszút állt a kormány a Kamarán, amint az orvosok érdekeit akarták képviselni),
bármelyik vállalkozó megtapasztalhatja az igazságtalan versenyt, ha egy NER-lovaggal
(azaz a nepotizmussal) kerül szembe. A piacon vagy egy állami állásért
versenyezni nem is érdemes, ha nincs protekciód.
Térjünk vissza a bántalmazás okozta hatáshoz. A bántalmazás
és a tanult tehetetlenség közt ugyanis erős a korreláció. Senki sem születik
tanult tehetetlennek. De a felmérésekből tudjuk, hogy a magyarokra sokkal jobban
jellemző a tanult tehetetlenség, mint más nemzetek tagjaira. A kérdés az, hogy
miért? – A válasz keresésében két irányba indulhatunk el, az egyik a
hagyományok, a szülők tapasztalata. Egy szegény családba születő gyereknek a
szülei többnyire azt mondják, hogy a sorsuk fátum, akár mit csináltak az ősök,
mindig visszapenderítették őket a gödörbe, tehát nincs is értelme küzdeni. A
következő generáció döntő többsége ezt el is hiszi, és a dolog önmagát
megvalósító jóslattá válik. A másik az egyéni tapasztalás, melyet szintén sokan
a családon belül kisgyerekként élnek át egy erőszakos abuzáló anya vagy apa
jóvoltából, aki nem érvel, nem indokol, csak bánt, saját magával van
elfoglalva, érzelmileg zsarol és nem tud odafigyelni a gyerek szükségleteire.
Kívülről nézve gonosznak tűnik.
Minél súlyosabb a bántalmazás, annál biztosabb, hogy a
következő generáció borderline lesz. Ez abban nyilvánul meg, hogy amikor
valóban cselekedni kéne, akkor beindulnak a tehetetlenségi sémák. Tudja mit
kéne csinálni, ezt el is tudja mondani, netán dühöng és hőzöng, de csak akkor,
amikor annak nincs értelme. Amikor volna, akkor leblokkol. Az egészséges
személyiség pont fordítva viselkedik, amikor nincs értelme nem hőzöng, amikor
pedig cselekedni kell, cselekszik.
Zsolt Péter
#borderline1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |