Borderline társadalom?

A mai tömegkultúrát meglovagló populizmus nem tud más lenni, mint bántalmazó. Ezért is mondja Harrari egy CNN-nek adott interjújában, hogy most, hogy a Hamasszal a háború kirobbant, Netanyahu-nak az első dolga kéne legyen, hogy bocsánatot kérjen az izraeliektől a korábbi évekért. Ez persze vágyálom, már az is nagy szó, hogy egységkormányt alakított és lekerült a napirendről a bíróság elfoglalása.

A populisták belső és külső ellenséget szítanak és feszültséget keltenek, túlzásba viszik az emberekben lévő veszélyérzetet, és pökkhendi módon magukat állítják egyedül megoldási javaslatként. Senkivel nem kívánnak tárgyalni. A magyar kormánynak is volna oka elnézést kérnie az elmúlt évekért. Nem tudjuk például miért kellett eljelentékteleníteni a parlamentünket, miért van rendkívüli kormányzás, miért harcolunk Brüsszellel és így tovább. De illúzió volna elvárni, hogy megszülessen egy ilyen belátás, nyilván nagyon mélyre kell kerülnie az országnak, hogy ez tömegek részéről egyáltalán elvárásként megfogalmazódjék. Akkor persze világossá válik az is, hogy bántalmazott viszonyban voltunk.

Tudom, hogy van már egy elakadás abban is, hogy a magyar társadalom felismerje, egy bántalmazó viszonyba került a saját kormányzatával szemben. Pedig a populista lenézi azt, aki nem olyan, mint ő.  Magát a riválisainál erkölcsileg magasabbrendűnek tartja, és mindenkinél okosabbnak is. Ez a fajta pökhendiség és nárcisztikusság egy állandó karaktervonás, ezért lenézi és kirekeszti a rajta kívül álló politikai tábort, de lenézi és kirekeszti a saját táborában átlagos képességűeket is. A vezetők jelenlétében ezért szoronganak a populisták beosztottjai. A nárcisztikus-populista politikus meg van győződve arról, hogy joga van a manipulációhoz, eszköz szinten bánhat mással és dehumanizálhat bárkit a céljai elérésében. Amikor szalonképtelenül viselkedik, arra azt mondja, ő legalább őszinte. (Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a valóságshowk-ban szereplő közönséges lányok is arra hivatkoztak, hogy ők legalább őszinték.)

A nárcisztikus-populista hatalomba került politikus kiszolgáltatottá teszi az országát. A félelem pedig nagy úr, a KDR miatt pedig a bántalmazottak nagyon sokáig igazat adnak az agresszornak. (A KDR önigazolás, ilyenkor, ha egy populista-nárcisztikust juttattunk hatalomba, nehéz szembenézni a tévedésünkkel. Ilyeneket mondunk, ő még mindig jobb… Vagy: Nem is igaz, hogy ártana nekem, csak a helyzet túl nehéz stb.) Van még egy szociálpszichológiai indok a KDR-en és a stockholm szindrómán kívül (A stockholm szindróma szerint, a rajtunk hatalmaskodót megszeretjük, mert megérezzük a gyengeségét és a problémáit), mégpedig az, hogy az abuzáló mégjobban abuzálja azt, aki tőlünk távolabb van, akit magunk alatt hihetünk. Sajnos ez az alacsonyabb státusúakra jellemzőbb szükséglet. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a hátrányos helyzetűeket, vagy akár a magasabb státusban lévőket ne érne bántalmazás. De bántalmazás éri a gyerekeinket nevelő tanárokat, mert a szakszervezeti küldötteket nem is hajlandók fogadni a minisztériumban, a szüleinket ellátó orvosainkat (azonnal bosszút állt a kormány a Kamarán, amint az orvosok érdekeit akarták képviselni), bármelyik vállalkozó megtapasztalhatja az igazságtalan versenyt, ha egy NER-lovaggal (azaz a nepotizmussal) kerül szembe. A piacon vagy egy állami állásért versenyezni nem is érdemes, ha nincs protekciód.

Térjünk vissza a bántalmazás okozta hatáshoz. A bántalmazás és a tanult tehetetlenség közt ugyanis erős a korreláció. Senki sem születik tanult tehetetlennek. De a felmérésekből tudjuk, hogy a magyarokra sokkal jobban jellemző a tanult tehetetlenség, mint más nemzetek tagjaira. A kérdés az, hogy miért? – A válasz keresésében két irányba indulhatunk el, az egyik a hagyományok, a szülők tapasztalata. Egy szegény családba születő gyereknek a szülei többnyire azt mondják, hogy a sorsuk fátum, akár mit csináltak az ősök, mindig visszapenderítették őket a gödörbe, tehát nincs is értelme küzdeni. A következő generáció döntő többsége ezt el is hiszi, és a dolog önmagát megvalósító jóslattá válik. A másik az egyéni tapasztalás, melyet szintén sokan a családon belül kisgyerekként élnek át egy erőszakos abuzáló anya vagy apa jóvoltából, aki nem érvel, nem indokol, csak bánt, saját magával van elfoglalva, érzelmileg zsarol és nem tud odafigyelni a gyerek szükségleteire. Kívülről nézve gonosznak tűnik.  

Minél súlyosabb a bántalmazás, annál biztosabb, hogy a következő generáció borderline lesz. Ez abban nyilvánul meg, hogy amikor valóban cselekedni kéne, akkor beindulnak a tehetetlenségi sémák. Tudja mit kéne csinálni, ezt el is tudja mondani, netán dühöng és hőzöng, de csak akkor, amikor annak nincs értelme. Amikor volna, akkor leblokkol. Az egészséges személyiség pont fordítva viselkedik, amikor nincs értelme nem hőzöng, amikor pedig cselekedni kell, cselekszik.

A kapcsolódási lánc tehát így néz ki: bántalmazás (nárcisztikus) – tanult tehetetlenség (borderline). Ha és amennyiben igaz a tételünk, hogy a populisták nem tudnak nem bántalmazók lenni, akkor társadalmi mértékben a láncolat pedig így: populista politikai kormányzás – bántalmazás – társadalom tanult tehetetlenné válása. Hogy aztán ez a képlet patológikus szintre jut-e vagy pedig nem, azt leginkább az mutatja meg, hogy a bántalamzó módon kormányzó párt uralkodóvá válik-e az adott társadalomban, vagy elzavarják. 

Zsolt Péter

#borderline

---

---