A három típus elérése

Hogyan lehet ezen típusokat valóban meghódítani, igazán közel kerülni hozzájuk? – Láttam egyszer egy videót, ahol a skizofrénként diagnosztizált igen szépeket mondott a párjáról és maga is épp jó állapotban lévén átlátta a saját betegségét. Mindketten fel voltak készülve a rosszabb időkre, mikor belobban a betegség, mindketten tudták, hogy lesz megint ilyen és nagyon elkötelezettek voltak egymás iránt. Azaz a skizofrént az elkötelezettséggel lehet igazán meghódítani. S bár könnyen lehet, hogy a betegség belobbanásában ezt tagadni fogja, de nem erre a kérdésre próbálok meg most kitérni, hanem arra, hogyha mondjuk a halálos ágyán, mikor kitisztul mit fog mondani, kit tudott szeretni igazán az életében. Bárhogy is alakul, azt a kapcsolatot fogja nagyra tartani, aki tűzön-vízen keresztül kitartott volna mellette – ha mondjuk nem marta volna el maga mellől -, akinek erényei nem érzelmekben nyilvánultak meg, hanem akaratban és állóképességben.

A nárcisztikus szívéhez pedig nem az jut el, aki imádja és rajong érte, hanem aki nem megalázható, aki asszertív, aki erős egyéniség, aki ha szükséges le tudta üvölteni a haját a fejéről. Ez persze bizonyos pillanatokban maga a borderline, de hagyjuk most a zsák a foltja patológikus egymásra találást, inkább azt vizsgáljuk meg, hogy mikor gondol vissza úgy a nárcisztikus egy volt kapcsolatára, hogy az lehetett volna az igazi, mert a borderline-ra nem így gondol vissza. Abból elege lesz és jogosan lesz elege. A nárcisztikus igazi szerelme az erős Én-nel rendelkező partner, aki ugyanakkor képes volt őt szeretni. A nárcisztikus felfogja a szeretet jelentőségét, csak visszaszeretni nem tud. Jó, tud szerelmes lenni, de szeretni és szerelmesnek lenni nem pontosan ugyanaz. A nárcisztikus képes lesz értékelni utólag az őt szeretőt és aztán elküldőt, ám nem tudja értékelni a mellette kitartót. Hiszen aki kitart mellette, annak az Én-je – véli és jogosan – nem erős.

A borderline élete nagy szerelme pedig megint egészen más. Az ő szívéhez az tud eljutni, aki megérti az ő működését. Szereti és érti őt. Ez pedig nem csupán érzelmi teljesítmény, hanem intellektuális is. Általában a borderline-ok partnerei elindulnak az intellektuális úton, meg akarják érteni, hogy mi is az a pokol, amibe kerültek, de ahogy egyre többet megértenek, egyre inkább kihűlnek. A borderline ezt érzi és magányossá is válik. Nem elég neki a mellette való kitartás. És nem elég neki az ő működésének átlátása. Nem elég az sem, ha a másik erős Én-nel van megáldva, vagy az, ha jó ember és megbocsát neki mindent – mondjuk félrelépést. Nem elég, ha a partnere rendelkezésre áll és szolgálja. Ezt a partner birtoklási gyengeségének tartja. A borderline lelkét meghódítani roppant nehéz, mert minden dolognak meglátja a fonákját, minden erénynek a hátulütőjét. De a borderline is meghódítható, éspedig azáltal, ha valaki bele tud helyezkedni az ő világfelfogásába, ha valaki úgy tud szemüvegeket cserélni, mint ő, de vele ellentétben uralja a szemüvegcserét. A borderline az ő tökéletes terapeutájába szeret bele egy életre. Nem tudom van-e ilyen, mert senki nem tud  egyszerre partner és terapeuta lenni, de azt hiszem a borderline a lelke mélyén arra vágyik, hogy egy ilyet találjon.    

Tehát az "igazi" egy skizofrén számára egy gondozó, a nárcisztikusnak egy világítótorony, egy borderline-nak pedig egy szerelmes terapeuta.

#borderline

---

---