A három típus szexualitása

A skizofrének szexualitása – legalábbis akkor, amikor rosszabb állapotban vannak, mert más esetben épp olyan sokszínű, mint bárkinek – szükségletalapú. De még csak nem is úgy, ahogy egy aspergeres számára, aki megfogalmazza, hogy neki sajnos baja van a kapcsolatteremtéssel és igazából csak szexet szeretne és ha lehet ne beszélgessenek a szerelemről. A skizofrén nem fogalmaz meg semmit, nincs önreflexiója, egyszerűen csak elvesz, és aztán sajnos bírál és értelmez is, elemzi és pszichologizálja a másikat. A lényeg ez a hármas szerkezet: a szükséglet, az önrefelxió hiánya és a másik veséjébe látó elemzése.

A betegségre ugyanakkor mint a hagyma héjára kerülhetnek még karakter sajátosságok, szocializációs, kulturális rétegek. Nyilván most a modern fogyasztói társadalomról beszélek, nem egy indiánkulturáról, ahol a skizofréniát nem is tartják betegségnek, csak furcsaságnak, átlagtól elütőnek, ezért aztán megbélyegzés nem rakódik rá teherként. A skizofrén a majdnem sámán, a félresikerült sámán, és ha nem tud integrálódni a közösségbe elzavarják, majd visszahívják, ha megint nem tud integrálódni, megint ez történik. És a skizofrént a közössége, az ilyen közösség féken tartja. A nyugati társadalom őrültnek nyilvánította, lekötözte, rácsos ágyba tette, majd ma kémiai szerekkel kezeli. A 60-as évek vége óta pedig, mióta szexuális felszabadulás történt, alakulhatott és bontakozhatott ki a fenti időszerű szexuális habzsolás. 2-3 évnél tartósabb kapcsolata azonban épp azért, mert a mai társadalmakban nem vagyunk egymás mellé kényszerítve, nem igen van.

Szexualitásukra általában az a jellemző, hogy nem adnak, csak elvesznek. Ám a betegségre valamilyen karakter is rakódik és az bármi lehet. A kevert típusok jellemzését egyediségük miatt kerüljük, de igazából tiszta típus még a skizofrénnél sincs. Ha például önostorozó, kisebbségi érzés, igyekvő szolgáló attitűd jellemzi, az kezelhetőbbé teszi az alapbetegséget és a szexualitásba is egészen más színt visz, mint ha más személyiségjellemzők árnyalják. A betegség belobbanásakor azonban a szexualitásukból kivész az érzelem, szükségletjellegűvé, ösztönszerűvé válik.  

A nárcisztikus szexualitása során arról akar meggyőződni, hogy ő ellenállhatatlan, neki van hatása. A nárcisztikus mindig erről akar meggyőződni, miért pont itt lenne másmilyen? S most képzeljük el azt a pechet, ha a nárcisztikus teljesítménye alacsonyabb, s különösen, ha férfi az illető, és ez a potenciálja kapcsán kézenfekvő, nem titkolható, mint ahogy a nők esetében, abból milyen sok szövegelés és pótcselekvés származhat. És persze megcsalás, mert új trófeák és önigazolások kellenek.

A nárcisztikusoknál sose feledkezhetünk meg arról, hogy az alapprobléma az Én bizonytalanságával, gyengeségével van. Ezért fontos annyira a nárdissztikus számára, hogy partnere jól nézzen ki, mert reprezentálnia kell vele is. Ha a nárcisztikus partnere viszont jól néz ki, és egészséges a személyisége, az üresség szembetűnővé válik, a partnere abúzusait pedig nem tűri és hamar lelép, akár anélkül is, hogy magyarázná miért, a sok beszédből és vitából ugyanis elege lesz. A megcsalását sem tűri.

A nárcisztikusok sérülhetnek a másik nemmel való próbálkozás során és mivel tagadják a társadalmi normák rájuk vonatkozó szabályait ezért könnyen válnak biszexuálissá. Szexualitásuk lehet szabados, ám nem mindenki olyan, mint Oscar Wilde, van, aki kifelé a látszatért aggódik állandóan és ezért válik hamissá, ha jobban kiismerjük.

Míg a skizofréneknél a szexualitás inkább ösztönös, addig a nárcisztikusoknál túlságosan is le vannak fojtva az ösztönök, nehezen tudnak egyszerűségükben kibontakozni, ezért a nárcisztikusok könnyen folyamodhatnak valamiféle perverzióhoz, amivel felturbózzák magukat. Nem tudatmódosító szerekre van szükségük, mert a kontroll megtartása fontos a számukra, és a szexuális perverziók legkülönbözőbb variációi tetszhet nekik. A modern fogyasztói társadalomban pedig a lehetőségek tárháza kinyílt, mert az önkényeztetés joga is ideológiaként adott. A kiégés, a csömör, a kiéltté válás kockázata igen csak veszélyezteti a nárcisztikusokat. Wilde művében, a Dorian Gray arcképében a festmény pontosan visszatükrözi a kiéltség aktuális fokát, miközben hősünk a társasági életben folyamatosan hódít. Én egy isten vagyok, mondja a nárcisztikus, miközben gyorsan halad az ingerelhetetlen impotencia és a frigiditás felé.

A borderline szexualitása nem nélkülözi a magas érzelmi odaadást. Elsősorban nem testiséget, hanem lelket akar kapni és adni, ezért tűnik ez a hozzáállás többnyire kulturálisan és biológiailag is nőiesnek. Egy borderline nő viselkedését természetesebbnek fogjuk tartani, mint egy férfiét. Ha úgy adódik, hogy egy szexuális aktusba nincs szerelem, az nagyon megviseli, noha impulzivitása miatt könnyen fekszik le bárkivel. Néhány pillanatra lehet érzelmileg közel kerülni egy idegenhez is, aztán nem érti miért volt a szexuálitás és piszkosnak érzi magát. (Hogy ezt aztán miképp dolgozza fel, már sok egyéb rétege határozza meg, lehet ő is rosszindulatú, kifordultan önigazoló és rágalmazó, de inkább őszinte és önpusztító szokott lenni. Mi van ugye, ha valaki nárcisztikus borderline?)

A borderline-ok vonzódnak a tudatmódosító szerekhez, a bódulathoz és a szexualitásban is keresik ezt az érzést, és meg is találják. Nagyszerű szeretők, mert adni és kapni is akarnak, mert test és lélek együtt mozog, mondhatni szerelmes típusok. Ám amint úgy érzik, hogy a partnerben nincs az a tűz, mint bennük, rögtön zárnak, mert nagyon figyelnek arra, hogy a másik is maximalista legyen. Nem úgy veszítik el az eszüket, mint egy nem-borderline szerelmes, a borderline inkább behúzza a másikat, egyé válik vele és csak így működik. A tűz csökkenését viszont rosszul kódolja, úgy tekint rá, hogy az azt jelenti, a másik el akarja hagyni.

Ha azon tűnődünk, hogy a nagyon fejlett személyiségű emberek általában miért nem rendelkeznek szexuális partnerrel, akkor arra az a magyarázat, hogy ösztöneiket megdolgozták, EGO-juk erős és nem nárcisztikus, érzelmi kilengések pedig nem jellemzik őket, ugyanakkor a másik elakadásait világosan látják és ezért magányossá válnak. Csak egy olyan másikkal tudnának szimbiózisba kerülni (a szex élménye is a szimbiózis, ezért is szeretjük), akik olyan fejlettek, mint ők. Mindezt azért hoztam most ide, mert a borderline hasonlóképp látja a partnere elakadását, hasonlóképp igényes, ez is nehezíti, hogy saját testét és lelkét tartósan adni tudja. A borderline nem stabilan áll a személyiségfejlődés létráján, hanem rohangál rajta és anélkül teszi ezt, hogy ezt ő irányítaná. #borderline

---

---