Jövőperspektíva - állatok, egyének, politikusok, emberiség, MI

Mindenki találkozott már azzal a jelenséggel, hogyha egy kutya elsátál egy másik kutya kerítése előtt, akkor bekapcsol a házörzőnél a reflex. Talán azt is megfigyeltük már, hogy nem minden sétáló válaszol erre hasonlóképp. Sokszor a sétálóból mérhetetlen nyugalom és megvetés árad. Legalábbis az emberi szemlélőnek így tűnik. Ám fordított esetben, amikor a mi végtelen nyugalmú és magasabb IQ-júnak tartott ebünk előtt sétál el a kolléga, ugyanez a jelenet ismétlődik meg, csak fordítva.

Két kognitív műveletre volna szükség, hogy ez ne legyen mindig ilyen mechanikus. Az egyik, hogy az épp házát örző örjöngő képes legyen a másik helyébe képzelni magát – empátiára egyébként képesek a kutyák, de nem ilyen szituációban -, a másik, hogy legyen előre gondolkodó képességük, hogy arra gondoljanak, ha majd a másik jön el előttem akkor én is így fogok örjöngeni, tehát most nem játszom a nem törődöm felsőbbségest, vagy a jövőben nem fogok őrjöngeni, hisz akkor ő játszhatja a felsőbbségest, tehát e kört érdemes volna megszakítani. Erre a jövőfókuszra a kutyák képtelenek, nem képesek távlati képzeteket teremteni és ebből cselekvéseket levezetni, noha egyébként az ember közelsége miatt fantasztikusan szociálisak, parancsra képesek lecsendesedni, várakozni, vágyaikat késleltetni.

De ne várjunk csodákat a kutyáktól, a jövőperspektívához fogalomalkotásra, szavakba foglalt képzetekre volna szükség. Ami egy kisgyereknél már megy, a kutyáknak nem. Sok óvónő alkukkal kezeli a kicsiket, melyeket egy kamasz már zsarolásnak vélne. A kutyáknak viszont nem érdemes olyat mondani, hogyha ma jól viselkedsz, holnap elmegyek veled sétálni. Ugyanakkor ne legyen nagy az arcunk az állatokhoz viszonyítva alig vagyunk előrébb. Sok politikus, ki épp hatalmon van képtelen a fordított helyzetet elképzelni, és ennek megfelelően nem visszaélni a jelenlegi pozíciójával. A demokráciákban rengeteg megoldás született arra, hogy az embernek ezt a korlátozott képességét valamiképp áthidalják. (Egy podcastban beszélgetünk ezekről.)

Az időperspektíva kérdése sokkal fontosabb, mint hinnénk, az emberiség jövője áll rajta, és félő, hogy ebben bár fejlettebbek vagyunk a kutyáknál és a kisgyerekeknél, de nem eléggé. Ám haladjunk a gondolatmenetben sorba.

A pszichopaták viselkedésének oka, hogy szemben a többi emberrel nincs félelemérzetük, azért nincs, mert nem tudják elképzelni magukat a jövő egy kellemetlen állapotában. Pl. ha gyilkolok engem villamsoszékbe ültetnek, ezt, ha pszichopata vagyok értem, de ez azért nem visszatartó erő, mert nem tudom a saját létezésemet exrapolálni. A jövőbeli énem nem a jelenbeli. Nem minden embert tartunk pszichopatának, akiből hiányzik a saját jövőtudatosság, mert gonoszságot is társítunk a pszichopataság mellé, jóllehet az egy másik dimenzió. Szerintem sok sikeres politikus, ki hasznos is volt a közössége számára magán viseli ezt az agyi hiányosságot. No és arról se feledkezzünk meg, hogy egy hiányosság nem okvetlenül jár kártékonysággal. Ld. a kutyákat. Szeretjük őket attól még, hogy korlátozottak a kognitív képességeik.

Talán nem bonyolítja el a gondolatmenetet, de valójában nincs egészséges jövőtudatossága azoknak sem, akik olyan ideológiákba kapaszkodnak, melyek azt hirdetik, hogy a jövő uralható. Ezek szélsőséges megnyilvánulásai (pl. leninizmus) állami terrorba csaphatnak át. De általában az idő uralásának vágya, akár a történelem kisajátítása, akár a jelen uralása mind patológiás. Ezekről írtam már bővebben.

Az egyén időperspektívájának egészséges és egészségtelen vonásairól Zimbardo hozott létre egy komplexebb elméletet, így is nevezte el, hogy időperspektíva. Az egészséges időperspektívára nem jellemző a hedonista jelen szemlélet. Például a jelenben lehet tetszik nekünk az ital, de általában nem válunk alkoholistává, csak mert az adott pillanatban felszabadultságérzetet okoz. A kérdés azonban sokkal súlyosabban merül fel, ha egy ország sorsára vagyunk kíváncsiak és még súlyosabb, ha az emberiségére.

Ha egy miniszterelnök kijelenti, hogy ő hány évtizedig akarja még a pozíciót birtokolni, felmerülhet bennünk a gyanú, hogy nincs egészséges jövőperspektívája. Már, ha nem blöfföl, hanem komolyan gondolja. Ugyanis a körülmények nagyon sokat változhatnak, és el kell tudni fogadnunk a változékonyságot, de legalábbis a fejlett személyiség ezzel számol. Feltehető az a kérdés is, hogy milyen ára is lehet annak, ha mondjuk Magyarország miniszterelnöke nem tudja elképzelni, hogy néhány cikluson belül elveszíti a hatalmát. Az Eu-ból kell ehhez kilépni? A demokrácia maradékát kell ehhez felszámolni? A kreatív honfitársakat kell ehhez elüldözni? Az oktatást kell ehhez lebutítani? Egy környezeti katasztrofát kell az ország területén okozni (akkumulátorgyárak fekete lyukává kell változunk)? És sorolhatnánk. Mi az ára annak, ha valaki a hatalomról nem tud lemondani, és ami még izgalmasabb kérdés mi értelme van a hatalom birtoklásának? Mennyiben szolgálja valakinek az egyéni fejlődését az, ha folytonos hatalombirtokos? Igy értem azt, hogy mi értelme ennek.

Még fontosabb a jövőnek nem uralása, de felelősségteljes módon való viszonyulás hozzá, ha az emberiség jövőjét nézzük. Az olyan típusú intézmények, mint például a jövő nemzedék ombudsmanja már az okos előrelátás intézményesítését mutatta. Képes-e az emberiség a jövőre fókuszálva intézményesedni? –A kapitalizmus is rövid távú haszonmaximalizálásban gondolkodik, tehát a kapitalizmus önmagában erre nem alkalmas. (Itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy Szathmáry Eörs evolúcióbiológusra hivatkozzak, aki inspirálta ezt az írást.) A politikusok is mindig csak a következő választást akarják megnyerni (némelyikük csak a jelen művésze), de ha a Föld erőforrásai a végét járják, akkor a túlélés záloga ha nem is a jövő uralása, de a hosszabb távú jövő perspektíva.

A populisták ennek a felelősségvállalásnak az ellentétéből nyerik a szavazataikat. Bolsonarot nem érdekelte az Amazonas irtása, Trumpot a felmelegedés (nem is hiszi, hogy lenne ilyen), és a magyar kormánynak is 2011-ben első dolgai közé tartozott, hogy a jövő nemzedék ombudsmanjának intézményét felszámolja.

Az emberi természet kevéssé alkalmas a távoli jövőre fókuszálni, pedig a jelen cselekvését ebből kellene megalkotnia. Ha csak nem fanatikus hívőkről van szó. Ilyen szempontból nagyon érdekes a kultúra, a vallás. Ám ezek nem racionális levezetések - kivéve a tudományos materializmus, mely kártékony voltát ebben a régióban a saját bőrünkön éreztük. De mondjuk a jövő ombudsmanjának tevékenysége egy normális, racionális jövőfókusz volt. A spirituális elképzelésekkel pedig szemben a racionálissal az is a baj, hogy ahány kultúra, ahány vallás, annyiféleképpen próbálja keretek közt tartani az egyént. Sejtjük, hogy valami egységes, golobális önkrolátozásra lesz szükség, nem pedig sok kis megoldásra, sok kis dezertálóval.

A liberalizmus az, ami születése óta a racionalitás alapján szeretné az emberiség hajóját kormányozni, mely ideológia a tudományra épít, s annak előrelátására, noha az is korlátozott. A klasszikus liberalizmusról, mely az egyén szabadon engedésében, a „láthatatlan kéz” erejében bízik, már tudjuk, hogy katasztrófába visz. A libertárius paternalizmus az, aminek egy trükkje, hogy az egyén gondolkodását a jövőre fókuszáltatja és így reméli, hogy az egyének jó döntéseket hoznak majd. (Vannak más javaslatai is.)

Tulajdonképpen igen aggasztó a helyzet, és nem másért, mint azért, mert az emberi agyak nem egyformán fejlettek, és van akik pszichopata módon nincs a jövő iránti felelősségképességük, és hiába múltak el 50 évesek már valószínű nem is tudják ezt megfejlődni, vannak akik egyszerűen csak fiatalok és az agyuk nem is alkalmas még a felelősségvállalásra, épp életkoruknál fogva még inkább rombolják magukat és a környezetüket. Van egy jelentős társadalmi réteg, amelynek nincs ilyen szempontból hátránya, de koránt sem biztos, hogy ők kerülhetnek hatalomra, sőt, épp mintha távol tartanák magukat a politizálástól, de ha aktívvá is válnának és hatalomra is kerülnének, azt hiszem számukra is túl komplex a válság, ami felé tartunk. És van az MI, ami egyedül rendelkezik azzal a képességgel, hogy többváltozós problémákban az optimumot kiszámolja, de itt meg fogalmunk sincs arról, hogy ezt mennyire teszi majd számunkra, emberek számára elfogadható módon, avagy úgy fogja a dolgokat kezelni, mint ahogy mi viszonyulunk a háziállatainkhoz.

Kép forrása: saját 

Zsolt Péter

---

---