Evolúciós pszichológia mint terápia

Van egy könyv (Randolph M. Nesse), amiből sokat tanultam, de most nem ezt szeretném felmondani. Nem is a depresszió, mint evolúciós téma érdekel a legjobban, hanem a nárcisztikus és a borderline. A könyv alapgondolatát azonban átvenném, e szerint az evolúciós megközelítésekből 1. gyakran megérthetjük, hogy bizonyos zavarok miért olyan tartósak, miért nem szelektálódnak ki, 2. ettől még ezek patológiák, de legalábbis szenvedést okoznak és segíteni kell rajtuk. 3. A gondolat körkörös is, mert ha megtudjuk, hogy evolúciósan van valaminek funkciója, akkor önmagában ez a tudat is segít, hisz nem kell magunkat selejtnek tartani. Nem egy rosszul sikerült elcseszett mutáció a borderline és a nárcisztikus, ha így volna nem volna olyan tartós, nem találkoznánk olyan sokszor jellegzetes mintázataival - mondja az evolúciós okoskodás.  

A borderline-okat külső szemmel nézve valami olyan érzésünk lehet, hogy igen értékes dolgok mennek bennük veszendőbe. Tehetségük nem bontakoznak ki képességeik szerint. De tegyük fel a kérdést valóban veszendőbe megy? És most nem az olyan kivételekre gondolunk, mint Angelina Jolie. Ez az érzésünk abból származhat, hogy a borderline-nak a cselekvéssel vannak gondjai, kitartással, identitással, összeomlással, negatív énképpel, szörnyű lelki fájdalmakkal. Az egészséges személyiség általában úgy képzeli, hogy megszületik a gondolat és azt követi a kivitelezés, ez az emberi működés sajátja. Van tervszerűség az életünkben, hogyne lenne: elhatározzuk, hogy többen összefogunk, és felépítünk egy házat, és jön az építészmérnök, a kivitelező, a hatóságok és a melósok, és tényleg felépül. Az ember egy tervező lény, amit elképzel, azt meg is akarja valósítani. A gondolat (szavak) vannak előbb. A borderline-nál ne keressük a beszédaktust. A szavakból nála nem következik feltétlen cselekvés. Ha a szavak rosszak talán, ha a szavak jók, szinte biztosan nem. Gyakran tudja mit kéne tennie, nem ezzel van a gond, hanem, hogy nem teszi.

Az átlagember sem olyan tökéletes azért. Sokszor valahogy cselekszünk, és abból jön a gondolat, az értelmezés. A borderline néha lebénul, nem tud cselekedni, máskor saját cselekvését egyáltalán nem úgy kezeli, mint mi, azaz nem önigazoló módon. Sőt, míg a nem-borderline saját cselekedeteit megfigyelve ismeri meg magát, a borderline minél többet figyeli a cselekedeteit, annál kevésbé tudja ki is ő. Ezért aztán az olyan nagyfokú igény az önismeretre, ezért fordul aztán a pszichológusokhoz, ezért olyan fogékony a spiritualitásra.

Az első evolúciós kérdés, hogy a közösségeknek mennyire van szüksége arra, hogy valaki a hibákat azonnal érzékelje? Mert a borderrline nem csak magában érzékeli, hanem a másik emberben, a csoportban, a nemzetben, a világban. Könnyű belátni azonban, hogy a közösség számára rendkívül hasznos, ha vannak olyan tagjai, akik éleslátóan hívják fel a hibákra a figyelmet. Egy autószerelő esetében nem kíván különösebb igazolást miért ér sokat az a szakember, aki hamar megtalálja a hiba forrását. A borderline is hasonlóképp hasznos. Ő akaratlanul is keresi a hibákat. Ha rendszerekkel foglalkozik akkor azokban leli meg hamar, ha közösségekkel, akkor ott, ha a másik ember elakadásait kell feltárnia, akkor ott. Általában nem műszaki pályát választ, hanem társadalomtudományit, pszichológiait vagy művészetit. A hibák számára sokkal nagyobb veszélyforrások, sem hogy elmehetne mellettük, ezért válnak intellektuálisan okossá, aprólékosá és precízzé, ugyanakkor az egészet is látják. Nekik egyszerre kell specialistának és holisztikusnak lenni. Ilyen spéci szemüveggel viszonylag kevés ember rendelkezik.  

OK, a közösség számára tudnak értékesek lenni, de ez még mindig nem magyarázná, ha mondjuk volna egy borderline-gén, az miért nem hal ki, hiszen a borderline-ok közt amúgy is sok az öngyilkos. (Tudjuk egyébként, hogy még a skizofréniánál sem találtak a betegségért felelős gént, nincs ilyen a depressziónál és a személyisézgavaroknál sincs.) A borderline épp úgy, mint a kényszeres, igen óvatos. A kényszeresek nem csak mondjuk sűrűn mosnak kezet, de többször vissza is mennek, hogy megnézzék, tényleg elzárták-e a gázt. Hasznos tulajdonság lehet, bizonyos helyzetekben. A kényszeresek imádnak ismétlődő mozdulatokat végezni, és minden vallásnak vannak ilyen repetitív gyakorlatai. Jó szerzetesek is lesznek. A borderline-ok mint a csigák a házukba, azonnal visszahúzódnak, ha baj van. És előbb érzik meg a bajt. Ez nyilvánvalóan van amikor jól jövő képesség. Ugyanakkor nem olyanok, mint a kényszeresek, mert a kényszeres mindig óvatos és deffenzív, a borderline viszont gyakran a másik végletben van és kockázatvállaló. (Ezekért a kilengésekért diagnosztizálják őket néha tévesen mániákus depressziósnak.)

Amikor ördögi módon bosszúállók, akkor sem fejetlenül teszik. (Egy mániákus ilyen állapotában nem gondolkodik, nem érdeklik a következmények, mások megítélése, semmi.) A borderline-ok túlzásba viszik a hasításból származó dühüket, de minden szellemi képességüket bevetik, hogy a bosszújuk célt érjen. Ilyenkor gyorsan hajtanak, de nem okoznak balesetet.

Ez a második fajta képesség erős befolyást eredményez. Nem belőlük lesz a harcos amazon, de ők azok, akik megmondják hogyan érhet célt a másik, vagyis tanácsadók, második emberek, befolyásolók lehetnek. Evolúciósan ez is sikerre vezethet, hiszen jó társadalmi pozíciók szerezhetők ilyen képességekkel. Nem beszélve arról, hogy nagyon jó anyákká válhatnak (férfiakra ez sajnos nem áll, de nekik is akadnak gyerekeikre odafigyelő periódusaik) A borderline anyák gondoskodók, s néha még abba is sok energiát fektetnek, hogy gyerekük ne lássa a bennük dúló szélsőséges érzelmeket, mert felelősnek érzik magukat gyerekükért. Hasításaikból származó intellektuális lényeglátásukat viszont egész biztosan tovább adják, ha férfiak, ha nők.

Evolúciós szempontból tehát hordoz magában a borderline érzékenység túlélő készségeket. Mivel önkifejezésük visszahúzódva nyilvánul meg, sokszor válnak nem csak tanácsadóvá, de tudóssá, művésszé. József Attiláról ma már tudjuk, hogy borderline volt (korábban, mikor ezt a diagnózist nem ismerték, skizofréniának hitték.)

Az evolúciós pszichológia minden patológiára tud valami vígasztalót mondani, ezeket végig is vettem egy sci-fi-ben, ahol a jövő géntervező orvosai pontosan elmagyarázzák mely plusz képesség milyen patológiás kockázatot rejthet. Az átlag feletti általuk tervezett emberek titka valójában az, hogy harmónikusak és kiegyensúlyozottak a képességeik, nem pedig rendkívüliek. Ezek az orvosok nem is engedik, hogy a következő generációval a szülői megrendelések úgy játszanak, ahogy a természet játszana. De itt most nem volt célom végigzongorázni számos személyiségzavaron csak a borderline-okról volt szó. A nárcisztikusok evolúciós sikere amúgy is egyszerűbb. Ha egyéb képességek is társulnak mellé, akárhány gyerekük lehet. Látom, nem hagyhatom ennyiben, és róluk is kell még írnom, evolúciós szempontból is. #borderline

---

---