Kapcsolat kapcsoló

Mindhárom területtel, amivel foglalkozni szoktam (skizofrénia, nárcisztikusság, borderline) a kötődés témája a legfontosabb, de egyúttal legkomplexebb kérdés is. Igen bátor az, aki bármit ki mer a patológiák ezen részéről jelenteni, miközben tudjuk, hogy a titok itt rejtőzik. Valamit mégiscsak kell mondanunk.

A szakirodalmak abban közösek, hogy a koragyerekkori sérülések kötődés-sérülések. Buda Béla például előszeretettel érvelt amellett, hogy egy kettős kommunikáció váltja ki a skizofréniát, a szülő nonverbálisan elutasít, verbálisan szeret, minek következtében kommunikációs dekódolási problémák jönnek létre. Mindig kritizáltam ezt a megközelítést, már a 90-es években írott tankönyveimben is. Itt nem írnám le ezeket újra, csak annyit, hogy a skizofrénia csecsemőkori sérülésének korábbinak kell lennie, semhogy a verbális kommunikáció bármit számítson.

A nárcisztikusokról Ramani Durvasula azt állítja, hogy sehogy sem képesek kötődni és nem is lehet megtanítani őket rá, csak arra, hogy úgy viselkedjenek, mintha kötődnének. Tehát kognitív módon és erkölcsi alapon lehet esetleg pótoltatni a hiányt, de nem lehet elérni, hogy empatikusakká váljanak és olyan természetesen érezzenek empátiát, mint más. De nem hiszem, hogy ez is igaz állítás volna, számos nárcisztikus erős empátiával bír a saját gyerekétől a különböző társadalmi problémákig minden iránt, és ha vallásos nem feltétlen veszekszik az Istennel.

Marsha Linehan pedig alig ír a borderline kapcsolatingadozásáról. Általánosságban foglalkozik azzal, hogy miért ingadozik valaki bármiben 180 fokot, és terápia kapcsán (DBT) azt javasolja, hogy ha valamit gondol a borderline képes legyen gyorsan a másikat is gondolni, így balanszírozva magát. De e téren nincs kitüntetett szerepe a kapcsolat témának, noha az elhagyástól való félelem-rettegés egyik elemként természetesen megjelenteti a tünetcsoportban.

A skizofrén kötődés-jellegzetessége, hogy a belobbanási időszakban erős és ellenséges. Legyen az hozzátartozó, egy orvos, a társadalom vagy maga a Jóisten. Általánosítani még sem tudunk, mert ott van például Jean d’Arc. Róla azt tudjuk, hogy a spirituális kötődése erős volt, a látomásai egyfajta stabilitást adtak. Mégis azt mondanám, hogy a skizofrének meggyőződése, hogy a vele kapcsolatban lévők okai mindennek általánosak. Erre fűz fel logikai konstrukciókat, a jó terápiában ha egyáltalán hozzá mernek nyúlni e területhez, ezeket a gondolatokat mint vadhajtásokat vagdossák le. Sőt, ahogy a nárcisztikus látszólagos határozottsága mögött egy gyenge Én van, úgy a skizofrén erőszakos kommunikációja mögött, amikor épp azt hajkurássza folyamatosan, aki őt a leginkább szereti voltaképp a kapcsolat megtartásának közönye van.

Röviden tehát, a skizofrénnél nincs kapcsolat semmivel, a nárcisztikusnál nem tudom, a borderline-nál pedig a kapcsolat kapcsolója hibás.

A hasítás kapcsolatra vonatkozó jelentését úgy lehet megragadni, hogy a borderline kapcsolója néha nem megfelelő állásban van, nem adekvát a helyzethez. A környezet számára minden patológia onnan ismerszik fel , hogy valami a másikkal nem stimmel, nem úgy viselkedik, mint ahogy azt a szituáció alapján elvárható volna (inadekvát), és ha ez gyakori, akkor kezdi a kapcsolatban lévő azt érezni, hogy a pokol kapujában van.

Igen, ilyen szempontból tudok valamit mondani a nárcisztikusról is. A nárcisztikus partnere, mikor komoly baja van azt kell tapasztalnia, hogy a nárcisztikus akkor is magáról beszél, a saját nézőpontját látja csak. Miközben te gyászolsz, megbetegedtél vagy elveszítetted az állásod, a nárcisztikus azt kérdezi, hogy akkor most mi lesz vele? Hogy veled mi lesz, azt nem látja. Több ilyen szitu után teszi fel magának a kérdést az egészséges személyiség, hogy a másik nem egyszerűen rohadék, hanem valami rajta kívül álló baj van vele.

A skizofrénnél egész könnyű meglátni az inadekvát viselkedést, cselekvést, gondolkodást, furcsaságai egyértelműek, főleg a paranoiás területeken, és a hozzátartozó vagy a vele foglalkozó orvos megállapíthatja, hogy az ellenségesség és gyanakvás valamiféle gondolkodási zavar következménye.

A borderline kommunikációjában tetten érni a kapcsoló-problémát sokkal nehezebb, lassabban is esik le a tantusz. Általában nem is ezt veszik észre a környezetben, hanem mondjuk a falcolást, vagy az öngyilkos hajlamokat, hiszen, ha vannak ilyenek, azok látványosak. A kommunikációjukban a furcsa viszont az, hogyha ha van egy mosolyszüneti helyzet, akkor az ő kapcsolójuk esetleg átkapcsol békésre. Úgy viselkednek és úgy is éreznek, mintha minden rendben volna a kapcsolattal, pedig nem.

Valahol van egy védekezéső kisgyerek bennük, aki nem akarja látni a problémát és hasít, így aztán nem csak megjátsszák a "minden a legnagyobb rendben van"-t. Nem tudna így játszani senki, tényleg boldogok, felszabadultak, szépek, barátságosak, kedvesek. És fordítva: amikor a dolgok rendben vannak, egyszer csak a kapcsolat-kapcsoló rossz irányba áll, veszélyesnek, önzőnek, hidegnek látják a másikat, mikor a másik csak épp elfoglalt, ám a bennük lévő hasító kisgyerek véletlen ráült a pánikgombra.

Olyan helyzetek is vannak, amikor a kapcsoló túlérzékenyen és a borderline helyesen reagál a külső ingerekre, ezért aztán nem könnyű megállapítani, hogy kapcsolóhibáról vagy kapcsoló túlérzékenységről van szó, de ha elég soká él valaki együtt velük, akkor előbb utóbb megtapasztalja a hibás működéseket is.  #borderline

---

---