Kétfajta befelé fordulás

14 éves kutyám (Abigél) adta az inspirációt, hogy írjak a befeléfordulásról. Hallatlan előnyökkel rendelkezünk hozzá képest, mert nálunk, embereknél ez akár fejlődést is eredményezhet, kutyámnál inkább elkezdtük a küzdelmet ennek megakadályozására. Állításom többek közt az, hogy magyar nép befeléfordulása is patológiás.

Az embernél egyedi, hogy az alapszükségletein kívül van egy fejlődésszükséglet is. De ne lepődjünk meg azon, ha etológusok bebizonyítják, hogy a csírája ennek az állatvilágban is megvan. Azt azonban nem hiszem, hogy fogalmi gondolkodásos, aztán spirituális belső utakara is képesek az elefántok, noha az elefánt érzelmi világa, például a halálhoz való viszonya döbbenetes.

A befeléfordulásnak van tehát egy pozitív és egy negatív útja. A negatív kutyanehéz, egyre nagyobb passzivitás, egyre kevesebb dolog iránti érdeklődés, egyre kevesebb játék, embereknél a gondolatok EGO-ra irányultságának növekedése. Kutyánál, embernél az a körkörös folyamat indul be, hogy az érzékszerveket mivel nem használjuk, romlanak, és fordítva: romlanak az érzékszervek, ezáltal nem használjuk őket. Idősökkel foglalkozó pszichológusok azt javasolják, hogy feltétlen hozzuk helyre az érzékszerveket, a szemet, a hallást, a fogakat, s ha lehet a mozgásszervi problémákat, bár azok számára legjobb a gyógytorna, tehát a mozgás.

Az idős emberek azonban gyakran hárítanak. Ha fáj az izületük, inkább nem mozognak, amitől méginkább berozsdásodnak. Ha nem hallanak, azt mondják bőven hallanak annyit a világból, ami nekik untig elég, és elkerülik az ismerőseikkel való társalgást, hiszen úgy sem hallják minden szavukat. Ha nem látnak nem fognak vagyonokat fizetni a szemésznek, mert nekik már így is jó, a fogakat pedig arra kis időre már minek megcsináltatni? Fölösleges szenvedés és sokba is kerül.

A kutyákkal a gazdáik gyakran jobban bánnak, mint a társadalom az idős emberekkel, hiszen azt mondjuk az idősekre, hogy jó hogy nem lát, nem hall, és hát persze, hogy depressziós, hiszen öreg, minek is örülhetne. Ellenben a kutyánkért felelősséget érzünk és elkezdünk mindenféle vitamint adni és jön is a változás. Abigél hallása például valamit visszajavult. Úgy tűnt, az agya nem használta a fülébe jutó ingereket, nem a fülével volt a baj. Igaz, egyre kevésbé van kedve sétálni, de többször visszük ki, noha morog miatta. Néha megfeledkezik arról, hogy már nem tud úgy mozogni, mint régen, így aztán megbotlik, ettől meg bepánikol és százszor annyit vesz vissza, mint kéne. Viszont többet szaglászik, azaz "olvas" séta közben.

A befeléfordulás problémája tehát az, hogy amit nem használunk az elromlik és ami elromlik, azt nem használjuk, légyen az izom, reflex, beszéd, mimika, érzelem.

A magyar nemzet is öreg kutya módjára viselkedik. Nyöszörög cselekvés helyett, befelé fordul, mikor kifelé kéne, egoisztikusabb, éles érzékszerveit elveszíti, mert nem használja, szaglászik a munkahelyén, szöszmötöl, morgolódik, nem örül az életnek, ha valamire mégis rászánja magát és keresztbe tesznek neki még inkább visszahúzódik,  százszorosan jobban, mint kéne, mint a képességei alapján elvárható lenne.

A befeléfordulás lehet a fejlődés útja, sőt, kell is, hogy a fejlődés velejárója legyen, de ez nem az állati befeléfordulás. Az Én valamikor akkor születik, mikor az óvodáskorú gyerek rájön, hogy valamennyire tudja irányítani magát, tőle függ, hogy sír-e. Eldöntheti. (A borderline itt akad el, de persze más tekintetben fejlődhet jobban is, mint az átlag.) Kb. 30 fölött, de inkább 40 fölött következik be az, hogy az emberek elkezdik látni önmaguk apróbb belső működését. Immár nem csak szabályozni tudjuk a legfontosabbakat, de észrevesszük gyomrunkban az idegességet, vagy a gerincünkben, vagy a fejfájásos reakciónkat valamire, ami megijeszt, szorongással tölt el. Egy rosszul sikerült mondatnál nem csak a mondatot bánjuk meg, hanem van energiánk a vegetatív és gondolati reakcióinkat is kívülről látni: épp önigazolok, mentőkörülmények után kutat az agyam, pedig ezt elbaszarintottam. Ha ugyanezen az érzékenységi fokon, kívülről látva magát pörög egy tinédzser, az könnyen lehet, hogy skizofrén lesz, de ha nincs meg ez a fajta belső fejlődési út egy negyven feletti embernél, akkor ott meg elakadás van. Bármelyik életkorban el lehet akadni, és megfigyelésem szerint az idős embereknek csak egy része őrzi meg a vidámságát. A belső emberi út sikeressége onnan ismerhető meg, hogy harmóniában van a kifeléfordulás képességével is. (A kifeléfordulás viszont nem impulzív, hanem nyugodt és etikus.)

Kutyám kifeléforduló képessége csak és kizárólag tőlem függ. Mennyi ingerrel látom el, mozgatom-e, átalakítom a táplálkozását, adok-e neki feladatot, azaz dolgoztatom-e. Ez nem kegyetlenség, épp ellenkezőleg. Az embernek viszont nincs szüksége arra, hogy mások cseszegessék, saját belső útja aztán kivetül cselekvésbe és öngondoskodásba.

Azt hiszem ez a belső fejlődés nem nélkülözhető egy nemzet életében sem. Ez a belső-külső harmónia. Meggyőződésem, hogy a magyar társadalom egészségtelenül fordul befelé, és többé-kevésbé csak külső erőknek köszönhető, ha mégis valamennyire egészséges marad. ((Nem örülök pl., hogy a Soros Alapítvány úgy döntött végképp kivonul Európából, noha a döntést magát az Alapítvány szempontjából meg lehetérteni.)

Azt hiszem az egészséges befelé forduló út egy nemzet számára abban nyilvánul meg, hogy lesznek értelmiségijei, művészei, politikusai stb., akikre érdemes odafigyelni és akire oda is figyelnek. Az egészséges külső aktivitás a fogyasztói társadalom, a bulvár, az egyéni kognitív fejlődés (tanulás) értelmesebb verziói. Egy népet sosem lehet teljesen patológiássá tenni, egy egyént igen. De azért, ha a külső orinetációkban erkölcstelenek a minták, ha az önzés uralja és az önigazolások, befelé pedig csak az EGO számít, akkor az a nép az önsorsrontás útját választja és nem a fejlődést.  

---

---