Navalnij korszaka egyik részében próbálkozott az orosz
nacionalizmussal és idegenellenességgel, ami nála az ázsiai népek távoltartását
jelentette (volna, ha politikai hatalomra kerül). A volt Szovjetunió
területéről Oroszországba beáramló munkavállalók idegen kultúrát, vallást, faji
jellegzetességeket, integrálódási problémákat okozhattak, de legalábbis ezekre
az indulatokra épített.
Az oroszok tény és való, hogy egy igen nagy földrészen
tartottak és tartanak ma is rendet, olyan területeken, ahol ha meggyöngül a jelenlétük,
gyakran kiskirályok-hadurak kezdenek önkényeskedni, áldemokráciát teremtenek és
nacionalista tüzek gyúlnak. Népek esnek egymás torkának. Ezzel szemben, ahol
orosz bábkormányok alakulnak, ott visszatér a rend. (Ld. a csecsen hadurat Ramzan
Kadirov-ot, vagy Alekszand Lukasenko-t.) Van-e boldogabb ország a Földön, mint a
Csecsen Köztársaság vagy Fehéroroszország? (Ennyi iróniát talán megengedhetünk
magunknak, mert az orosz rendteremtésnek valójában szabadságukat vesztett
nemzet ma is az ára.)
De ami a lényeg, hogy a volt Szovjetunió területén a
feszültségek két okból robbannak ki. Egyrészt az orosz befolyás ellen vannak
kísérletek (ld. 2002-ben a Dubrovka színház nézőinek túszdrámáját, melynek
végén sajnálkozva jegyzete meg Putyin, hogy másként nem lehetett megoldani,
mint mérgesgázzal, vigasztaljon mindenkit az a tudat, hogy a terroristáknak
nincs, ám Oroszországnak van jövője.) Másrészt azért lobbannak fel, mert nem
őshonos népeket akarnak kiszorítani, vagy ha azok lettek többségben, ők
intoleránsak az őshonosokkal. Ezt a helyzetet pedig a Szovjetunió hozta létre a
népek kíméletlen telepítgetésével. (Ha erről mai irodalmi élményeket szeretnénk
kapni, olvassunk Ulickaját.) Vagyis az oroszok ma olyan térségben igyekeznek
rendet tartani, ahol a problémákat ők maguk hozták létre.
Nem valószínű azonban, hogy Oroszország – akár csak a Nyugat
– meg tudná tartani volt gyarmatait. Egyfajta fejlődés a világban folyamatos,
és teljesen érthető, hogy a fejlődési ugrásokban válság keletkezik, feltámadnak
a visszahúzó erők. Az ukránok elszakadása csak e folyamat részei és nem tűnik
megállíthatónak. Amennyiben a Nyugat kivonulna Ukrajna pénzügyi és fegyveres
támogatásából (ahogy azt például Robert Castel izraeli elemző javasolja), a következmény alighanem az lenne, hogy elborítaná Oroszországot az ukrán terrorizmus.
Ami ebben a térségben mindig kifejezetten elütött a nyugati gyarmatosítástól, hogy 1917 után kapott egy kommunista ideológiát. A marxizmus beilleszthető volt az erőszakkultúrába. Egyfajta értelmiségi lenini önigazolása a további alantas terjeszkedésvágyhoz. (Az emberi természet terjeszkedésvágya sok sci-fi író által megénekelt, nem orosz specialitás) De az emberi terjszekdésnek vannak határai, mára látjuk a természeti korlátokat és látjuk a globalitás szükségleteit is. Már aki természetesen, mert mintha csak a Nyugaton akadna több ember, aki ezt már érzékeli.
Az orosz ázsiai típusú
berendezkedés többek közt abban különbözik a nyugati piacitól, hogy a felmerülő
érdekkonfliktusokat nyers erőszakkal oldja meg. A jogrendszert a politika alá
rendeli, és jóval kegyetlenebb mint a kapitalizmus, melyben van lehetőség a
polgárosodásra, vagy fordítva, a polgárosodás miatt a kaptializmus nem vadult annyira meg. (Pokol Béla szociológia professzor és alkotmánybíró nyugati jurisztokráciától való berzenkedése csak akkor meggyőző, ha valaki nem foglalkozik az ázsiai „konfliktuskezelésekkel”,
ha nem akar magyarázatot keresni arra, hogy miért esnek ki az ablakon válalatigazgatók, miért mérgezték meg Navalnijt, és miért nem szenved el választási vereséget ezek miatt Putyin.) Lenin és később Sztálin ugyanakkor adott
lehetőséget a kulturális - nyelvhasználat, művészetek - önállóságra, de
semmilyen más közösségi és egyéni autonómiát nem engedélyezett. A politikai
terrornak volt egy emberi arca, sokan, akik csak ezt látják, ezért éreznek
nosztalgiát.
Amikor az ’50-es években azt várták el az egyéntől, hogy
legyen közösségi és legyen racionális, mindezt felsőbbrendűségi attitűddel
tették, már akiket kiemeltek és hajlandók voltak elszakadni etnikai és vallási
gyökereiktől. A marxizmus-leninizmus képviselői a létező szocializmusban és
talán Nyugaton is ideológiai felsőbbrendűséggel tekintettek a kapitalizmusra. Kb.
56-ig, a magyar forradalomig. Érdekes gondolat, hogy a munkáshatalom ázsiai ideológia
viszont pozitívan hatott a Nyugatra, ami e nélkül kevesebb teret adott volna a
szakszervezeteknek. (Ma Magyarországon viszont nincs szakszervezet, amellyel a
kormány hajlandó volna tárgyalni, és ez nem erényként említjük, hiszen a Nyugatot az tette sikeressé, hogy tárgyalt velük.)
Mi is jön ma Keletről? Kényszer és erőszak, a jog politika alárendelése, nacionalista fellángolások, vadkapitalizmus, diktatórikus államigazgatás, az élet értékének semmibevétele (Ld. Prigozsin), volt birodalmi frusztrációk, a (női és szexuális mássággal kapcsolatos) emancipatórikus folyamatok tagadása, háború és korrupció. Jön még atomerőmű és gáz is, de ez is két olyan energiaforrás, amit meg kell haladnunk.
Kép forrása itt.
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |