A nárcisztikus-borderline párok dinamikája

Ismered a viccet, mikor a szadista meg a mazochista találkozik, vagy amikor a nárcisztikus meg a borderline? Előbbiből valószínűleg tudsz, utóbbi még csak készülőben. Én is gondolkodom rajta. Tény, hogy egy rendkívül izgalmas, drámai, kimeríthetetlen, szörnyű dinamika lehet, már csak a logika szerint is. Elég sokat olvastam egyikről is másikról is, és a kérdést úgy tettem fel magamnak, hogy vajon mit tudok kihozni, ha összeengedem őket? De olvasni is lehet a kapcsolatukról, a neten pl. ezt találtam, elképesztő pontos. És az illető nem is pszichológus.

Az alaphelyzet, és ez az amit sokan elhanyagolnak, hogy mindkettő személyiségzavar. Addig el lehet jutni velük, hogy megértik, felmondják a jellemzőiket, felismerik másokban, de ettől még maguk nem változnak, mert így működnek és kész. Van ugyan egy könyv, amelynek szerzője feltalálta a hatékony terápiát borderline-oknál. Ez a Marsha Linehan által írott dialektikus viselkedésterápia.   

Készségszintű viselkedés helyett egy lassú kognitív művelet igénybevételéről van szó, melyet gyanítom, sosem lehet mellőzni. Az alapprogramozottság és az érzékelés furcsasága, a környezeti impulzusok téves dekódolása megmarad. A borderline-t  meg lehet tanítani, hogy más sémákat használjon, meg hogy végigvegye az alternatívákat, belehelyezkedjen a másikba, de ez mind igen hosszan tart, spontán szerintem nem fog soha úgy működni, mint egy egészséges személyiségnél. Ahogy a nárcisztikust is meg lehet tanítani, hogy időben érkezzen a találkozóra, de arra nem, hogy empatikus legyen.  

Hasonlatot keresve vegyük a siketnémákat. A siketnémát meg lehet tanítani arra, hogy szájról olvasson és beszéljen, de senki sem gondolja azt, hogy ettől hallani is fog. Valahogy így vagyunk a borderline-nal és a nárcisztikussal is, csak ott nehezebb megérteni a készséghiányt és nehezebb belehelyezkedni a világukba.

A borderline klasszikus esetben nő, a nárcisztikus férfi. De ez is egy bosszantó sztereotípia, elképzelhető, hogy egyszerűen csak a diagnoszták sztereotípiája miatt ez a statisztika. (Linehan is erre gyanakszik.) Elnézést, de az egyszerűség kedvéért én is ezt a helyzetet veszem alapul.

A nárcisztikusnak imádóra, a borderline-nak pedig izgalmas határozott partnerre van szüksége. Egyes nárcisztikusok szeretik kihasználni és megalázni, maguk alá gyűrni a partnerüket, néha nem is szándékosan teszik, csak ilyen a természetük, egyes borderline-ok pedig ezt tűrik, és járulékos haszonként a dühüknek is találnak igazolást, mert a nárcisztikus tényleg egy önző egoista. (Dührohamaik volnának a borderline-oknak egy unalmas szerető társ mellett is, de akkor nem volna mire fogni a dühüket. Így egy darabig nem kell magukkal szembenézniük, ott van nekik a partner hibája.)  

Nem fogok típusokat és variációkat ragozni, csupán egy kiemelt vonással, a bizonytalanság-magabiztosság látszatával fogok foglalkozni. Nincs annál kiborítóbb egy férfi számára, mint amikor egy nő bizonytalan. Egy darabig persze vonzó, ha a nő kéreti magát, ha azt várja hódítsák meg, ezt programozza a biológia is és a társadalmi nemi sztereotípiák, ám a borderline patológiásan bizonytalan és döntésképtelen. Ettől minden férfi kiborulna, de a nárcisztikus nem, az élvezi a kihívást. Vagyis már a kapcsolat kialakulása során is egymásra vannak kattanva, egy egészséges nő átlát egy szélhámos udvarlásán, észreveszi a férfi kifelé történő pózolását, önimádatát, mások felé történő gátlástalanságát és mások lebecsülését (még ha vele az udvarlás elején figyelmes is), egy egészséges személyiségű férfi pedig feladja a borderline nő meghódítását, mert ami vacakolásban sok, az sok.

Eddig rendben is van, a bizonytalan találkozik a magabiztossal. A bizonytalan azt kérdezi: „szerinted szerethető vagyok, mert én nem szeretem magam”, mire a nárcisztikus azt feleli: „ugyan micsoda kérdés ez, én vagyok szerethető, csak én. Szeresd magadat rajtam keresztül.” A borderline-t elbűvöli, hogy valakinek az nem probléma, ami neki és hogy az élet lehet ilyen egyszerű. Ez elvarázsolna mást is, nem hogy őt. A nárcisztikus maga a megtestesült lazaság, bizonyosság és természetesség. Tudja mit szeretne, megindokolja és megcselekszi. A nárcisztikusban semmi kétely, céljai világosak és  ha kell, az elérésükben manipulatív, szexi, megnyerő.

Később, mikor már tartós a kapcsolat, a borderline nőben felmerülhetnek etikai kifogások, de a vele való bánásmód problémája még egy kicsit várat magára. Hosszú racionális eszmefuttatások segítségével eljuthat odáig, hogy tudja mit kell tenni, de cselekedni képtelen. Pl. már tudja tévedett a párválasztással, és szakítania kéne. Aztán a következő pillanatban elkapja a roham és beleveti magát valamibe, egy másik hódításba, egy italozásba, egy vad buliba és folyamatosan váltogatja az életcéljait, semmit sem csinál végig. Mintha a hiba az attitűd-racionalitás-cselekvés körfolyamatában volna. Az önálló nekiszaladást az életnek – még ha nem is megcsalás -, a nárcisztikus nem veszi jó néven, noha saját magának jogot formál minden kalandra és élményre, így a hazugságra is. A borderline-nak pedig azért is hazudik, mert a borderline a legkisebb ügyekbe is belemagyarázza a maga dolgait. Hazugságok, üldözés, áldozat és harag. Nem unalmas így az élet és ez az egy amiben tényleg hasonlítanak, gyűlölik az unalmat és félik a magányt.

A borderline aztán csak megállapítja, hogy kihasználják, semmibe veszik és pont azt nem kapja meg, amit feneketlen vödörként szomjaz, de a nárcisztikus is egy feneketlen vödör, s amikor már elértéktelenítette, továbbrombolta partnere önérzetét, új imádóra lesz szüksége.

Amilyen heves és mámorító volt az összetapadás, olyan nagy veszekedés-sorozatba torkollik a szakítás. Mindkettőjüknek alacsony a frusztrációtűrésük, nem bírják elviselni ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy elképzelték. A pszichológusok azzal próbálkoznak, hogy állítsanak fel egymással szemben a partnerek határokat, mert, mint mondják, nem érzékelik mikor gyalogolnak bele a másikba.

A nárcisztikus permanensen úgy el van foglalva céljaval, a borderline pedig időszakosan a benne zakatoló fájdalmakkal, hogy olyankor végképp nem látják a másikat. Bár jó módszernek tűnik a határokról való hosszas megállapodás, mert az mint egy felkiáltójel üvölt, mit szabad velem tenned, mi a te dolgod, milyen szavakat használhatsz, hogyan szervezzük az életünket stb. Csakhogy ne feledjük a paradoxont: sem a nárcisztikus sem a borderline nem tűri a határokat, már attól dührohamra váltanak, ha felemlegetik őket.

Másnap a borderline bizonytalanra vált, és kezdődik minden elölről, még néhány kört lefutnak. Egyes párok többet, eljutnak egész kemény abuzáló helyzetekig, mások kevesebbet. Úgy össze vannak akadva, hogy a szakítás nem megy harag nélkül. A nárcisztikus továbbra is használni akar, a borderline továbbra is örül, ha használják, és általában mindenki elhagyja. Majdnem mindig a nárcisztikus győz, kivéve, ha belép a bosszú. Abban a borderline-ok a legjobbak. Ha úgy döntenek bosszút állnak, nem ismernek határokat, minden eszközt felhasználnak, hisz magukat is inkább elpusztítják, csak hogy a másikat is tönkretegyék.  #nárcizmus,  #borderline

---

---