Ismered a viccet, mikor a szadista meg a mazochista
találkozik, vagy amikor a nárcisztikus meg a borderline? Előbbiből valószínűleg
tudsz, utóbbi még csak készülőben. Én is gondolkodom rajta. Tény, hogy egy
rendkívül izgalmas, drámai, kimeríthetetlen, szörnyű dinamika lehet, már csak a
logika szerint is. Elég sokat olvastam egyikről is másikról is, és a kérdést
úgy tettem fel magamnak, hogy vajon mit tudok kihozni, ha összeengedem őket? De
olvasni is lehet a kapcsolatukról, a neten pl. ezt találtam, elképesztő
pontos. És az illető nem is pszichológus.
Az alaphelyzet, és ez az amit sokan elhanyagolnak, hogy
mindkettő személyiségzavar. Addig el lehet jutni velük, hogy megértik,
felmondják a jellemzőiket, felismerik másokban, de ettől még maguk nem
változnak, mert így működnek és kész. Van ugyan egy könyv, amelynek szerzője
feltalálta a hatékony terápiát borderline-oknál. Ez a Marsha Linehan által
írott dialektikus viselkedésterápia.
Készségszintű viselkedés helyett egy lassú kognitív művelet
igénybevételéről van szó, melyet gyanítom, sosem lehet mellőzni. Az
alapprogramozottság és az érzékelés furcsasága, a környezeti impulzusok téves dekódolása
megmarad. A borderline-t meg lehet
tanítani, hogy más sémákat használjon, meg hogy végigvegye az alternatívákat,
belehelyezkedjen a másikba, de ez mind igen hosszan tart, spontán szerintem nem
fog soha úgy működni, mint egy egészséges személyiségnél. Ahogy a nárcisztikust
is meg lehet tanítani, hogy időben érkezzen a találkozóra, de arra nem, hogy
empatikus legyen.
Hasonlatot keresve vegyük a siketnémákat. A siketnémát meg
lehet tanítani arra, hogy szájról olvasson és beszéljen, de senki sem gondolja
azt, hogy ettől hallani is fog. Valahogy így vagyunk a borderline-nal és a
nárcisztikussal is, csak ott nehezebb megérteni a készséghiányt és nehezebb
belehelyezkedni a világukba.
A borderline klasszikus esetben nő, a nárcisztikus férfi. De
ez is egy bosszantó sztereotípia, elképzelhető, hogy egyszerűen csak a
diagnoszták sztereotípiája miatt ez a statisztika. (Linehan is erre gyanakszik.)
Elnézést, de az egyszerűség kedvéért én is ezt a helyzetet veszem alapul.
A nárcisztikusnak imádóra, a borderline-nak pedig izgalmas határozott
partnerre van szüksége. Egyes nárcisztikusok szeretik kihasználni és megalázni,
maguk alá gyűrni a partnerüket, néha nem is szándékosan teszik, csak ilyen a
természetük, egyes borderline-ok pedig ezt tűrik, és járulékos haszonként a
dühüknek is találnak igazolást, mert a nárcisztikus tényleg egy önző egoista. (Dührohamaik
volnának a borderline-oknak egy unalmas szerető társ mellett is, de akkor nem
volna mire fogni a dühüket. Így egy darabig nem kell magukkal szembenézniük,
ott van nekik a partner hibája.)
Nem fogok típusokat és variációkat ragozni, csupán egy
kiemelt vonással, a bizonytalanság-magabiztosság látszatával fogok foglalkozni.
Nincs annál kiborítóbb egy férfi számára, mint amikor egy nő bizonytalan. Egy
darabig persze vonzó, ha a nő kéreti magát, ha azt várja hódítsák meg, ezt
programozza a biológia is és a társadalmi nemi sztereotípiák, ám a borderline
patológiásan bizonytalan és döntésképtelen. Ettől minden férfi kiborulna, de a nárcisztikus nem,
az élvezi a kihívást. Vagyis már a kapcsolat kialakulása során is egymásra
vannak kattanva, egy egészséges nő átlát egy szélhámos udvarlásán, észreveszi a
férfi kifelé történő pózolását, önimádatát, mások felé történő gátlástalanságát
és mások lebecsülését (még ha vele az udvarlás elején figyelmes is), egy
egészséges személyiségű férfi pedig feladja a borderline nő
meghódítását, mert ami vacakolásban sok, az sok.
Eddig rendben is van, a bizonytalan találkozik a magabiztossal.
A bizonytalan azt kérdezi: „szerinted szerethető vagyok, mert én nem szeretem
magam”, mire a nárcisztikus azt feleli: „ugyan micsoda kérdés ez, én vagyok
szerethető, csak én. Szeresd magadat rajtam keresztül.” A borderline-t
elbűvöli, hogy valakinek az nem probléma, ami neki és hogy az élet lehet ilyen
egyszerű. Ez elvarázsolna mást is, nem hogy őt. A nárcisztikus maga a
megtestesült lazaság, bizonyosság és természetesség. Tudja mit szeretne,
megindokolja és megcselekszi. A nárcisztikusban semmi kétely, céljai világosak
és ha kell, az elérésükben manipulatív,
szexi, megnyerő.
Később, mikor már tartós a kapcsolat, a borderline nőben
felmerülhetnek etikai kifogások, de a vele való bánásmód problémája még egy
kicsit várat magára. Hosszú racionális eszmefuttatások segítségével eljuthat
odáig, hogy tudja mit kell tenni, de cselekedni képtelen. Pl. már tudja
tévedett a párválasztással, és szakítania kéne. Aztán a következő pillanatban
elkapja a roham és beleveti magát valamibe, egy másik hódításba, egy
italozásba, egy vad buliba és folyamatosan váltogatja az életcéljait, semmit sem
csinál végig. Mintha a hiba az attitűd-racionalitás-cselekvés körfolyamatában
volna. Az önálló nekiszaladást az életnek – még ha nem is megcsalás -, a
nárcisztikus nem veszi jó néven, noha saját magának jogot formál minden
kalandra és élményre, így a hazugságra is. A borderline-nak pedig azért is
hazudik, mert a borderline a legkisebb ügyekbe is belemagyarázza a maga dolgait.
Hazugságok, üldözés, áldozat és harag. Nem unalmas így az élet és ez az egy
amiben tényleg hasonlítanak, gyűlölik az unalmat és félik a magányt.
A borderline aztán csak megállapítja, hogy kihasználják,
semmibe veszik és pont azt nem kapja meg, amit feneketlen vödörként szomjaz, de
a nárcisztikus is egy feneketlen vödör, s amikor már elértéktelenítette,
továbbrombolta partnere önérzetét, új imádóra lesz szüksége.
Amilyen heves és mámorító volt az összetapadás, olyan nagy
veszekedés-sorozatba torkollik a szakítás. Mindkettőjüknek alacsony a
frusztrációtűrésük, nem bírják elviselni ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy
elképzelték. A pszichológusok azzal próbálkoznak, hogy állítsanak fel egymással
szemben a partnerek határokat, mert, mint mondják, nem érzékelik mikor gyalogolnak
bele a másikba.
A nárcisztikus permanensen úgy el van foglalva céljaval, a
borderline pedig időszakosan a benne zakatoló fájdalmakkal, hogy olyankor végképp
nem látják a másikat. Bár jó módszernek tűnik a határokról való hosszas
megállapodás, mert az mint egy felkiáltójel üvölt, mit szabad velem tenned, mi
a te dolgod, milyen szavakat használhatsz, hogyan szervezzük az életünket stb. Csakhogy
ne feledjük a paradoxont: sem a nárcisztikus sem a borderline nem tűri a
határokat, már attól dührohamra váltanak, ha felemlegetik őket.
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |