Felelősségvállalás nárcisztikus és borderline módra

E gondolatok érdekessége az lesz, hogy kimutatom a nárcisztikus és a borderline különbségét. Természetesen abban azonosak, hogy nem tudnak felelősséget vállalni. Pontosabban a nárcisztikus nem akar, a borderline pedig nem tud.

A nárcisztikus azért nem, mert olyan, mint a teflon. (A hasonlat tőle: Ramani Durvasula: Menjek vagy maradjak? Partvonal Kiadó 2022. 108.o.) A teflonról minden lepereg, nem róla szól. A nárcisztikus úgy véli nincs köze a dologhoz. Noha egy óvodástól is elvárjuk, hogy felelősséget tudjon vállalni mondjuk azért, ha kiöntötte a levest, a felnőttől pedig azt is, hogy meg tudja különböztetni a hibáztatást a felelősségtől, a nárcisztikus épp ezt a kettőt elválasztani nem képes. Ő nem hibázhat, mert az nem felel meg a magáról alkotott, vágyott képpel. Gyenge én van a háttérben.

A leves kiöntése pl. hiba, de nem jellemhiba. A nárcisztikus tökéletes akar lenni, tökéletesnek akarja látni magát, és ha felmerül a hibáztatás kockázata, azt neki el kell hárítania. Szerinte a problémás helyzet csak úgy alakult, csak véletlen volt, nem miatta történt, mint inkább a külső körülmények miatt, vagy pedig egyszerűen nincs jelentősége, kicsinyes, aki felemlegeti. A nárcisztikus soha semmiért nem vállal felelősséget, sem a tetteiért, sem a történésekért, sem a szándékaiért vagy az érzéseiért.

Az érett személyiségeknél is ritka a bűntudat, mert eleve tudatosan vállal fel egy helyzetet, de az messze nem ugyanaz, mint a nárcisztikus folyamatos káosza és önigazolása. Ráadásul az egészséges személyiségnek nem okoz gondot a felelősségvállalás, néha olyasmiért is felelősséget vállal, ami nem róla szól, ha pl. így tud segíteni, mert ez diktálja az etikai érzéke és mert többnyire nem is fél a felelősségvállalás következményeitől. Azt hiszi – általában be is jön ez a hit -, hogy van azután is élet, hogy felelősséget vállalt. És itt tudunk rátérni a borderline-ok felelősségkerülésének okára.

Ők ugyanis, mármint a borderline-ok a felelősségvállalást azért kerülik, mert a megsemmisüléstől rettegnek. Azt hiszik, azt tapasztalták meg, hogy a kis hibáknak is rettenetes következményei vannak, tehát könnyen pánikszerű szorongás vesz erőt rajtuk. A felelősséghárításuk oka a rettegés. A hárításhoz van egy saját technikájuk, átalakítják a valóságot, letagadják a dolgokat (hasítás). Míg a nárcisztikus egy átszínezett szemüveget hord, addig a borderline időlegesen vakul meg. Mindennek oka egy maladaptív mechanikus reakció, mely vagy a személyiségük született törékenységéből (szintén gyenge az ÉN), vagy valódi rossz tapasztalatokból táplálkozik, abból, hogy kisgyerekként ha kicsit hibáztak is lehordták őket a sárga földig és közölték velük, hogy értéktelenek, ügyetlenek, idegesítők.

Mégis, felnőtt korukban a borderline-ok sokkal többet értenek a helyzetekből, mint a nárcisztikusok. Mondhatni a nárcisztikusok felelősséghárításában van egy közöny, egy önzés, egy nemtörődömség. Az előbb említett szemüveg sosem kerül le róluk és emiatt sosem látják a helyzetet. Ha bocsánatot is kérnek, az nem belülről jön és a felszínességük és a lekezelésük inkább felháborítja a környezetet. (Képzeljük magunk elé, hogy kér bocsánatot Trump, aki egy kiváló példája a nárcisztikusnak.) Ezzel szemben a borderline-ok olyanok, mint az a gyerek, amelyik eltakarja a szemét, de azért az ujjai közül kikandikál és látja a saját felelősségét. A borderline-ok időről-időre látnak, nem folyamatos a vakságuk. S ha egy borderline bocsánatot kér, az nála rendkívül mélyről jön, és sajnos túlzás is, önmagát megsemmisítő, önpusztító azonosulás az értéktelenségükkel, melytől szüntelen menekülni akarnak, és ami nem is igaz. Többnyire értékes emberek.  

Bár a környezet számára egyik felelősséghárítása olyan, mint a másik, mindkettő épp úgy dühöng, vádaskodik és hárít, azért itt egész más van a háttérben. Az élet nem túl igazságos abból a szempontból, hogy a nárcisztikus sokkal jobban funkcionál. Primitívebb, aztán mégis, vagy tán épp azért. 

#nárcizmus,  #felelősség

---

---