Nevezhetjük-e a Nyugatot inkább értékracionálisnak és a Keletet inkább célracionálisnak?

A kérdésre válaszolva először terminológiai pontosításokat kell tennünk, és aztán a Keletet is leszűkítjük az oroszokra. Bár nevezhetnénk Kínát célracionálisan gondolkodónak, hiszen a Konfuciusz hagyományok jelentős része, a kínaiak hosszú távú gondolkodása és pragmatizmusa tűnhet célracionálisnak, mások inkább tradicionális cselekvőnek tartanák őket, s ettől kezdve vitatkozhatnánk és érvelhetnénk, hogy micsoda őrült generációs változások vannak Kínában, politikai óvatos döntéseik mégis inkább célracionálisak. (Az egy Kína elve érték, de ezért a célért nem követnek el őrültséget.)

Nem vagyunk Kína szakértők, ellenben itt élünk Közép-Európában, mely mégiscsak e legjobb hely ahhoz, hogy Nyugatra és Keletre is lássunk, és itt harcolnak a közélet színpadán egymással honfitársaink, kik mint oly sokszor most is vagy nyugatosok vagy velük szemben állók.

A terminológiai pontosítás azt kívánja, hogy továbblépjünk Max Weberen és a célracionalitáshoz inkább a későbbi csere elméleteket kapcsoljuk, annak is a klasszikus változatát, melyet még nem puhítottak fel. Ennek az a lényege, hogy minden az erőtől függ. Van az a simogatás és van az az ostor, ami a megfelelő irányba viszi a cselekvést. Az értékracionalitás ezzel szemben jelentsen itt valami olyasmit, amikor a cselekvéseket meghatározott hitek és értékek határozzák meg, és pusztán az erő nem hat rá, sőt, kontraszelektív, hiszen az igazságérzetet piszkálja fel.

Az emberek nyilván nem szélsőségesen ilyenek vagy olyanok, a népek meg pláne vegyesen oszlanak aszerint meg, hogy ilyenek vagy olyanok, lehetünk akár Nyugaton is, egy bizonyos tömeg a hasával gondolkodik, egy másik nem, és szociológiai kutatásokból azt is tudjuk, hogy az alacsonyabb státusúak inkább a hasukkal.

Viszont az oroszoknál ez fordítva van. A háborút az alacsonyabb státusúak támogatják és a politikai és katonai elit találta ki és forszírozza. A politikai vezető réteg az, amelyik elszakad a hastól, a biztonságtól, az élet mindenek felett való védelmétől. (Bár Putyin azt állítja a biztonságnövelés érdekében tette meg agresszív lépéseit.) Az oroszok politikai rendszereiben mindig egy igen határozott célracionalitás volt megfigyelhető. Ennek hagyománya a materializmus, s bizonyára van, aki még mélyebbre tudna ásni. A marxi hagyományok szerint csak a távoli jövőben képzelhető el, hogy az ember olyan tökéletes lesz, hogy értékek mozgassák, most még csak az érdekeire hallgat. Ez szomorú, mondták az elvtársak, de hát ilyen lény az ember. Az élcsapat, aki érti a célokat, majd kiveri a népből, hogy jobbá váljon, amelyik sajnos még ösztönlény meg babonás. Ez a nézőpont ma is hasonló. Putyint alaposabban ismerők a nyugati diskurzussal szemben nem is tartják őrültnek, épp ellenkezőleg, nagyon is megfontoltnak, óvatosnak, intelligensnek, racionális politikusnak látják. Célracionalitás irányítási módszereire nézzünk is néhány példát:

Minden Nyugatról jövő civileknek szánt pénzt jogilag ügynöki kategóriába soroltatott. Az állambiztonságra veszélyesnek nyilvánított. Azokat a civil szervezeteket, melyeket ilyen értelemben szankcionált, gyakoriib ellenőrzésnek vetett alá, esetleg zaklatott is a rendszer, s mily különös, hamarosan ő is el kezdte finanszírozni őket. Ezek a szervezetek tehát vagy megszűntek, vagy belső orosz forrásokat is kaptak. A racionális vélekedés emögött az, hogy akinek a kezéből eszik valaki, azt fogja szolgálni.

Célracionalitás szempontjából teljesen elfogadható, hogy egy hosszabb készülődés után alkalmas pillanatnak látszott a Covid után meggyengült világban, elfoglalni Ukrajnát. A racionális döntéselméletek oldaláról Zelenszkijnek el kellett volna menekülnie az országból. Ha nem is várt minden ukrántól az orosz vezetés felszabadító örömtáncot, a racionális döntéselméletek szerint van az a megfélemlítés, ami miatt ők elhallgattathatók. Ha nem elég lenácizni őket (ld. a katonai akciók utáni orosz médiát), lehet keményebb eszközöket is alkalmazni. A visszafoglalt területeken talált tömegsírok szintén azt a feltételezést támasztják alá, hogy az oroszok szervezetten akarták megtörni az ukrán nemzeti civil ellenállást. A racionális döntéselméletek alapján ugyanis van az a pont, ami után a másik belátja, hogy nem érdemes ellenszegülni.

Másfelől viszont az élet számtalan helyzetben cáfolja a racionális döntéselmélet paradigmáját. Az élet sokszor azt bizonyítja, hogy épp úgy lehet növelni a másik fél elszántságát és küzdőképességét, ha az igazságtalannak tart minket. Ez viszont már egy értékracionális cselekvést eredményez. A kooptált civil szervezetek egyrésze jót röhög és csinálja tovább azt orosz pénzből, amit eddig nyugatiból, mert az értékeit és nem az érdekeit követi.

Innen Magyarországról nézve például a szankciók sokszor elhamarkodottnak és meggondolatlannak tűntek (Célracionálisan azok is.). Ám az értékracionális cselekvés ilyen. Sokszor meggondolatlan és nem tűnik okosnak. Az ukránok nemzeti függetlenségükért vívott harca sem tűnik értelmesnek, ha pusztán azt nézzük hogyan járnának holnap jobban egyénileg, a legrosszabb amit tehetnek az az, hogy fegyvert fognak. Ha Zelenszkij meg az amerikai manipuláció arra kényszeríti őket hogy proxy háborút vívjanak, akkor meg dezertálniuk kéne. Ehelyett azt látjuk, hogy harcolnak. Ennyire buták, megtévesztettek? Vagy a magyarázat nem inkább az, hogy értékracionális módon viselkednek?

S végezetül még valami. Amikor a célracionális (tehát esetünkben a klasszikus csere elméleti logika) ütközik az értékracionálissal, épp hogy váratlan dolgok történnek. A célracionális nem érti a másik viselkedését. Nem csak nem számít rá, de nem is tudja belátni, hogy azt a másik miért teszi. Hiszen megfagy, hiszen elvérzik, hiszen lebombázzák a házát, tönkre teszik az életét. És amikor a klasszikus racionális döntéselmélet paradigmáján álló azt látja, hogy a másik nem tört meg, egyetlen egy módszere van, még inkább fokozni a nyomást. Az ő gondolkodásában az embereket az ostor és a mézesmadzag mozgatja

Hogy erre is hozzunk egy példát. Putyin a besorozott katonáknak még több javadalmat ígér. Van az a pénz, véli, amiért az orosz férfiak elmennek harcolni Ukrajnába. Pedig az élet-halál kérdés nem vethető össze a pénzzel. Van, amikor az összevetés teljes megdöbbenést kelt, mert egészen más minőségekről van szó. Az egyik világ tényleg csak a gazdagságról, a másik viszont az értékekről szól.

Az orosz férfiaknak az a része, amelyik menekül a besorozás elől nem csak azért teszi ezt, mert ő maga nem akar meghalni, hanem mert mást sem akar megölni. #háború,  #Weber

---

---