Szankciók és az orosz-ukrán háború

Akik a szankciók értelmetlensége mellett érvelnek azt hozzák fel magyarázatként, hogy ez Európának rosszat tesz. Talán az amerikaiknak lehet belőle előnyük, nem véletlen ők szorgalmazzák a leginkább. Ma már, hangsúlyozzák, az Eu is belátja, hogy a szankciók tévútnak bizonyulnak, egyrészt az oroszokat nem meríti ki, nem állítja meg, másrészt gazdaságunkat (GDP) ronthatja, polgáraink életmódját veszélyezteti, életszínvonalát csökkenti, lakossági elégedetlenkedést szülhet, politikai felfordulást okozhat. Röviden, idióta elképzelés volt már első pillanattól. Ez a szemléletmód abból indul ki, hogy mindenki naiv, aki nem látja, hogy a világot a gazdasági erőviszonyok mozgatják.

 

A másik megközelítésben etikai kérdésként merül fel a szankcionálás. Gyakran végrehajtunk olyan cselekvéseket, amelyek nem szolgálják az egyéni érdekeinket, de etikailag helyesnek tartjuk és erre az önbecsülésünk szempontjából van szükségünk. Az orosz támadást sem tudjuk racionálisan indokolni, inkább az önbecsüléssel, önérzettel. Innen Nyugatról ez tévesnek tűnik, de azt is tudjuk, hogy az orosz nép többsége azonosul Putyin erőszakkal terjeszkedő politikájával.

 

A fejlődéselméletek eltérést látnak az orosz és a Nyugat szintje közt. A háború orosz részről három dologból tevődik össze:

 

1.      Putyin etnocetrizmusából, mely szerint az ukrán föld mindig is orosz volt,

2.      Kiril pátriárka mitikussáságából, mely szerint ez a felsőbbrendűség Istentől eredeztethető (áldás rá),

3.      a modernitás technológiájából, mely szerint az orosz hadsereg a világ legerősebb hadserege, értsd igen hatékony elrettentő és gyilkoló gépezet.

 

Összefoglalva az orosz tudatszint: mitikus-etnicista- technikai modernista

 

Ha a világ fejlődését vizsgáljuk, akkor a 60-as évektől a posztmodern mindhárom jelzőt igyekezett meghaladni. Elvetette a mítoszokat, az etnocentrizmussal szemben a toleranciát állította, a modernitás helyett pedig a „minden lehetséges” elvet, a technológiára pedig nem emberiség vívmányaként, mint inkább önpusztító veszélyforrásként tekintett.

 

Ha ebben a posztmodern paradigmában, tudatállapotban maradt volna a Nyugat, Oroszország háborúját tehetetlenül, karját széttárva szemlélte volna. Szeretettel próbálkozna, az meg nem állítja meg az agresszort. Ha viszont a Nyugat a modernitás állapotában egy korábbi állapotban lenne, könnyen lehet, hogy a harmadik világháborúba sodródnánk.

Forrás: www.metazin.hu

#háború

---

---