Az iskolai lövöldözések szociálpszichológiai okai

Szinte évente megismétlődnek az ilyen tragédiák, mindig nagyon erős aktivizmust kiváltva a fegyvertartás európai rendszerének bevezetését kívánva, ami aztán Amerikában mindig el is bukik, számunkra érthetetlen módon. Mi innen Magyarországról nem értjük minek kell magánembereknek fegyvertartási jogosultsággal rendelkezniük pusztán azért, mert elmúltak 18 évesek, vagy amiről most megy a diskurzust, hogy az életkort kicsit kitolják. Ez nekünk abszurd, de beláthatjuk, a dolog mélyebb problémát rejt, semhogy a fegyvertartás szigorítása megoldaná.

 Nem mai probléma, hogy legtöbb sorozatgyilkos az Egyesült Államokból és a volt Szovjetunió területéről kerül ki. Sehol másutt nincs annyi borzalom, mint náluk. Az agressziót a frusztrációra szokta visszavezetni a pszichológia, különösképp, ha társadalmi mértéket ölt, mert pszichopatáknak minden nemzetben azonos arányban kellene lenniük. Egy másik szociálpszichológus, kinek ötletét mi is mindig beépítjük az oktatásba, Eliot Aronson azzal érvelt az agresszió kapcsán, hogy az amerikai iskolákban túl nagy a verseny szemben az együttműködéssel és aki vesztes, az nyúl az erőszakhoz. Ezért szerinte alkalmas a megelőzéshez a mozaikosztályos oktatási módszer. Egy másik kedvenc könyvünk (Paul Willis Skacok), az angol munkásosztály magukat vesztesnek érző tagjairól szól. A könyv szerzője közűlük származik és már a 70-es években megkongatja a vészharangot. A vesztesek már determinálják a kudarcos iskolai szerepüket, más sikerélményeket fognak keresni és aztán robbanhatnak is, bár Willisnél még inkább alkoholizmusba süllyednek és korán meghalnak . Toni Blair még nem a bevándorlók okozta multikulturális világ miatt aggódott, hanem a „skacok” miatt. A 2011-es londoni zavargások elemzői is azt a következtetést vonták le, hogy magukra hagyott külvárosi fiatalok kezdtek el randalírozni. Ezeknek a fiataloknak nem bevándorló voltuk volt a közös többszörösük, hanem az, hogy olyan csonka családokban nőttek fel, ahol a fiatal apák korán leléptek, így a lányanyák segélyekből próbálták nevelni a gyerekeiket, s nem a szegénység, a nyomor okozta a problémát, mert az angliai jóléti társadalom nem fagyasztotta meg őket és nem haltak éhen, de elmaradt a szocializációjuk.

És már itt is vagyunk Zimbardonál. Nikita D. Coulombe-val írt közös könyvének címe, a Nincs kapcsolat. Alcíme, hogy Hová lettek a férfiak? Eredeti megjelenésének éve 2015. – E könyv nem vert föl nagy port, de egyáltalán nem tűnik véletlennek, hogy a mostani iskolai lövöldözésnél Zimbardo ugyanezt veszi elő. Mondhatjuk, hogy a kép letisztul, egyre inkább ugyan arról beszélünk. Szocializáltság hiányról és frusztrációról. A frusztrációk közé az etnikai szekularizáción kívül, az osztály jellegű iskolai megalázottságon kívül, belép a nemi szerepek összezavarodása is. Zimbardonak alighanem igaza van abba, hogy pusztán azért, mert a fiúk rosszabb tanulók, s mert a lányok jobbak, s mert a pozíciók betöltéséhez a mobilizáció csatornája az iskola, a férfiak-fiúk frusztrációja egyre látványosabb lesz, és ez egyre több gondot okoz.

Saját tapasztalatom is az, hogy amíg nem éreztem úgy, hogy egzisztenciálisan nem állom meg a helyem komolytalannak éreztem magam a társkereső piacon. S beláthatjuk, hogy a fiúk kísérletező, keresgélő hajlama, szétszórtabb érdeklődése és konformitásra kevésbé hajlamos karaktere, sokkal jobban kitolja a felnőtté válásukat.      

 

Zimbardo Linkedin-en megjelent írása azzal a kérdéssel kezdődik, hogy a lányok ugyanazokban a családokban nőnek fel, mégsem lesznek gyilkossá, meg öngyilkossá, míg a fiúk igen. És úgy tűnik a gyilkos fiúk mögött a statisztikák szerint ott van az apahiány.

Forrás: 24.hu

#fegyvertartás

---

---