A nárcisztikus, az empatikus és a fogyasztói társadalom

A média reality műfajának lehetséges hatásairól beszélgettem egy rádióban a tegnapi nap. Riporter Hont András volt. Maga a beszélgetés nem hozott jelentős eredményeket, amúgy is sokat foglalkoztam már a valóságshow-kkal, talán többet is mint egészséges. Mégis érdemes arra kitérni, hogy kik és milyen reményekkel jelentkeznek, mert épp ez a kérdés nem lett megtárgyalva.

A lovakat lelövik, ugye? színdarab és film még egy gazdaságilag összeomlott Amerikában játszódik, ahol a fogyasztói társadalomban minden eladó, de leginkább te magad. Táncversenyre lehet jelentkezni és a nyertes az, aki tovább bírja. Nekem ez volt a minta, mikor belevágtam a Hírnév! Jólét! VV! könyvbe. És valóban, az egyik attitűd a nyomorúságból való kilábalás vágya. Csakhogy ma ez a nyomorúság más, mint a gazdasági válság idején – ámbár megélhetjük még azt is. Ma a jelentkezők lelkileg nyomorúságosak. Legalábbis az egyik részük. Nincs mit veszteniük, úgy vélik sokkal több van bennük, mint a környezetük feltételezi. És mindegy hogy jóléti középosztályból, vagy hátrányos státusból jönnek, a környezetükkhöz viszonyítva érzik úgy, hogy kitaszítják, elnyomják, lenézik őket. A másik csoport a tudatlan.

Bizonyos értelemben mindenki tudatlan az elején, ahogy a táncmaratonra jelentkezők sem tudhatták mibe kerülnek bele, hogy az milyen kíméletlen, megalázó és embertelen. Hasonlóképp a valóságshow-knál is. Ahogy azonban egyik sorozat jött a másik után, kezdett világossá válni, hogy ez nem a valóság, és az is, hogy ez nem játék. (Sajnálom, hogy a rádióinterjúban a beszélgetőtársam „játék” emlegetését nem próbáltam helyesbíteni, pedig közben eszemben volt. Hiszen annak nevezni szerecsenmosdatás, blaszfémia. Nem játék "Az éhezők viadala", nem játék egy gladiátroküzdelem és nem játék az sem, ami a valóságsow-kban megy. Ellenérveimet a valódi játék meghatározásával könyvemben részletesen is kifejtem.)

Az újabb jelentkezők egyértelműen celebek szeretnének lenni, vagyis mikor már világos, hogy ez micsoda, akkor elkopnak jelentkezők közül azok, akik tradícionális úton is érvényesülési lehetőségeket látnak maguk előtt, és feldúsul egy bizonyos karakter. Ez a karaktertípus a nárcisztikus. És ebben az értelemben van összefüggés a társadalmi miliő és a média egymásra hatásában. Ez kölcsönös.

Szaporodnak a nárcisztikus módon érvényesülők a társadalmunkban, és őket nézzük a VV-kben. Az elején is szükség volt extrovertált karakterekre, de közöttük lehettek olyanok, akik csak „magukat adják” (BB Évi), meg pszichopaták. Utóbbiak jellemzője, hogy nagyon jól el tudják játszani ha az érdekük úgy kívánja a barátot, de aztán hátba szúrnak. Hiszen épp ezt kívánja meg a VV struktúra, és lehet ezt kívánja meg mai világunkban, hogy valaki sikeres üzletember, tudós, politikus, vagy közigazgatási vezető legyen.

A nárcisztikus karakter hajlik a pszichopataság irányába. Úgy gondolja, minden ember csak addig megy el, ameddig a lehetőségei megvannak, senkit sem irányítanak belső normák. Gondolja ezt, mert őt magát tényleg nem irányítják ilyenek. A nárcisztikus nem lesz bűnöző, de kihasználja a „játék” kereteit. S épp ez a probléma. Mivel nincs etikai belső tartása, nem veszi észre a rendszer romlottságát, nem is akarja megváltoztatni, vagy ha igen, hát csak rontani akar rajta. Könyvemben eljutottam addig, hogy a klasszikus valóságshow-k etikailag elfogadhatatlanok, a diktatúrák sok-sok torzulását magukon viselik.

És ki az ellentéte a nárcisztikusnak? Az empatikus. Az empatikus, aki látja mit okoz a másiknak és ezért jobb emberré akar válni. Nos, ők azonnal, de legalábbis nagyon gyorsan kiesnek a valóságshow-kból.

#valóságshow

---

---