Van,
aki beoltatta a családját, de a kötelezőséggel nem tud azonosulni Elon Musk.
Van, aki elfogadná az állam ilyen irányú kényszerét, de elvárná, hogy az állam
vagy a gyógyszercég cserébe felelősséget vállaljon, ha valakinél lesz
mellékhatás Schiffer
András. Vannak oltástagadók, akik eleve nagyon jól ismerik a
világtörténelem oltásai által okozott tragédiákat, sőt, erről könyvet is írtak Juddy
Micovits.
Vannak olyanok, akik bár sok visszaélést kiderítettek már, melyek a gyógyszergyártó cégek rovására írható, de a Covid esetében nem oltásellenesek. Szendi Gábor a közjóra való hivatkozás segítségével történő érdekkapcsolatok eltakarásáról beszél, de mégse akar beállni egy csoport mögé sem. Vannak olyanok, akik a beoltatlanoktól, ha korházba kerülnek szemben az oltottakkal, akik társadalmi felelősséget is vállaltak, elkérnék a kezelésükre fordított pénzt. Vannak, akik egyet értenek a kötelezővé teendő oltással és a túlzott szabadság számlájára írják a tiltakozókat, s vannak, akik attól félnek, hogy a lopakodó bigfarma cégek korlátozni fogják a nemzeti szuverenitást. Vagyis mindenki a szabadságért aggódik, csak a másik oldal, az „őrültek” szabadságát korlátozná. Vannak kamionosok, akik a szabadság nevében vonulnak fel Kanadában. Vannak pszichológusok, Jordan Peterson, akinek elege van abból, hogy összeomlik a civilizáció, nem működik a bankja, sem pedig a belső repülőjáratok, mert a személyzeteket hazaküldték. A kérdés mindig ugyanaz, nehogy a kezelés több bajt okozzon, mint maga a vírus.
A szociológia számára a történeti tanulság azonban az, hogy a civilizáció fejlődése nem nélkülözi a járványokra való reakciót. Michel Foucault gondolatai a legtanulságosabbak. Szerinte a pestis megváltoztatott mindent, mert a helyhezkötés és fegyelmezettség új megoldását hozta, enélkül ma nem lennének igazolványaink. Előtte a lepránál még kilökték a beteget, a pestisnél bezárták. A Covid pedig úgy tűnik globalizál. Egyetlen járvány sem volt még, ami globális lett volna, és egyetlen sem, amit legjobban megfogni, kezelni, globális technikákkal lehet. Valami újra tanítja az emberiséget ez is.
Zsolt Péter
Kép forrásaként azt az oldalt találtuk, ahol a kanadaiak kamionokkal tüntetnek a kötelező oltással szemben.
Forrás: informatialibera.ro
#Covid-191. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |