Az utópikus nyilvánosság struktúrája

Makroszintű helyzetünk

Egy makroszintű helyzetértékeléssel kezdenék. A kognitív tudományok az agyunk információfeldolgozásával foglalkoztak, ám hamar világossá vált, hogy az érzelmek sem elhanyagolhatók. A 90-es években újra felfedezték, hogy információhiányos állapotban az emberek döntéseiket kénytelenek érzelmi alapon  meghozni (Kinder, 1994). A felismerésem az, hogy információ bőség esetén ugyan ez a helyzet. Jobbára azt a sokkot éljük manapság, hogy a fake news szétrobbantja a demokráciánk. De a médianyilvánosságunk és a közösségi médiánk nem csak abban különbözik a klasszikus XX. századi nyilvánosságtól, hogy hamis hírekkel manipulálnak – hamis hírek mindig voltak, már 1275-ből találunk ilyesmit tiltó angol jogszabályt, tehát már akkor létezett ez a probléma -, hanem, hogy információ dömping van. És nem csak zajjal vagyunk túlterhelve, de valódi infókkal is. A XXI. századi nyilvánosság szociálpszichológiai jellemzője tehát az érzelmi választás. Csak így tudjuk csökkenteni a terhelést. Nem véletlenül sírja vissza az értelmiség a racionalitás nyilvánosságot, mert veszni látja. (E. Noelle-Neumann választja ketté a nyilvánosság manifeszt és látens funkcióját, és eleve kétségbe vonja, hogy a nyilvánosság racionális volna, ahogy azt pl. Habermas elképzelte. Már a XX. században jelentősebbnek véli a látens funkciót, amely érzelmi alapú és kontrolláló.) 

Kutatótársaim véleménye

Legutóbb Bajomi-Lázár Péter könyvbemutatóján gyűltünk össze. Akkor ő kifejtette, hogy a demokratikus fejlődés nem a médiarendszeren múlik, hanem társadalmi változásokat feltételez. Utalnék még Polyák Gábor egy interjújára is, melyet 2020 májusában adott. De szélesebb körben egy általános pesszimizmust is látok nemzetközi és hazai szinten. A pesszimizmus fókusza a jelen leírása épp ezért javasoltam mára, hogy helyezzük a fókuszt egy lehetséges jövőbe.

Péter megállapítását ha logikailag egészítem ki azzal nem gondolom, hogy bárkinek kivetnivalója lehetne.

1.        A társadalmi változások megelőzik a médiaváltozásokat

2.       A médiaváltozások előzik meg a társadalmi változásokat

3.       Média és társadalom közt kölcsönhatások eredményezik a változásokat

ad.1. A gyenge vagy mérsékelt médiahatás elméletek irodalma meglehetősen alapos. (Lazarsfeldtől McQombs és Showig). Tudományosan meggyőzőbb is és aki ezeket az elveket vallja akkor következetes, ha felismeri, hogy a társadalom jóval komplexebb, semhogy a média jogi környezetének átalakításától bármi javulást remélhetnénk. Magyarországon volt már egy viszonylag jó jogi környezet, ORTT-vel, kuratóriumokkal, Panaszbizottsággal, kiegyensúlyozott ellenőrző és közszolgálatot kvázi tulajdonosként működtető rendszerrel, civilek bevonásával, és mégis kudarc lett a vége. A Fidesz már a romokra építhette fel az új jogi környezetet.

ad. 2.     Ez a paradigma igen népszerű a hazai jobboldalon. Az érdekessége az, hogy valamikor marxista paradigma volt (Pulantzas és Althusser a nyelven keresztüli hatalomgyakorlást elemezte), de a jobboldalnak is van hová nyúlni (Helmuth Schelsky szerint akié a nyelv, azé a hatalom.) Csurkától Pokol Béláig médiahatalomról hallhatunk, utóbbi szerző pedig azonosul is Schelsky „értelmiségi uralom” ellenességével is. Meglehetős paradoxona az a mai világnak, hogy a hatalomra került jobboldali elit elitellenes. (Gondoljunk a trumpizmusra vagy Magyarországon a Fidesz mögötti udvari értelmiségre pl. G.Fodor Gáborra.)

ad. 3. Nem árulnék zsákbamacskát, számomra ez a legvalószínűbb összefüggés. Példaként a BBC kialakulására utalnék, amit nem fejtenék ki, mert itt a hallgatóság többsége részletesen ismeri. Ennek lényege, hogy véletlenek szerencsés egybeesésére volt szükség ahhoz, hogy kialakulhatott a közszolgálati modell. Egyéni teljesítmények épp oly fontosak voltak, mint a társadalmi mozgások.   

Polyák Gábor médiahatás-modell vonzódását nem ismerem, de egy nyilatkozata alapján az elkeseredettségét igen. Ebben amellett érvelt, hogy a BBC etikai irányelveit követő médiumok Magyarországon mind tévedésben vannak, de nem csak Magyarországon. Több példát hozott rá. Karácsony Gergely például hiába kommunikált kifejtősen vírustémában, a kormányzati propaganda szerinte ezt elsöpörte. A BBC azzal, hogy követte hagyományos elveit és teret adott a kilépésvitának csak azt érte el, hogy a brexit megvalósult. Mindebből az következik a számára, hogy a médiaetikai alapelveket el kell felejtenünk, a hazai ilyen paradigmán nyugvó médiumaink, mint pl. az index, vagy korábban az origo tévedésben volt.

Aligha szeretnénk buborékokba zárt érzelmi alapon rendeződő háborúban álló nyilvánosságot. Amikor egy lehetséges pozitív jövőt képzelünk, csak etikus médiaviselkedést akar mindenki.

Van egy másik tapasztalatunk is az elmúlt évekből, ami legalább annyira stabil, mint az, hogy hiába igyekszik valaki szakmailag korrekt lenni. Ez pedig az, hogy ha a propagandisztikus média, netán a revolverújságírás mellett döntünk, akkor az árokásás és a buborékos nyilvánosság jön létre. Ennek következménye, hogy az állampolgárok közül sokan sok médiumot néznek, minek kapcsán információ szempontjából túlterhelődnek, minek kapcsán kénytelenek érzelmi alapokra hagyatkozni, és máris ott vagyunk bevezetőnk alap problémájánál, a makroszintű helyzetnél.

Az értelmiség feladat

Így merül fel az a kérdés, hogy mi a feladatunk most, tudunk-e továbblépni a helyzetelemzés feletti pesszimizmusunkon. A világító torony hasonlatot hoznám. Képzeljül el, hogy a tenger tele van össze-vissza tartó hajóval, vannak akik szemmel láthatóan a zátonyok felé rohannak. Mit tehetünk mi? Voltaképp nem a mi dolgunk ezeket a hajókat irányítani, nem is mi ülünk a kapitányi pozíciókban. A mi feladatunk csak annyi, hogy világítótoronyként megmutassuk hol vannak a zátonyok.

Felmutathatunk egy alternatív nyilvánossági helyzetet is, melyhez kell társadalom, kell több médium hasonló működtetési modellje, kellenek források, melyek ezeket a megoldásokat támogatják és így egy új egyensúlyi helyzetet tudnak teremteni. Mindez etikai alapon is megszülethet. (A vitában a 2005-ös párizsi zavargások során megszülető francia televíziós önszabályozást említettem, amikor is a társaságok megbeszélték, hogy a hírversenyben nem mutatnak égő autókat, mert az kedvet csinált a fiataloknak, hogy egymásnak dicsekedjenek a gyújtogatásaikkal.)

Az ikmédia projekt, melynek ismertetésére ezúttal lehetőségem van, egy ilyen világítótorony. Immár nem piaci vállalkozás, hanem oktatói segédlet  az utópikus médiaszerkezet bemutatására. Aktív, játékos, nem tanult tehetetlen polgárokat igényel, tehát igaza van BLP-nek abban hogy más úton is meg kell születnie ennek a világnak. De számos véletlen is kell még. Szükség van meglévő modellekre, olyan emberekre, akik ha hatalomra kerülnek ismerik és használják a mai demorkáciafejlesztéseket, ezek kedvező konstellációjára stb.

Magyarországon a legnagyobb deficit épp a kozszolgálatiságban érhető tetten. A Civil Rádió kuratóriumi tagjaként erről remek beszélgetéseket folytattunk. Nekem világos volt, hogy a Civil Rádiót a mai politikai helyzetben meg fogják fojtani, azaz a frekvenciáját el fogják venni, mert nem elég erős lobbista, és mert ellentétes paradigmán áll, mint a központosító hazai jobboldal. Nyilván egy cinikus, de működő paradigma ez, s az alapok egészen Rousseuig nyúlnak, egy többségi demokrácia felfogásáig. A közszolgálati minta azonban nem a többség zsarnokságáról szól. A Civil Rádió kuratóriuma nem hitte, hogy nincs esélye a frekvenciamegtartásra, de ami mégfontosabb nem is tartozott identitásához a közszolgálatiság pótlása, végül pedig nem is érzett kompetenciát, hiszen amatőrökkel és nem profikkal működik. Szerencsére működik ma is, frekvencia nélkül, a neten.

Másfelől a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatójaként - ez egy másik sapkám - van egy alapvető irányunk és ez a demokráciafejlesztés. Az MPK-ból nézve a közszolgálatiság mindig az adott társadalom hiányának pótlását jelenti. Tehát az országnak nem egy BBC-re van szüksége, és főként nem feladat a politikai kiegyensúlyozottság reprezentatív megvalósítása, mert a piacon bármekkora az aránytalanság, a lehetősége a fogyasztóknak megvan a különböző tartalmak elérésére. De nem feladata az ellensúlyképzés sem. Meggyőződésem szerint minden baj forrása a szubjektív módon felfogott ellensúlyképző küldetés. (A vitában Paár Ádámmal közösen a Fox News-ról írott tanulmányunkat idéztem.)

IK-Média mint modell

Amit most az IK-Média felületén látnak, azok a koviddal kapcsolatos társadalmi-szakmai-politikai küzdelmek. De próbálkoztunk már a helyhatósági választások után a kormányon kívüli kommunikáció összefogásával. A világítótorony akkor is ott volt, és nem a mi dolgunk, hogy ezeknek a városoknak a szövetségét kiépítsük.

A nyilvánosság szerkezetének jobbá tevése kapcsán bemutatom ennek a felületnek a működését, ill. ezt a szöveget olvasók maguk pontozhatják pl. ezt a szöveget, és azonnal érthetővé válik számukra a modell.

Befejezésül hadd említsek még egy norvég ötletet. Sajnos a forrást már nem tudom. Egy szerkesztőségben a blogbejegyzések kapcsán történő elcsúszást vették észre. Az "elsőzők" – akikből idővel egyre több lett – már el se olvasták a cikkeket, csak a cím, esetleg a lead alapján már írták a magukét. Ráadásul nicknévvel. Utóbbiról tudjuk, hogy nagyon nem tesz jót a minőségi kommunikációnak, az emberek egész egyszerűen a neten nincsenek tisztában azzal, hogy ne minősítsék egymást és emiatt mindig durvaságba torkkollnak. A norvég lap a hozzászólás feltételéül szabta, hogy néhány kérdésre a cikk kapcsán helyesen tudjon válaszolni a beíró. Csak ez után engedte, hogy a hozzászólás megtörténjen. Igen, mondhatják, hogy a rendszer nem kedvez ennek a módszernek, mert a kötöttebb hozzászólási lehetőség elveszi a kedvét az aktivitástól. Tipikus fogolydilemma. Mert ha a nyilvánosság működtetői majdnem mind elvárják a vita alapfeltételként, hogy ismerjék a résztvevők azt a cikket, melyhez hozzászólnak, akkor kialakul egy új egyensúly a piacon is.

Köszönjük John Forbes Nashnak, hogy hozzájárul ő is a jövő utópikus nyilvánosságáról való gondolkodáshoz.

---

---