11. fejezet - Összeomlás

Nincsen olyan rendszer, ahol ne lehetne bérelni egy alkalmi titkos búvóhelyet szerelmesek számára. Egy olyan szállodai szobát, ahol két szerelmes ne tudna úgy összejönni, hogy az nyomnélküli legyen. A szoba teljesen árnyékolt volt, elektronikus legyek úgy égtek volna el, ha be akartak volna szállni valahol, mint az uv lámpába esett bogarak a nyári éjszakán.

J.K. Toscani lakásán azért nem találkozhattak, mert minden operatív törzstagot egyre nagyobb biztonsági védelem illetett meg. Végül is nem voltak olyan sokan és az állami méltóságok mellett a biztonság nekik is kijárt. Az utóbbi időben nem is alaptalanul, mert az államellenes erőszakos cselekmények megszaporodtak. Persze csak olyan apró eseményekkel, mint festék meg tojásdobálás, de Dr. Peter Kovacs szerint jobb félni, mint megijedni, így a védelmüket alaposan megerősítették. 

- Figyelted, hogy mindig csak hozzád beszél? – kérdezte Julia a szállótulajdonosra utalva. A fiú ugyanis homokosnak látszott, és Juliát soha egy szempillantásra sem méltatta.

- Nem vettem észre – vallotta be J.K. Nagy megfigyelő létére ez fel sem tűnt neki.

- Az Operatív Törzsben nincs egyetlen ember se, aki egy poén kedvéért hajlamos volna a lelkét eladni. Márpedig én jobban szeretem az olyan társaságot, ahol akad ilyen ember. Valaha örökifjúként én is ilyen voltam, és nem is álltam rosszul a népszerűséggel, de mostanra minden nagyon komollyá vált.

- A diktatúrák mindig nagyon komolyak – jegyezte meg Julia – Maximum a főnök viccein szabad nevetni.

J.K. hangos önelemzésbe kezdett:

- Van abban a pszichológiai okoskodásban valami, amit te is úgy szeretsz. A gyerekkor meghatározhatja a sorsodat. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak valami morális ellenállás munkál bennem, hanem az a komolytalanság is, amivel apám kezelte anyám aggodalmaskodását. Ez alighanem imponált nekem, alighanem eldöntöttem valamikor, hogy én is fricskát akarok adni a komolykodóknak. Arra is emlékszem, hogy ez mikor dőlt el a számomra.

- Mikor? – kérdezte Julia.

- Majd legközelebb elmesélem.

- De most – noszogatta Julia, nem mintha magára a történetre lett volna kíváncsi, hanem mert azt akarta, ne váljanak még el. Julia a sterilizációs műtéte előtt sem volt a nőiességének tudatában, J.K. Toscanival való kapcsolata ismeretsége előtt inkább amolyan régi amerikai típusú öntudatosság jellemezte, sem mint egy hajdani kelet-európai vagy franciás szépségből áradó magabiztosság. Ám lassan kezdte olyannak látni magát, amilyennek a férfi: ellenállhatatlannak, szépnek és szerethetőnek. És ezen a műtét mit sem változtatott, ellenben a férfi közelsége kellett hozzá. J.K.-nak szokás szerint törzsi ülésre kellett mennie, melyek az utóbbi időben egyre feszültebbek, zaklatottabbak voltak.   

A Törzs következő ülésén Dr. Kovacs egy grandiózus tervvel állt elő. Azzal kezdte, hogy emlékeztette a jelenlévőket, milyen stratégiával győzték le a járványt. Hol erős karanténokkal lassították, hol pedig szabadjára engedték, hogy a nyájimmunitás kialakuljon. Egy általuk meghatározott szinten hagyták pörögni, melytől az egészségügy nem roppant össze. Azt nem hagyhatták, hogy a kórházak az ellátási rendszerükkel összeomoljanak, mert akkor kitört volna a pánik, de azt sem, hogy a vírus ne fusson végig az embereken, mert akkor évtizedekig szenvedtek volna tőle.

- Ugyanezt fogjuk tenni a népesedés kezelésében is, csak ami a pandémiában az egészségügy volt, az most a katonai erő lesz. Abbahagyjuk az eddigi gyakorlatot, hogy mindenütt, ahol lázadást tapasztalunk, ott azonnal lecsapunk.

Új világtérkép került az előző mellé, ahol a villongásokat is lehetett látni. Kovacs rámutatott a térképre, és az egyik gócpontot kezdte elemezni.

- Itt például szigorítunk, itt pedig – mutatott egy másikra – enyhítünk a szorításon. Ahol elkezdünk szorítani, ott mindig kitör a forradalom, amit leverünk, és kialakítjuk az új rendet, tehát nem csak reagálunk, de proaktívak is leszünk. Hogy ne húzódjon el a világban az ellenállás a saját erőforrásainkhoz igazítjuk a lázadásokat. A B verzió, hogy folyamatosan fegyverkezünk és növeljük a robotkatonaságot, de nem rendőrállamot akarunk, és nem akarunk minden ember mellé egy katonát állítani.

Hogy mit is jelentett pontosan a szigorítás, azt hamarosan megtudhatták mindannyian. Ahol nem hittek már a hazug propagandának, mely szerint csak roboráló kezelésen vesznek részt a kiválasztottak, ott először azokat kezdték üldözni és bebörtönözni, akik a sterilizálásról szóló híreket terjesztették, vagy fizikai ellenállással próbálkoztak. A korábbi lágerek mellé új börtönök is épültek. Ezeket a folyamatokat az algoritmusok előre tudták jelezni, miként azt is, hogy a szigorítási projektekben a következő lépés a rendszer működésének nyilvánosságra hozatala lesz. Ezt a világ többi része felé úgy kommunikálták, hogy az adott országban valóban bevezették azt, amivel rágalmazták a világkormányt, nevezetesen, hogy sterilizál, mert ezek a régiók meg is érdemlik, hogy önbeteljesítő legyen a magukra vonatkozó jóslata. Nyilvános sorsolásokat tartottak, hogy kiknek kell sterizilásra menni, mert mint mondták, igazságos világot akarnak. A reakció ezekre hol a civil tüntetések, hol a fegyveres felkelések lettek, melyeket aztán levertek, s az adott ország tudomásul is vette, hogy náluk folytatódik a sterilizálási projekt. Nem fogja a mesterséges intelligencia kipusztítani a nemzetüket, mindössze azt szabályozza, hogy a műveltebbek, a munkaerőpiacon használhatók, a rendszert elfogadók ne kerüljenek a mintába, míg a mintába kerültek közül sorsolással választják ki a sterilizálandókat. Sem a politikai vezetőket, sem pedig az elitet, ha akadtak már génkezeltek az adott országban, nem bántották.

- Igazságos és átlátható, nem a világkormány, hanem a mesterséges intelligencia által szabályozott nemzet az Önöké – harsogta a helyi Wolfe News. Sok országban a döntéseket végképp átvették a gépi algoritmusok. Ezek után a katonai jelenlétet a minimumra lehetett csökkenteni, és ki lehetett választani a következő területet, régiót, államot.

A katonai erőforrások korlátos jellege miatt másutt csak kommunikációs eszközöket vetettek be. Cáfolták, hogy a roboráló eljárások során bárminemű sterilizálás zajlana, ha a kommunikáció nem hozott elég sikert, valóban le is álltak a sterilizálással és átláthatóvá tették az egészségügyi személyzet tevékenységét, kik ekkor valóban csak roboráló tevékenységet végeztek. Lejáratták az ellenzéki hangokat és üldözték a pánikkeltőket. Még ha az adott helyen a sterilizálási programot le is állították, mindenütt a világon voltak, akik tudták mi zajlott korábban. Velük egyéni ügynökök foglalkoztak, biometrikus visszajelzéseikhez igazítva a meggyőzést. A megfélemlítéstől az elitbe emelés ígéretéig mindent alkalmaztak, mert volt, akinél az egyik, volt, akinél a másik működött. Azoknál, akiknél sajnálatos módon egyik sem, azok eltűntek. Az eltűnéseket rablógyilkosságoknak állították be és egyszerű bűnözéssel takargatták, noha ezeket a megoldásokat praktikusan is alacsony szinten kellett tartani. Bizonyos félelmi érzület keltése indokolt volt, de az algoritmusok figyelmeztettek arra is, hogy egy brutális üldöző állam kialakulása az adott ország anarchiájához vezetne. Ezeken a helyeken tehát mindaddig az enyhülés politikáját folytatták, míg az erőforrásokat ide nem lehetett csoportosítani.

A háttérben az Operatív Törzsben mindennek volt egy háborús nyelvhasználata, mint ahogy valójában tényleg egy modern világháború is zajlott, ha rajtuk kívül ezt más nem is tudta. A tárgyalóteremben továbbra is pörgött a népességszámláló, s nagy eredményként vették tudomásul, mikor végre elkezdett a növekedés lassulni, akárcsak amikor a járvány idején a halálesetek száma kezdett csökkenni, és már látták, hogy sikerül megfogni a vírust. Most azt látták, hogy túl vannak a növekedési csúcson, a világ túlnépesedését és így a teljes pusztulást sikerült megállítani.

- Gondoltak-e arra elnök úr – kérdezte a konzervatív törzstag, s közben beszúrt egy elfogadó megjegyzést -, bár kétségtelenül nagyon meggyőző a folyamat irányítása, de mi lesz akkor, ha a Föld népességének felénél, esetleg a felénél is több helyen már az új berendezkedés van, hogy tehát ebben az esetben a másik felénél már nem működik a húzd meg ereszd meg politika, mert nem hiszik el a népek, hogy ne kerülnének ők is sorra.

- Köszönöm a kérdést – mondta az elnök, de erre hadd válaszoljon Danos docens.

Danos rendszeres résztvevője volt a gyűléseknek, ahogy Jones tiszteletes is, ha csak tudott megjelent. A tiszteletest immár excelenciásnak illett szólítani.

- Valóban létezhet az a pont, ahol a teljes letámadás taktikáját kell használnunk – de reméljük, hogy erre minél később kerül sor. Mert minél később kerül rá sor, annál fájdalommentesebb lesz az átállás.

J.K. néha azon tűnődött egyáltalán miért avatják őket be a folyamatba, s miért élnek még mindig az Operatív Törzs tagjai, mi szükség van rájuk, de aztán rájött, hogy az a gazdasági erő, ami az ő kezükben van nem központosítható tovább, és hogy ha a folyamat elveszítené az ő támogatásukat, akkor a gazdaságon keresztül minden rendszert meg tudnának dönteni. Ha csak Irénevel és még valakivel össze tudna fogni, meg tudnák bénítani az egész bolygó működését. Vissza tudnák lökni a XX. századba, amiből lázadások születnének és megdőlne Dr. Kovacs rendszere. De ilyen szövetségesekre nem számíthatott, mert a népesedéskorlátozás az Operatív Törzs részéről egyértelmű támogatást élvezett. Egy szinttel lejjebb, például a rendőrségi vezetésben és valószínű más országok egészségügyi miniszterei, értelmiségijei, a közigazgatás vezetői már gyűlölték a sterilizálós hadműveletet, de ők nem rendelkeztek hatalommal.

- Arra nem gondoltak, hogy olyan országokat, mint Amerika, vagy mint az európaiak elsőként kéne bevenni a nyílt projektbe? – kérdezte a konzervatív úr.

- A szándék az, hogy Európa és népei a legvégén legyenek felvilágosítva milyen szükségszerű lépésekre kényszerültünk.

Esetleg, gondolta tovább J.K. Toscani, ha minket, az egész Operatív Törzset a három jómadár egyszerre likvidálna, s rakna helyettünk be mesterséges intelligencia tulajdonosokat, felruházva gépeket jogi státussal, meg tudna tőlünk szabadulni. Csakhogy, morfondírozott magában az emberek valószínűleg jobban félnek a mesterséges intelligencia teljes irányításától, mint az emberitől. Hiszen minket ismernek, de a mesterséges intelligencia döntéseibe már nem látnak bele. Talán jóindulatú volna az emberi fajra, de az is lehet, hogy fölöslegesnek tartaná a létezésünket, és beindítana egy másik projektet.

Jones tiszteletes is hozzá akart szólni a kérdéshez:

- Az emberek mindig elhiszik saját maguk, saját csoportjuk, saját nemzetük felsőbbrendűségét, mindig meggyőzik magukat arról, hogy velük nem történhetnek olyan dolgok, mint másokkal, más nemzetekkel. Érdekeltek abban, hogy elhiggyék, ők különbek vagy csak szerencsések, így valószínűleg nagyon soká fenntartható az irányított folyamat. Nem tartom lehetetlennek, hogyha már az összes országot átalakítottuk, a mi állampolgáraink még mindig elhiszik, hogy a többi csak azt kapta, amit megérdemelt, míg a miénk alkalmas arra, hogy a többi felett uralkodjon.

- De természetesen nem az a célunk, hogy így legyen – tette hozzá az elnök – Az igazságtalanságért, a hamisságért mindig meg kell bűnhődni, ez nálam filozófiai, erkölcsi kérdés. Európa nem különb a többinél, ha most kommunikálunk is alsóbb meg felsőbb rendű nemzetekről, ez azért van, mert szükséges a hadviseléshez. Senki se mondhassa ránk utólag, hogy nem az egész világ megmentése volt a célunk, ezért folyt és folyik nálunk is sterilizálás.

A gondolat talán egyedül Jones tiszteletesnek nem volt ínyére, de a törzstagok alighanem azonosultak vele, s nekik is szólt, bár ahogy lenni szokott, J.K. most sem talált ravaszságra utaló jeleket az elnök arcán. Azért, hogy ne legyen minden olyan kerek, naivan megkérdezte:

- Nevezhetjük az új világot egy boldog kasztrendszernek? – Az elnök tűnődött, majd elmosolyodott:

- Ha így akarja nevezni Toscani, nevezheti annak – mondta.

 

Toscani azt gondolta, hogy megtalálta a rendszer gyenge pontját, és ezt a gondolatát meg is osztotta Juliaval. Miközben a világban hol itt, hol ott ütötte fel a fejét különböző intenzitású lázongás, melyeket könnyedén levert az elnök vegyesen emberi és gépi hadserege, Toscani már az új rendszer lerombolásán ötletelt.

- Kovacs nem nevezi így, de valójában kevert stratégiát alkalmaz a világ leigázására, mert nem akar mindenhová lecsapni. Azért viselkedik ilyen kiszámíthatatlanul, hogy megakadályozza az együttes fellépést. Mindenütt közel azonos időpontban kellene, hogy fellobbanjon a lázadás, légyen az informatikai vagy katonai természetű, esetleg csak az egyének polgári engedetlensége. Ebben az esetben rögtön megmutatkozna a rendfenntartási készségeink gyengesége.  Iréne azt mondaná erre, hogy ez egy erkölcstelen Sámson-akció, mert neki gyakran zsidós analógiái vannak. Sámson gondolta azt az ókorban, hogyha elvették az erejét, akkor pusztuljon minden. Akiket megfosztottak a reprodukciós képességüktől, lehet, igen csak szimpatizálnának egy sámsoni tervvel, Iréne szerint viszont az elnök egy magasabb cél érdekében dolgozik, és jogosan hivatkozik a saját etikai szempontjaira.

J.K. Juliara pillantott, mennyire dolgozik még benne a bosszú, vagy sikerült már túljutnia rajta a terápiáival. Volt egy igen képzett terapeutája, akiről mindig ódákat zengett Toscaninak. De a nő arcából ezúttal nem tudott olvasni.

- Van egy fegyverem, viszem magammal az akcióra – mondta Julia.

- Ne hozzad, itt nem lesz szükség erőszakra, ha mégis, ott lesz velünk Oberritter hadnagy. Bízzuk az ilyesmit profikra. És mégis hogy tettél szert bármilyen fegyverre?

-   Abból az időből maradt rám, amikor a Vollcaniknak még más elképzelései voltak, én meg elcsórtam – magyarázta Julia vigyorogva – de ez nem olyan fegyver.

J.K-t nem érdekelte milyen fegyver. Az akcióhoz Bernardra is szüksége volt, beszélt vele, s noha beszélgetésük végén úgy tűnt meggyőzte minden idők legnagyobb médiamágnását, mégsem bízott benne. Ebben az egyben azonos véleményen volt Kovaccsal. Viszont megkapta tőle az egyik ország híradós felvétleit és ezt most levetítette Julianak. Árnyékolt, biztonságos hotelszobájukban végre megengedhették maguknak azt a luxust, hogy ilyesmivel is „szórakoztassák” magukat. Sokszor gondolt arra J.K., hogy bárcsak a bujkálás ideje alatt találta volna ezt a helyet, s emiatt bűntudatot érzett.

Az ellenzéki híradó egy olyan országban készült, ahol már áttértek a nyílt kommunikációra, ahol már nem ámították a népet azzal, hogy roboráló műtétet végeznek rajtuk, ahol kerek-perec tudatták az ott lakókkal, hogy a beavatkozás célja a szaporodás korlátozása. Feltehetően nem csak a kisorsoltak és a beavatkozást megtagadók voltak itt, hanem bárki tiltakozó, hozzátartozó, médiaember, külföldről pénzelt civil szervezetek tagjai stb.

Óriási zavargásokat láttak, melyek képanyagait ők is ismerték, de ezekben a híradókban látni lehetett azt is, hogy a fehér katonák, kiket a központból küldtek a helyszínre mégis leállítják a robotjaikat és összeölelkeznek a fekete lázadókkal. Aztán a lágereket láttak, ahol tömegesen dolgoztatták az embereket értelmetlen közmunkákkal. Az emberek ugyan nem voltak soványak, de arcuk megtört és reménytelen volt. Az alámondott szöveg szerint pszichológiai kényszerzubbonyokat, drogokat alkalmaztak velük szemben. A híradó szerint ebben az országban megfélemlítés céljából be is mutatták a lágeréletet. Tömegeket tartottak bezárva, rabruhában, robotok felügyelete alatt. Az őrtornyokban fegyveres emberek álltak, ott nem robotokat alkalmaztak, a narrátor szerint azért, mert a robotok nem lőttek volna olyan könnyen az emberekre, ha szökni akarnak.

Egy másik jelenetsorban televíziós sorsolás zajlott, közjegyző jelenlétében, zenés műsorral fűszerezve. Csak itt nem a nyerteseket sorsolták ki, hanem a sterilizálandókat. Közben ment a kampányszöveg, hogy erre miért van szüksége az emberiségnek, hogyan készül a mintába kerülés, és hogy miért fontos, hogy minden korrupciómentesen történjék, valamint az, hogy aki a sorsolás végeredményét nem fogadja el, ha mást akar maga helyett küldeni vagy bármilyen egyéb eszközzel próbálkozik, az az igazságosság ellen vét, és ebben az esetben halálbüntetést gyakorolnak.

- Hát eljutottunk eddig is – jegyezte meg J.K. az elszörnyedő Juliának.

Köztörvényeseket, forradalmárokat, aktivistákat, más vallások képviselőit, melyek nem tartoztak a Vollcanikba, a lágerekbe vitték, ám ha korrupciós vádak bebizonyosodtak, jött a kivégzőszék. A felvételek mutattak is egy vallomást tevőt, ki szánta a bűneit, s aztán a székben megkapta a méreginjekcióját. Tulajdonképpen békésen elaludt, nem tűnt ijesztőnek a jelenet, de azért senki nem kívánkozhatott a helyére. 

- Bernard azt ígérte nekem – mondta J.K. -, hogy amikor megkapja tőlem az üzenetet, az egész világon láthatóvá teszi ezt a filmet. 

- És hogy lehet, hogy ezek a filmek maguktól nem terjednek?

- Julia, nem tartasz lépést a dolgokkal. Hol látsz te még szabad médiát? Szamizdatként persze terjednek ezer más manipulált rémhírrel, melyeket épp Bernard készít, hogy mindenre rá lehessen fogni, hogy nem hiteles semmi, csak amit az Operatív Törzs ellát hitelesítői kóddal. 

- Nem furcsa – jegyezte meg Julia – olvasva az írásaid egész életedben a demokráciamegújítás sorsolásos verzióit hirdetted, meg a korrupciómentes integritás professzionalitásának pártján áltál, aztán most meg ezek ellen küzdesz.

- Egyetlen eszközrendszer sem önmagában való érték – jegyezte meg J.K. – Talán az írásaim a szerencsém, talán ezért nem dob ki egyetlen algoritmus sem veszélyes ellenfélként Dr. Kovacsnál.

- Miért van szükségünk bármilyen akcióra, ha Bernard megteszi, amit kérsz tőle?

- Ha biztosan célba akarunk érni nem lehet egy programot egyetlen úton futtatni – mondta J.K., s ez olyan informatikus szövegnek tűnt Julia számára, hogy akár Robert is mondhatta volna. Néha előfordult vele, hogy nem tudta mit mondott neki Robert és mit J.K., illetve, hogy ő miket mondott nekik. J.K. viszont amiatt aggódott, hogy ezzel a bölcsességgel Kovacs is rendelkezhet, ezért érheti még meglepetés, bármilyen sikeres is lesz a saját őrült terve.

Szükségünk van arra, hogy bejussunk a központi számítógépbe, és szükségünk van egy programozóra is. A gépi intelligencia – magyarázta J.K. – mindig valószínűség számítással dolgozik és Kovacsék rendszere túlságosan bízik ebben a logikában, míg az emberek a narráló  énjük után mennek. Ha lekapcsoljuk a világot és a tudatot átszövő informatikai rendszert, de legalábbis azt a részt, amely propagandisztikus módon manipulál és megfigyel, akkor felszabadítjuk ezt a primitív, önigazoló narráló emberi ént. Bernardnak sincsenek meg ehhez a belépési kódjai és az a gyanúm, ha meg tudná szerezni, akkor sem volna képes a lekapcsolást elvégezni. Ő egy gyenge karakter, de talán segíteni mégis fog nekünk.

J.K. a Meghear torony földszintjén üldögélt egy kényelmes bőrfotelben, mikor az üvegtáblákon keresztül meglátta Juliat és Robertet ahogy közelednek. Bemutatkozott Robertnek, s hozzátette, hogy Juliaval már ismerik egymást. Robert nem fogott gyanút. Hamarosan megérkezett Oberritter hadnagy is, s ekkor a portás udvariasan megkérdezte, fel kívánnak-e menni valamelyik szintre, és hozhat-e valamit.

- Még várunk valakit – mondta J.K. és fejével intett, hogy nem kérnek semmit. A robot a legkisebb rezdüléseket is értette és észrevétlen visszahúzódott.

A többiek kérdőn néztek rá, de J.K. nem mondott semmit, mikor Irene tűnt fel a forgóajtóban, rá vártak.

- Üdvözlöm az urakat és a hölgyeket – mondta Irene. - Mi ez a titokzatosság Toscani?

- Majd meglátod – felelte J.K.

- Kívánnak belépőkártyát valamelyik tárgyalóba? – kérdezte a portás.

- Köszönjük nem szükséges, Irene be tud minket vinni valamelyikbe – mondta J.K. A portás megint udvariasan bólintott és végképp láthatatlanná vált, noha csak a pultja mögé húzódott vissza mozdulatlanná merevedve.  

- A legfelső emeletre mentek, a központi számítógéphez.

Iréne kérdezgetett, de Robert sokatmondóan a fülét vakarta meg, és a szemét dörzsölte, így akarta Irene tudomására hozni, hogy itt is lehallgatók lehetnek. Mikor kiléptek a liftből, J.K. odasúgta neki:

- Véget vetünk ennek a borzalomnak.

Irene ismerte az épületet, tudta, hogy a központi számítógéphez tartanak, mely a világ összes adatforgalmát kezelte, beleértve a különböző régiók minden egyes emberének dokumentálását, köztük valamelyest az övét is. Voltak másutt is biztonsági alegységek, de innen egy okos programozó azokat is leállíthatta.

Minden ajtónál az Operatív Törzs két tagjának biometrikus adatait és kártyáját kérte a rendszer, hogy tovább mehessenek. Egy törzstag magától nem jutott volna tovább. A többiek megértették, hogy J.K-nak ezért volt szüksége Iréne-re, de se őket, se Irénet nem készítette fel a közös cselekvésre. Tán bele se vág egyikőjük se, ha ismerik J.K. tervét.

Sokkal könnyebben haladtak, mint tervezték. Oberritter néha a fegyverét tapogatta, de csak megszokásból. Az utolsó ajtónál akadtak gondok, mert az nem akart kinyílni. Iréne az elmúlt percekben tudatára ébredt annak, hogy belerángatták valamibe, de ha most megpróbálna kihátrálni már magyarázkodhatna, s alighanem árulás miatt beültetnék egy kényelmes székbe. Viszont, ha kivégeznék, nem is érdemli meg a rendszer a fennmaradást. A humanizmus pártján állt, különösen akkor, ha a saját életéről volt szó. Hogy miképp beszéli meg ezt Toscanival, annak meg nem volt itt az ideje. Az utolsó ajtó, mivel sehogy sem nyílt, Iréne egy régi kóddal próbálkozott, mire a gépi hang közölte, hogy az mostanra már érvénytelen.

- Mikor még az én családom volt az épület tulajdonosa, ezt használhattuk mindenhová, gondoltam kipróbálom – magyarázta Iréne.

A két operatív törzsi tagi kóddal elég mélyre be lehetett hatolni a mesterséges intelligencia központba, s miután elértek a legbelső rendszerekig Robert következett, aki az időbeállítást buherálta vissza, s az ajtó Irene kódjára barátságosan kinyílt. Eléjük tárult a központi számítógépterem. Egy óriási gömb volt itt, mely elég impozáns látványt nyújtott. Viszont egy fegyveres robot is felizzott, és beélesítette a lézeres lövegeit.  

- Új beszerzés lehet – állapította meg J.K., és a robot felé tartotta az igazolványát. Ezt tette a hadnagy és Iréne is. A robot kicsit megzavarodott, valamit elkezdhetett pörgetni, míg Julia mögé lépett. Egy villanást lehetett látni, a robot fényei lassan elhalványodtak, a csövek pedig leereszkedtek. Megint minden olyan csöndesnek tűnt, mint mikor beléptek. A robot megint örök várakozásba burkolózott, immár véglegesen.

- Csak a gépek ellen jó – mondta Julia magyarázatként. – A pszichológusom tanácsolta, hogy hallgassak a megérzéseimre.

- És ha elküldte az infót, hogy itt tartózkodik néhány agresszív egyén, mialatt kimúlt szegény? – mondta Iréne aggódva.

- Most már biztos nem küld semmit – mondta Robert, és helyet foglalt a billentyűzetnél. Immár az ő feladata volt, hogy lekapcsolja a személyre szabott manipulálós programokat. Ha kért egy kódot, a jelenlévők készséggel álltak rendelkezésre.

- Megtörtént – mondta elégedetten és mindannyian fellélegeztek, csak Iréne tett egy megjegyzést:

- OK fiúkák – tönkrevágtunk mindent – És akkor most hogyan tovább? – de választ nem kapott senkitől.

 

Bernard egy új eljáráson molyolt. A születésszabályozás reklámjainak többféle verziója volt, melyet többféle térségbe, különböző emberekhez akart küldeni. Kovacs legújabb rendelete szerint ugyanis a fogamzásgátló szerek használata szigorúan világkormányi hatáskörbe került. A nők immár nem rendelkezhettek saját testükkel sehol sem. A triumvirátus szerint voltak ugyanis olyan társadalmi rétegek, melyeknek épp hogy szaporodni kellett volna, másnak meg természetesen nem. Az algoritmusok kiválasztották ezeket a rétegeket, s neki egyiknek a boldog gyerekvállalás propagandáját kellett készíteni, a másiknak a „sterilizáld magad, mert így mented meg a világot” témát. Mindkettőre volt ötlete. Utóbbira behozta a kóbor kutyákat és macskákat, melyek mindaddig zavarták a helyi közösségeket, míg nem terjedt el az ivartalanítás, mint megoldás. S lám, azóta, mindenki boldog. Volt aztán egy harmadik vonal is, rendelkezésre álltak vetélést elősegítő szerek. Semmiféle műtéti eljárást nem igényelt ez, csak egy kicsi odafigyelést. Ezeknek a szereknek a használatát viszont szigorúan megtiltotta a világkormány az elitnek, míg a középosztálynak engedélyezte. Ennek a kommunikációját volt a legnehezebb kitalálni.

Munkája közben érkezett egy üzenet J.K. Toscanitól. Csak annyi volt benne, hogy az egyéni algoritmusok lekapcsolva, az egyénekről gyűjtött adatbázis az egészségügyi támogató rendszereken kívül törölve. Az üzenet kérte, hogy Bernard nyomja fel a világhálóra a híradós filmet és lássa el a „hiteles” kóddal. Nem mintha ezek a filmek nem terjedtek volna maguktól, s nem mintha nem repedezett volna az egész rendszer Toscani és barátai nélkül is. Bernard leellenőrizte, hogy tényleg nem tudja-e lehívni az egyéni érzelmekre vonatkozó személyes adatokat. Még tesztelhetett volna különböző véletlenül kiválasztott embereknél, kérhetett volna önjavítást, újraindítást, de nem tette. Nagyon úgy tűnt, az éppen végzett munkájára sem lesz szükség. Megnyomott egy gombot, és szabaddá tette ő is a világ összes médiáját, majd lekapcsolta a gépét, felállt a székéből is kisétált a levegőre.

 

Utóhang

Az Operatív Törzs utolsó ülésén az arcok többsége rémületet sugározott. Meglepetés gyanánt ott volt Agnes Lee és Joseph Tot, amitől viszont úgy tűnt, mintha minden a régi lenne. Tot visszakapta a magánhadsereg irányítását, már ami maradt belőle, mert a zsoldosai szétszéledtek, mindenki a maga országába. Nem volt többé központi világkormány alá rendelt rendfenntartás. A katonai robotok pedig inaktívakká váltak és a hangárokba húzódtak.

Agnes Lee is birtokolhatta újra a saját portfólióját. Peter Kovacs elnökölt ugyan, de mindenkit arra kért, mellőzzék megnevezésében a doktor címét. Mézesmázos volt és drámai. Nem volt nehéz kitalálni, hogy hosszasan készülődött. Míg beszélt, Danos meg Jones tiszteletes is világvége arcot vágott.

- Azt javaslom Önöknek – mondta Kovacs -, hogy mindenki igyekezzék meghúzni magát valamelyik birtokán. Van egy alternatív tervünk a docens úrral és Őexcelenciájával, mert mindig kell lennie egy alternatív tervnek, csak annyira bíztunk ebben, hogy nem fektettünk a másikba elég energiát. Kétségtelenül kicsúszott az irányítás a kezünkből. Nem csak itt a legvégén, de folyamatosan is érzékeltük a legitimitásvesztést, a keményebb intézkedések további lázadásokat szító hatását. Talán ezeket a problémákat alaposabban meg kellett volna osztani önökkel. Ez mindenképp az én felelősségem, melyet teljes mértékben vállalok, s ezért most le is mondok – szünetet tartott.

- Ha lecsendesednek a dolgok, ha kialakul egy új helyzet, melynek irányításában Önök továbbra is meghatározók lesznek, nos, akkor újra találkozunk. Most odakinn tombol az őszinteség. Itt mi mindannyian tudjuk, hogy az őszinteségnél fontosabb az önuralom. Én nem láthatok a maguk fejébe, de tudom, hogy különböző mértékben tartanak gazembernek, noha inkább vagyok áldozat. Ha a gazemberséget egy skálán lehetne elhelyezni, amit persze nem lehet, mindannyian tudnánk magunknál nagyobb gazembert megnevezni és ezen az alapon vesszük a bátorságot az ítélkezéshez. De ez a hozzáállás nagy tévedés. Vannak ugyanis célok, nemes célok, és egyik nemes cél meg se érti a másikat. Önök ismerhették a céljaimat, melyek egy másik világba való átmenetet szolgáltak volna, én viszont nem ismerem azoknak a céljait, akik az összeomláson munkálkodtak. Hát melyikünk a nagyobb gazember, kérdem én? Most az emberiség megint egy viharos tengeren hánykolódó bárkához hasonlít. Várjuk meg, hogy a vihar kitombolja magát.

Peter Kovacs lemondását és az Operatív Törzs önfeloszlatását hamarosan bemondták a világ különböző médiumaiban. Bernardnak megint a hagyományos eszközöket kellett alkalmaznia, mert az egyéni reakciókat érzékelő modern szenzorok nem működtek.  

---

---