Az identitás szociálpszichológiája

Egy pszichológus számára a kérdés az, hogy van-e vagy nincs identitása valakinek. Ha nincs, azt tanácsolja, mint egy kedvenc regényem főhősének az orvosa: döntéseit bízza valamilyen véletlenre (már nem emlékszem mi volt az, tán egy érme feldobása,  tán az először elhangző érv vagy valami ilyesmi John Barth Az út vége), de aztán tartsa magát ahhoz rendesen.

Az identitás tehát irányt szab és energiát ad a cselekvéshez. Három szerzőt érdemes megemlíteni, Eriksont, Tajfelt és Krappmannt.  Mindegyiknél az identitás a személyiség egyensúlyban tartásának a feltétele. A legfejlettebb elmélet Krappmanné, szerinte nem csak a jelen énjeit kell összerendeznünk, de a múltunk és a jelenünk történéseit is. Az identitás így a múlt beépítése az énbe.

Akinek nincs identitása, az önmaga és a környezete számára megbízhatatlan, kiszámíthatatlan. Aki elveszíti a múltját (amnézia) vagy csak összezavarodik benne, az elveszíti az identitását is. Ekkor nyúlnak sokan az ajzó szerekhez, vagy gyógyszerhez, melyek erősítik a cselekvőképességet, de tartósan csak terápiával a pszichológus tud segíteni. Igaz, a pszichológus nem szól bele az irányba, ami lássuk csak be, amorális megközelítés. (Kedvenc előbb említett könyvem főhőse nem amorális, csak gyenge, van véleménye a dolgokról, a pszichológusa tanácsa viszont amorális, mert a véletlenre bízni egy cselekvési irányt nem jó tanács.)

A szociálpszichológusokat viszont már nem is elsősorban az identitás erősítése érdekli, hanem annak a minősége. Nem csak az fontos, hogy legyen valakinek családi identitása, nemi identitása, nemzeti identitása, foglalkozásához kötött szakmai identitása. És még csak az sem mindennek a csúcsa, ha mindezeket a pszichológus segítségével eggyé tudják gyúrni, azaz integrált személyiséget kapunk.

Nagyobb súly helyeződik ezek minőségére. A jóra és a rosszra, a gonoszra és a tisztességre. Vegyünk néhány példát. Az első legyen  Dúró Dóra, akinek identitási erejével például aligha van probléma. E cikk, ha elveszíti aktualitását, már senki sem fogja tudni mire utaltam, tehát írjuk le: a politikus nő egy szélsőjobboldali párt arca, és mostanában azzal borzolja a kedélyeket, hogy mesekönyveket, melyek hol jobban, hol kevésbé, de a másság elfogadása iránt érzékenyítenek semmisít meg. Milyen hatása van ennek a környezetére, és rá?  - Ez már szociálpszichológiai kérdés.

Miután a második mesekönyvnek is neki ugrott, a facebookon néhányan elnevezték Dúró Daráló Dórának. A humor sokat elárul. A közösség és az egyén viszonyában a politikusnő identitása morális megítélési síkra helyeződött. Van, aki elítéli, ironizál rajta, van, aki azonosul a céljaival, de mondjuk a módszereit nem tartja helyesnek (egy bizonyos életkor alatt ne bombázzuk a gyerekeket alternatív nemi identitásokkal, hadd alakuljon ki előbb a sajátjuk), mások teljes mértékben azonosulnak vele (szerintük a homoszexualitás pl. üldözendő).

Nyilván azok, akiknek az identitása épp olyan, mint Duró Dóráé, most boldogok. Boldogok voltak a náci könyvégetők körül álló emberek, látunk ilyen képeket is most a facebookon és illusztrációként mi is egy ilyet mellékeltünk. Magával ragadhatja aztán egy karizmatikus erős identitású egyén a gyengét.  A bizonytalankodók és morálisan is infantilisak kapaszkodót találhatnak bármiben, amiben erőt látnak, de olykor találkozhatunk morálisan is nálunk fejlettebb gurukkal, akik direkt jó, ha a példaképünkké válnak. (Bár a szociálpszcihológusok nem igen szeretik a gurukat, még a morálisan magasan állókat is gyanúsan méregetik, s egyáltalán, ezeket a tanítvány-tanító viszonyokat, mint viszonyokat látják problémásnak.)

A társadalmi reakciók palettája a könyvdarálás esetében színes. De épp azért, mert alanyunk figyelmet kap, pozitív megerősítést is, identitása nem gyengül, sőt. Ilyesmit gondolhat magában: „a családot, a jövő generációt, a gyerekeket meg kell védeni a beteges gondolatoktól”.  Amennyiben elítéljük őt, látható, hogy önmagában az, hogy valakinek erős az identitása, nem feltétlen jó. Jobb lenne és főleg sokkal kevésbé aggasztó volna a jövő, ha Dúró Dóra identitása - vagy hogy a politikai paletta másik végéről is hozzunk példát -, ha Black Lives Matters szobordöntögetőinek identitása csak egy kicsivel is gyengébb volna.

Egy másik bejegyzésben arról olvasok, hogy a második világháború idején egy evangélikus lelkész miként megy egy bejelentés alapján a Király utcába egy otthagyott síró csecsemőért, majd az utcából úgy távozik, hogy az autójába még két zsidó kisgyereket is felvesz. És aztán már nincs megállás. Ugyan a felekezetétől csak a kikeresztelkedett zsidó gyerekek mentésére kap támogatást, de később már ez is mindegy neki.  Az identitás e történetben is a kereszténységből indul, később továbbfejlődik. Sok ilyen történetet ismerünk.

Eszembe jut erdélyi utazásaim élménye. Erdélyben, a rendszerváltás után nagyon sokan hagyták hátra a gyerekeiket és mentek külföldre migránsként dolgozni. A ferencesek létrehoztak egy gyerekmentő hálózatot, ahová felvesznek magyarul alig beszélő gyerekeket is, de a cél elsősorban még a magyar identitású gyerekek mentése. Saját identitásukból alakult a tevékenység, ugyanakkor nem nehéz kitalálni, hogy morálisan a fejlődésük épp azon múlik, hogy el tudnak e vonatkoztatni a magyarságuktól.

Számos komoly intézmény már képes arra, hogy ne akarjon lényegtelen dolgokon változtatni, és meghagyja a tőle függőt saját identitásában fejlődni.  Ebben a magasabb morális állapotban osztozhat egy patinás szervezet egy kiöregedett prostituálttal. Gondoljunk csak Rosa mamára Emil Ajar fantasztikus regényére, melyben Rosa mamát Momó szemüvegén keresztül ismerjük meg, aki egy tizenéves kamasz, vallása pedig iszlám, anyját pedig soha nem látta, csak azt tudja róla, hogy strihel valahol a világban, és havonta küldi Rosa mamának a pénzt.  Rosa mama pedig csak akkor boldog, amikor lemegy a pincébe, ahol Hitler képét nézi. Ő ugyanis túlélte, Hitler pedig ekkor már történelem.  

Zsolt Péter

#identitás,  #szociálpszichológia

---

---