Sajtótanács

Zsolt Péter:  Sajtótanáccsal kapcsolatos interjúi, kutatásai

http://integritas.edemokracia.hu/2019/03/31/hogyan-lehetne-tartosan-szinvonalas-a-helyi-media-zsolt-peter-peterfi-ferenc-es-madarasz-csaba-beszelgetese/

https://kronika.civilradio.hu/sajtotanacs-2019-marcius-13/

http://elniveresen.hu/helyi-nyilvanossag/

https://racskoestarsa.hu/cikkek/71787-A_media_kozonsegkepviselete.html

 

Zsolt Péter

Sajtótanács elemzés az ATV vörösiszap-katasztrófa hírközléséről

A Sajtótanácsunk ezúttal az ATV lelkes, de nem elfogult nézőinek pozíciójából, valamint a csatorna honlapjának olvasójaként azt a célt tűzte maga elé, hogy észrevételeinkkel, és megfigyeléseink összegyűjtésével javítsuk a médium és a közönsége kapcsolatát. Elemzésünk öt pontra tagolódik. A pontok első felében részletezzük megfigyeléseink eredményét, a másodikban javaslatot teszünk arra, hogy mi a helyes. Ez az öt pont a médium szerepét, a katasztrófahír közlésének lehetséges mechanizmusát, az átgondoltságot, a pontosságot és az objektivitást veszi célba. Megfigyelésünk a katasztrófa kezdetétől tart, egészen október 22-ig.

 

I. A médium pozíciója, szerepe

Hiányzott számunkra a katasztrófa kapcsán az ATV önmeghatározása. Ez alatt azt értjük, hogy pusztán a hírek megfigyelésével nem derül ki az a nagyon fontos dolog, hogy a katasztrófa kapcsán milyen szerepet vállal a médium. (Ez egyébként minden bizonnyal más médiumra is megállapítható volna, legyen az kereskedelmi vagy közszolgálati.)

 

Katasztrófahelyzetben, mint amilyen a vörösiszap-katasztrófa is, azt látjuk a legetikusabbnak, hogy az így felvállalandó szerep legelső sorban a károsultak megsegítése. Ez megnyilvánulhat adományozásban, adományok gyűjtésében, vagy akár a hivatalosan létrehozott kármentő alapok ingyenes hirdetésével, a közérdek képviseleteként, s valamiféle ellenőrző funkcióként is, hogy a megfelelő felajánlások eljutnak-e a megfelelő helyre. Igények és segítségnyújtások feltérképezése, mediálása, talán az egyik legfontosabb küldetése, önmeghatározása lehetne az ATV-nek.

 

Javaslatunk:

A szerep, mellyel a csatorna azonosulhatna a következő részletekre bontható:

·           károsultak megsegítője

·           tényfeltáró (szükségletek kiderítője)

·           társadalmi nyugtalanságot csillapító

·           társadalmi szolidaritást növelő

 

A fentieken túlmenően oknyomozói (Mi volt a baleset oka? Ki a felelős?) szerepek is léteznek, de nem ártana egy értéksorrend. A szerepeket az idő előrehaladtával természetesen lehet váltogatni, akár az adott média-napirendi témákra.

 

II. Forgatókönyv

Fontosnak látjuk, hogy olyan kivételes esetekre, mint a katasztrófák, az ATV elkészítsen a maga számára egy forgatókönyvet, ami alapján a hírek sorrendiségét, és a beszélgetéseket megállapítja. Úgy tűnik ugyanis, a hírérték szélsőséges esetben nem a hagyományos módon értelmezhető (Pl. minél nagyobb a baj annál jobb, annál előrébb kerül.)

Véleményünk szerint nem volt egy szilárd, statikus hírsorrendi rendszer, ami alapján egy meghatározott időszakban ugyanazon témában olvashattuk volna a cikkeket. Helyette logikai átgondolatlanság, a hírek strukturális szervezetlensége uralkodott, noha egy katasztrófában a megfigyelő precizitása és nyugodtsága, ha formailag is megnyilvánul azt üzenheti a társadalomnak, hogy urrá lehet lenni a bajokon..

Célszerűnek láttuk volna, hogy az ATV felállítson egy prioritási rendszert, ami alapján szervezheti a híreket. Természetesen tudjuk, hogy a katasztrófa kivételes helyzet a hírközlés számára, éppen ezért lenne fontos egy forgatókönyv, hogy különleges helyzetekben is legyen koncepció a hírközlésre.

Például a katasztrófavédelem vezetőjével nem október 8-án lett volna érdemes interjút közölni, hanem sokkal hamarabb, akár a katasztrófa napján, vagy az azt követő napon. A katasztrófa kitörésétől számítva ez négy napos késés, ami sok, persze nem tudjuk, hogy a szerkesztők nem próbálták-e meg korábban szóra bírni a katasztrófavédelem valamely munkatársát.

Jónak láttuk volna, ha elsősorban az első híradások nem a katasztrófakárok felelősének keresésével foglalkozott volna, hanem az előző pontban említett veszély elhárításával, majd másodikként segítségnyújtással, és csak harmadikként az okok keresésével, felelősök megtalálásával, s végül a politikai jellegű kérdésekkel.

A felelősök keresése elemi része a katasztrófában történtek elemzésének, így annak fontosságát nem vitatjuk. Annak módját viszont igen. Úgy látjuk, hogy a felelősök keresése célszerű, ám nem mindegy, hogy milyen módon, és hogy mikor.

Sajtótanácsunk akként vélekedik, hogy a felelősség keresése nem elsődleges jellegű, hanem csak másodlagos, harmadlagos. Éppen ezért fontos a tematizálásban ezt a végére hagyni. Amíg az események körülményei nem tisztázottak – sem jogilag, sem pedig a közbeszédben – addig kár felelősöket keresni, és a bűnbakképzési igényeknek teret adni, ami ez esetben első körben a vállalat tulajdonosai ellen irányult. Bizonyos értelemben a kormány célja volt az azonnali számonkéréssel saját hatékonyságának megjelenítése, s már azzal is, ha ezt csak kommentár nélkül közölte volna az ATV akaratlanul is keretezte volna a katasztrófa kommunikációját, de ezt ráadásul még saját önkontroll híján (avagy ahogy korábban írtuk azért, mert nem rendelkezett katasztrófatudósítási forgatókönyvvel és értéksorrenddel) túlszárnyalta. Az alábbi sorrendet javasoljuk egy katasztrófatudósítási forgatókönyv kidolgozásához, melyben természetesen bizonyos részek felcserélhetők, súlypontjai változtathatók az aktuális ügynek megfelelően, vagy akár egy-egy igen fontos interjúalany eléréséhez igazodva:

Javasolt sorrend:

Katasztrófa tényeinek minél pontosabb ismertetése → Veszély elhárításáról szóló beszámoló → Segítségnyújtás lehetősége → tudományos magyarázatok keresése → Felelősök keresése

 

 

III. Szakmaiság

Egy adott témában a megfelelő szakemberek megtalálása sürgős feladattá válik.. Alkotmányjogi témában alkotmányjogászt, kémiai témában vegyészt, egészségügyi témában szakorvost és így tovább, a szakterületektől semmiképpen sem eltérve, összemosva azokat. Utalunk itt arra, hogy Kálmán Olga gyakran tett fel az adott szakemberek számára nem szakmai kérdést, ami a helyzet drámaiságából eredt, és emberileg teljesen érthető. A katasztrófa épp attól katasztrófa, hogy mindenkit szétzilál, így a médiát is, és mindenféle kérdések feltornyosodnak újságíróban, nézőben egyaránt. Ugyanakkor az üzemszerűség és fegyelmezettség mielőbbi helyreállásának olyan üzenete is van, hogy uraljuk a helyzetet, ez pedig kívánatos üzenet, a nőzőknek katasztrófa esetén épp erre van szükségük.

A professzionalitás problémája látványossá vált azokban az interjúkban, ahol a meghívottak nem olyan kérdéseket kaptak, amelyek a szakterületük. Ezekből a nézők azt a következtetést vonhatták le, hogy a szakértők is megérik a pénzüket, nem értenek semmihez stb., amikor épp nem erről volt szó, csak a kérdések nem voltak célzottak. (Példának említhetnék a Zacher Gáborral készült interjút.) Ez alapvetően azért baj, mert egy adott szakembernek csak egy adott témában van szakmai kompetenciája, és másban lehet, hogy kevesebb, vagy nincs, ami a hírközlés szempontjából irreleváns. Az irreleváns hírek közlése pedig a médium színvonalának csökkenésével is jár., ráadásul ha a néző felületesen szemléli a beszélgetést nem az az érzete támad, hogy a szakértő korrekt, és nem nyújtózkodik túl a takaróján, hanem hogy gyakorlatilag nem ért semmihez, épp olyan laikus. Laikussá a riporter teszi a szakértőt, ha nem tudja miben kompetens, és a hatás megint bizonytalanságfokozó, tehetetlenséget reprezentáló, és így kétségbeejtő is lesz.

Ezzel kapcsolatban azt látjuk a háttérben, hogy a riporter túl átfogó tudást kíván a nézői számára közölni a műsorában. Ez az átfogó módszer, a részletesség rovására megy. Éppen ezért látjuk fontosnak, hogy a szakmaiságra vonatkozó témaköröket, illetve az általános, alapvető hírközlésre irányuló műsorokat differenciálják, amivel növelhető mindkét műfaj színvonala, árnyaltsága, letisztultsága, ami kívánatos cél egy országos nézettségű, színvonalas médium számára.

Mi is gondolkodtunk a megoldáson, és arra jutottunk, hogy célszerű volna, ha a műsorvezető minden egyes meghívottal eltölt legalább egy tíz percet, s csak ez után ülnek a kamera elé. 5-10 perc már elegendő volna a beszélgetés határainak kijelöléséhez, és hogy a szakértő ne váljon laikussá, s ennyit valószínűleg megér egy professzionálisabb megjelenés. Ez a tanács más esetben is hasznos volna, de katasztrófatudósítások esetén derül ki, hogy különösen fontos. A gyakorlat sajnos az, hogy egyre többször nem is a riportert készítő veszi fel a kapcsolatot a meghívott vendéggel, és a kapcsolatfelvevő valamint a meghívott közti egyeztetések már át sem adódnak a riporter számára. (Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a felületesség a szakértő szemében is rontja a média presztízsét, ami miatt legközelebb talán már a meghívást sem fogadja el.)

Legalább ugyanilyen fontos, hogy ne csak a műsorvezető és a megkérdezett között alakuljon ki párbeszéd, hanem a meghívottak között is. A több résztvevős beszélgetést nem tudjuk, hogy szándékosan mellőzte-e most az ATV vagy sem, de ezúttal az idő dimenziójában váltak ellentmondásossá a beszámolók. (Pl. a Greenpeace értékelése a vörösiszapról, és ezzel szemben az akadémia földtani intézetének kutatási beszámolója. Az ellentmondások elvarratlanok maradtak.) Később pl. jogi vonatkozású témákban hiányoltuk a vélemények ütköztetését, melyben a média klasszikus moderátori szereplőként jelenhetett volna meg.

Javaslatunk: Ne próbáljon mindent megválaszoltatni (vagy maga megválaszolni) a riporter, hagyatkozzon csak egy-egy témára, mindig arra, amiben a meghívott kompetens, ennek pedig járjon jobban utána, legalább egy szereplést megelőző beszélgetéssel.

Nézőként hálásak volnánk, ha készülne menet közben egy átfogóbb, komplexebb film is a vörösiszap katasztrófáról. Egy ilyen dokumentumfilmet persze évekkel később is össze lehet vágni, de már menet közben is ráállítható egy-két alkotó.

IV. Kiegyensúlyozottság

Amellett, hogy tiszteletben tartjuk az ATV politikai preferenciáját, a mi Sajtótanácsunk nézői azt igényelték volna inkább, ha kiegyensúlyozottságra törekvést találtak volna abban a kérdésben, hogy vajon a katasztrófát okozó vállalat államosítható-e vagy sem, mennyire indokolható vagy nem indokolható egy ilyen lépés, és a kormány intézkedései miként is értelmezhetők. (Szélesebb dimenzióban vizsgálva pl. más országokban, teljesen más természetű katasztrófáknál milyen módon viselkedtek az államok. Egy ilyen körképbe ágyazva a Gyurcsány-cikk az „autójavítók államosításáról”, melyben kritizálta a kormány lépéseit árnyaltabb híradássá válhat.) 

Javaslat: Az államosítás kérdése nagyon fontos, amire nyugodtan építhetne az ATV, hiszen sok embert érintő társadalmi vitát lehetne folytatni a témakörben. A kérdés feldolgozatlanul áll Magyarország előtt, és az ATV nézőiként volna egy ilyen érdeklődés a Sajtótanács tagjaiban. Az ATV ha több figyelmet fordít a témának, előmozdítaná a közös gondolkodást, a társadalmi közbeszéd tematizálását. (Természetesen nem tartható napirenden egy téma akkor, ha a társadalom már más hírek felé fordul, de a társadalmi hasznosság abból származhatna, ha egyes esetek feldolgozásában általánosabb konszenzus is kialakulhatna, általánosabb kérdésekről.).

 

V. Vélemény-eltolódás a katasztrófa emberi mulasztás állításának témájában

Meg is számolgattuk a vizsgált időpontban, hogy hány esetben kommunikálták emberi mulasztásként a katasztrófát, és hány esetben adtak helyt annak a megnyilvánulásnak, mely szerint nem emberi mulasztás okozta a katasztrófát.

Az államosítás kérdésére adott válaszok számában az arány túlzottan eltolódott a felelősségre vonás helyeslése felé. Ez önmagában még nem baj, ám az, hogy ki a felelős a történtekért, ha egyáltalán van felelős, illetve az, hogy milyen állást foglal az ATV, talán elhamarkodott volt. Később maga a csatorna – egyébként elismerésre méltó módon – képes volt a saját sztoriján módosítani, és a bűnbakképzést nem táplálni, de a vizsgált időszakban majd kétszerannyi volt a felelős sugalmazás, mint az ártatlanság vélelme melletti megnyilvánulás.

Megfigyeltük, hogy milyen arányban ad helyet az ATV az ellenzéki véleményeknek. Ezek a vélemények nem feltétlenül csak a kormánypártiság-ellenzékiség dimenzióban engedik következtetni az olvasót - helyesen vagy helytelenül – az ATV értékeiről, hanem a médium kiegyensúlyozottságáról, objektivitásáról is tájékoztatást ad. Ebben az ATV kétharmad kormány, egyharmad ellenzék megszólalási lehetőséget adott.

Javaslatunk: A felelősség keresésben nem árt egy kis óvatosság.

 

Zsolt Péter

Sajtótanács-beszélgetés a 2010-es futball világbajnokság időszakában

Magyar Nemzet sport rovat

 

A Méltányosság Politikaelemző Központ Sajtótanácsa a 2010-es futball-világbajnokság időszakáról a Magyar Nemzet sporttal foglalkozó írásaival kapcsolatos olvasói véleményeket foglalja össze a. Mindezt úgy, hogy a Sajtótanács teamje a lap lelkes olvasójává vált az említett időszakra.

Vezető hírré vált a foci, s így minden megkülönböztetett figyelmet kaphatott, ami érintkezésbe kerülhetett a helyszínnel, a játékkal. Egyúttal kiszorulhattak más fontos események, már csak a terjedelmi korlátok miatt is. A futballt más sportágak bizonyos értelemben megsínylették, hogy csak néhányat említsünk: erre az időszakra esett a kajak-kenu, a Tour de France, Talmácsi motorozása, Csányi Sándor MLSZ elnökké választása és néhány magyar vonatkozásban is igen fontos tenisztorna. (A junioroknál Fucsovics Márton és Babos Tímea wimbledoni diadala egészen páratlan.)

A Magyar Nemzet a helyzetet – legalábbis számunkra úgy tűnt – úgy oldotta meg, hogy a leghátsó oldalra tette az aktuális focimeccsek értékelését, a többit pedig vagy az oldal két szélén ismertette mint rövidhírt, vagy a hátsó belső oldalon foglalkozott velük. Ez a következetes szerkesztés kellően átláthatóvá tette a lapot. Néhány médium a sportrovata terjedelmét a világbajnokság idejére megnövelte, talán ez egy helyes és rugalmas megoldás, nem tudjuk a Magyar Nemzet élt-e ilyen eszközzel. Az mindenesetre biztosnak látszik, szakújságíróinak igazán kibontakozni csak a Sport7fő rovatban, hétfőnként volt lehetősége. Más napokon a „tömören-röviden minél többet” próbálkozással kellett küzdeniük.

A Sajtótanácsban akadt szenvedélyes futballimádó, de olyan hölgyolvasó is, akit nem a foci hoz lázba. Nehéz ennek a két szélső póluson lévő olvasói elvárásnak megfelelni, hogy mást ne mondjunk talán legnehezebb azzal a kötelező ujjgyakorlattal, amely a meccsen történtek utólagos beszámolója. Aki megnézte, és többször átbeszélte már, annak ez lehet érdektelen, aki meg nem látta, annak meg túlságosan tömény, számukra érthetetlen néhány odavetett utalás. Megoldást itt a papír felület nem nyújthat, a multimédiás felület azonban igen. Egy olyan szerkesztési módszer volna az interneten kívánatos, ahol a kép és a szöveg egymásra épülése sokkal átgondoltabb. Arra gondolunk, hogy az újságíró, ha beszámol egy vitatott helyzetről, rögtön ott lehet annak videóbejátszási lehetősége. Az elemzés, a beszámoló és a látvány összefésülése persze nagyobb munka, vagy két ember együtt készítheti el, vagy egy, aki viszont a multimédiás technikát is ismeri. Képet vág, ír, feltölt stb..

 

Alighanem a Magyar Nemzet sportújságírói sokkal jobban ismerik ezt a problémát, mint mi, ezért aztán a „Munkatársunktól” jegyzett fő cikk nem is mindig meccsismertetés (a spanyol-német 1:0 azért például ilyen) volt. Az esetek többségében inkább a következő meccsek esélyeinek latolgatása, vezetők nyilatkozatai, korábbi mozzanatokra való utalások alkották ezeket az írásokat. A meccsek leírásában véleményünk szerint az volt az olvasóbarátabb, amikor az újságíró becsempészte abba valamely helyszíni személyes élményét is. A mérkőzés szimpla leírása szerintünk ma már csak egy rossz beidegződés, ráadásul sok helyet is vesz el a printelt lapból. Azzal a véleményünkkel, hogy a felületek profiljához jobban kellene alkalmazkodni (mert ugyanaz a fogyasztó), lehet előre szaladtunk. A tévedés jogát fenntartjuk, de szerintünk a web 2 már elég elterjedt.

Politikaelemző cég voltunknak köszönhetően más irányú affinitásunk erősebb, mint az utca emberéé, így egyfajta értelmiségi elvárással keresgéltük Afrikáról, Dél-Afrikáról, az apartheidről, a mostani politikai és társadalmi helyzetről, Nelson Mandeláról. Többé-kevésbé hiába keresgéltünk, még szokásokról és sztereotípiákról szóló információkat sem igen találtunk. Más rovatok fociról szóló írásai (pl. a Kultúra rovatban Hegyi Zoltáné) kifejezett csemegék. Azt a hibát nem követte el a Magyar Nemzet, mint állítólag sok nyugati orgánum a foci vb-k idején, hogy féltudományos „fociológiai” eszmefuttatásokba kezdett volna. Olyasmikbe, hogy a foci törzsi ellentéteket szít, vagy hogy a foci számolta fel az apartheidet és hasonlók. (Ámbár a foci először Dél-Afrikában tényleg a feketék sportja volt, a fehérek teniszeztek, kriketteztek, rögbiztek.) Mégis a foci és a politika közti kapcsolódások – azzal együtt, hogy a szervezők minden törekvése, mint minden nagy sportesemény során az apolitikusság – lehet érdekesebb, mint az olyan többnyire közvetítések alatt elhangzó statisztikai információk, mint hogy 30 meg 60 évvel ezelőtt a két csapat közül melyik hányszor nyert. Hogy honnantól teljes mértékben irreleváns egy ilyen információ vitatható, de találhatunk a Magyar Nemzetben is olyan statisztikai utalásokat, amiket ide sorolnánk. Két nappal a döntő után kicsit ugyan megkésve íródott a vb-t összefoglaló publicisztika, (Július 13. kedd.) A cikk azon mereng, hogy a foci miképp is válhatott ennyire nemzetközi eseménnyé. Véleményünk szerint akár több teret is kaphatott volna a futball más rovatokban is, nem csak a sportrovatban. Más rovatok, más típusú nézőpontok komplexebb rálátást eredményeznek egy a napirenden csúcspontra kerülő eseménynek. Az előbb említett publicisztika ilyen pozitív szerkesztői példának tekinthető.

Lehet, hogy a futballrajongó olvasót általában nem érdekli mi az az apartheid, de most hogy a média reflektora Dél-Afrikára irányult, s hogy Nelson Mandela neve elhangzott egy olyan hírben, hogy nem tud a megnyitón részt venni dédunokája autóbalesete miatt, talán többet is elolvastak volna személyéről, mint hogy 91 éves, meg hogy béke Nobel-díjas, és hogy rengeteget lobbizott azért az „ország ikonja”, hogy a Dél-Afrikai Köztársaság elnyerje a rendezés jogát. Mert ennél több információ nem volt olvasható róla.

Az is érdekelne bennünket, hogy a mai dél-afrikai fehér lakosság 60%-át kitevő búr leszármazottak – akik részben s majdnem teljes egészében hollandok – mit is szólnak a hollandok kiváló szerepléséhez, megjelennek-e drukkerként, egyáltalán, van-e ennek bármilyen jelentősége, relevanciája?  

Dél-Afrika etnicitásáról, antropológiájáról szintén nagyon keveset tudhattunk meg, egyedül a vuvuzela kapcsán hallhattuk, hogy szeretik fújni (bár ez nem is valószínű, hogy törzsi hangszer), hogy minden mennyiségben árulják, s talán nem a Magyar Nemzet írta, csak általában a médiában hallható sztereotípia, hogy ahol több fekete összejön, ott már nagy a vidámság, a tánc stb., s hát a stadionokban jó sokan összejönnek. Vuvuzeláról, hollandokról kis színesben kaphattunk információt, mikor a királyi ház tagjai családilag fújják, vagy legalábbis próbálják.

Egyszóval nincs kihasználva az a lehetőség - s ez feltehetően a médiumok többségéről elmondható -, hogy Dél-Afrika több mint vuvuzela, mint rossz közbiztonság. Még a rasszizmus is komplexebb, amennyiben a helyi feketék és a bevándorló feketék közt a legélesebb.

A Magyar Nemzet megjelentetett több háttéranyagot is, melyek közül a Diego Maradonáról szóló írást emelnénk ki. Nem véletlen. A cikket Novák Miklós jegyezte (2010. július 5.), mely igen informatív volt, hiszen nem csak egy karaktert mutatott be, hanem a világ Maradonához való viszonyát is. A szerző azzal zárta, hogyha Maradona nem lehet tovább a vereség miatt az Argentínok csapatkapitánya, vissza fog süllyedni a kábítószerezésbe. Merész feltételezés, ha nem is valószínűtlen. Divatként érzékeltük a sok hajdani eredmények statisztikáinak variálását, ezt valami modern misztérium lengi be, mint a hajdani jósdákat, s azt is, amire maga a Nemzet is felhívta egy érdekes írásában a figyelmet (július 7. 19.o.): mindenki asszisztensnek nevezi a partjelzőt. Vajon meddig tartanak ezek a divatok? A világbajnokság felejthetetlen elemei közé tartozott a vuvuzelán kívül a jabulani, s a labdatémáról azt tudhatta meg a Magyar Nemzet olvasója, hogy már korábbi bajnokságokon is hálás vitatéma volt az aktuális „játékszer”. (Ez is egy divatossá váló kifejezés lett.) Nem kétséges azonban a számunkra, hogy ez a labda mégsem olyan, mint a korábbiak. Felejthetetlenek lesznek a bírói tévedések, mely egyöntetűen a videóbíró bevezetését sürgeti, s ha már a bírókról van szó Kassai Viktor szereplését a Magyar Nemzet előre jelezte, s kellőképpen foglalkozott is vele, sőt nagyon helyesen még a partjelzőket is név szerint említette (júli 6.). Egy exkluzív interjú készítését azonban a későbbiekben még mindig szívesen vennénk.

S végezetül a lap odafigyelt a reklámok megfelelő elhelyezésére is, melyet nyilván megkönnyített, hogy néhány reklámozó (Unicredit Bank, Metal-Art) témaként a futballt választotta.

 

Forrás: integritas.edemokracia.hu

#sajtótanács,  #vörösiszap

---

---