Ki az újságíró és mitől közszolgálati az MTI?

Az újságírásnak nincs köze a félkatonai szervezethez, sem pedig a paramilitáris hadsereghez. Mélypont, ha ilyesmi rendszerszinten megjelenik egy országban, azaz nem periférikusan, hanem meghatározó módon. Az újságírók ebben a rendszerben szélre szorulnak, miközben a cél az volna, hogy a tömegtájékoztatásban az újságírók adják a derékhadat és a szélen legyen a "félkatonai" és a "paramilitáris". (Szakmai kifejezéssel ezeket egyébként revolverújságírásnak hívjuk, ami sajnos mindenütt létezik.)

A fentiek csak metaforák, ezek közül a „félkatonait” Huth Gergely, a Pesti Srácok újságírója alkalmazta-használta az MTI-re, épp azzal a szándékkal, hogy magát megkülönböztesse ettől és az MTVA-tól. Egy rövid történeti áttekintést adnék az MTI-ről, csak hogy aztán minden blogot olvasó eldönthesse, jogos-e ez a metafora.

Az MTI előbb jött létre, mint a Magyar Rádió. Kezdetben piaci alapon, ahogy általában minden távirati iroda magánvállalkozásként kezdte, de ahogy Európában másutt is, ezeket államosították. Az európai polgári demokráciák nem nézték jó szemmel, ha bármilyen információs hatalom összpontosul egy magánvállalkozás kezében. (Ld. még BBC) Az MTI is követte ezt az utat, valamiképp a Postához lehetne hasonlítani a kialakuló státuszát, azaz vállalkozás is volt, meg állami felügyelet is lett rajta. Igazgatója az a Kozma Miklós lett, aki aztán a Magyar Rádiót is beindítja, aki Bethlen István híve és Horthy barátja. Egy mérsékelt konzervatív igen nagy befolyású ember, aki mindig ügyelt arra, hogy a korabeli közmédiában egy elit minőség legyen. Politikai vonatkozásban például Gömbös rádióra kiterjeszkedő szándékaival szemben azzal védekezett, hogy a rádió egy gazdasági vállalkozás. A Magyar Rádió előfizetői díjakból tartotta fenn magát, és valóban sikeressé vált, oly annyira, hogy bevételeinek jelentős részét átutalta az MTI-nek.

Az MTI a hírek szállítójaként tehát szintén Kozma kezében kezdett fejlődni és az intézmény szakmai kvalitásai valamiképp át is mentődtek a második világháború utáni időszakra. Az intézményi kultúrák sokszor zárványként hordozzák kialakult értékeiket, miközben a világ forrong körülöttük. Ennek az intézményi kultúrának volt a megalapozója Kozma.

Személyes emlékem, hogy abban a szerkesztőségben, amelyben dolgoztam, az MTI küldött nekünk egy olyan összeállítást-válogatást, amely a nyugati sajtóból lett lefordítva, s melyeket csak a pártfunkcionáriusoknak készítettek és ezen kívül még néhány szerkesztőség kapott meg. Egy ilyen példányt azóta is őrizgetek, a jellegzetessége, hogy nincs benne mai szemmel semmi rendkívüli. Viszont beleláthattam abba, hogy működhetett régen, a szocializmusban. Az MTI továbbra sem manipulált, szakmailag dolgozott, manipulálni azok manipuláltak, akik eldöntötték, kihez juthat el az információ. (Néhány elvtárshoz és néhány szerkesztőség vezetőihez.)

A rendszerváltás után az MTI előtti kihívás az lett, hogy a magán távirati irodákkal fel tudja venni a versenyt. Olyan szolgáltatásokat nyújtson, melyeket a szerkesztőségek meg akarnak venni hogy a nagy múltú intézmény életben tudjon maradni az új piaci környezetben. Szolgáltatásait szép lassan feljesztette, és visszakapaszkodott a piacvezetői státusba. (Ezt a rövidke bekezdést azok tudnák kiegészíteni, akik ebben az időben vezették és dolgoztak az MTI-nél.)

A következő fordulat 2010-ben ragadható meg. Belénessy Csaba lett az igazgató, aki egyfelől igyekezett megtartani a szakmai minőséget, másfelől egy átalakult szerkezetben kellett dolgoznia. Ez bizonyos szempontból nehezebb, más szempontból könnyebb volt, mert elkényelmesítő helyzetet hozott létre. mert az új szabályozás értelmében az MTI teljesen állami fenntartásúvá vált, fizetős szolgáltatásai pedig ingyenesek lettek. Így nem kellett a továbbiakban megmérettetnie magát a piacon, a piaci távirati irodák pedig elsorvadtak, mert senki sem akart fizetni olyasmiért, amit egy másik ügynökség ingyen is odaadott. A nagyobb kiszolgáltatottság ezúttal a politika felé és nem a piac felé jelentkezett az MTI-nél, melyet az új igazgató úgy fogalmazott meg, hogy az ember „nem harap a kenyéradó gazdájának a kezébe”.

Lássuk végezetül ennek az egész történetnek az integritás vonatkozását. Mikor tud megfelelően működni a Magyar Távirati Iroda? Hogyan függ a működése vezetőjétől, a jogi környezettől és a társadalmi környezettől, mely utóbbi első lépcsőjét maguk az újságírók alkotják?

Ha nincs meg az intézmény függetlensége, mert politikai kinevezés biztosítja az igazgatását, ettől még lehet kiváló, amennyiben a vezetője is követi a „hír szent” médiaetikai értékeket, ha nem kíván manipulálni a hírekkel, ha nem „félkatonai szervezet”. A hírek tulajdonosa ugyanis nem a politikai vezetés, hanem a társadalom. Hogy ez ingyenesen jut-e el hozzájuk, vagy fizetni kell érte, szintén kérdés, lehet amellett érvelni, hogy az ingyenesség nagyobb demokráciát eredményezhet, feltéve, ha megmarad az étosz, hogy az MTI „kenyéradó gazdája” a magyar társadalom.

Zsolt Péter

---

---