Nem csak a háború, de a korrupció témájában is vigyázó
szemünket nem Párizsra, hanem Moszkvára kell vetnünk. Kész tényként szokták
mondani, hogy Oroszország a korrupció melegágya, a háborús hírekben is
található információ arról, hogy csak papíron volt kellő számú felszerelés, ruha,
cipő, fegyver, lőszer, de valójában az azokra költségvetésből kiutalt pénz jó
részét ellopták, vagy épp magukat a tárgyakat lovasították meg, így aztán a
sorozáshoz az állam nem tudott öltözéket adni.
Nehéz megérteni a Nyugatnak Oroszországot. Azt még tudtuk
követni, hogy a '90-es években Jelcin idejében vadkapitalizmus alakult ki. A
tűzhöz közel lévők kezébe kerültek az állami vagyonok (nálunk is), aztán a törvények
helyett az önbíráskodás felé modult el minden (nálunk is voltak maffiaharcok, de az csak az alvilág küzdelme volt). De hogy a vadkeletből hogyan
csinált rendet Putyin, arról még nem látott a világ hollywoodi filmeket. Van
ugyan nekem egy elméleti próbálkozásom, mely szerint a state capture állapotból (ebben az oligarchák diktáltak) átkerültek
a society capture állapotba. Utóbbi
jellemzői a Joggal való visszaélés, a központosítás, a saját oligarchák
kinevelése, civil mozgalmakkal szembeni korlátok kitalálása. (Pl. a 2015-ös
Danyin-törvény, melynek lényege, hogyha 180 napon belül háromszor megsérti
valaki az egyre szigorított tüntetési szabályokat, akkor 5 évre lecsukhatják.
Vagy hogy aki a „különleges katonai műveleteket” háborúnak merte nevezni, az is
börtönbe kerülhetett.) OK, mondjuk van
sejtésünk az új konstrukcióról, de még mindig nem válaszoltunk arra a kérdésre,
hogy miképp működik a volt Szovjetunió területén a korrupció? Rendszerszintű,
mondják, de mégis hogyan, hiszen a világon mindenütt van korrupció, miben más?
– Mert nem egyszerűen több a korrupció, mint Nyugaton, hanem más is.
Három nyugati szerző tollából elolvastam a Navalnijról
szóló könyvet. A szerzők egyáltalán nem bánnak kesztyűs kézzel a Putyin
ellenlábasává vált politikussal. Könyvük első része Alekszij Navalnij
pályafutásának első szakaszáról szól, mikor Navalnij még civil korrupcióellenes
harcos volt. Ami ezen a pályán elindította, az nem más, mint hogy fiatal
üzletemberként és kisebbségi részvényesként felbosszantotta, hogy nem gazdagszik
olyan gyorsan, mint szeretné, szemben a privatizációban az állami vagyonhoz
közelállókkal, kikből hamar oligarchák lettek. Ő nem is vágyott ilyen státuszra,
de arra igen, hogy a részvények osztalékához hozzájusson. Nem volt ezeknek a
vállalatoknak osztaléka, és a válasz az, hogy mert a nyereséget
elsikkasztották, nem volt papíron nyereség. Az ilyen vállalati gyűléseken a
könyv szerint a jogot végzett Navalnij már igen fiatalon harcos és kellemetlen
kérdéseket tett fel.
Az orosz korrupt társadalom Putyin időszakában pedig már az
elnök által gazdaggá tett embereket jelentette, így szükségképp egy korrupcióellenes
harcosnak szembe kellett találnia magát a politikai elittel. A Putyin-i
korrupció tanulmányozása sokat segíthet a Putyin-i rendszerekhez hasonlók
megértésében. Magyarország a társadalom alsó szintjein kikényszeríti a
korrupciómentességet (ld. pl. pénztárgépek bekötése a NAV-hoz, vagy a hálapénz
megfogását az egészségügyben), ám lehetséges, hogy tőlünk keletre ez nem ilyen
szigorú, inkább elnézi a rendszer az összes szinten lévő korrupciót,
pontosabban ha el is nézi, tud róla, figyelemmel kíséri, ha kell
titkosszolgálati eszközökkel adatokat gyűjt, hogy zsarolásként az így nyert
információkat felhasználhassa. A zsarolás lényege, hogy a bíróságok
elítélik azokat a korrupt embereket,
akikkel szemben megfelelő bizonyítékok kerülnek napvilágra. Azaz vannak
törvények, melyek mentén a korrupcióellenes harcos is elindulhat, és elérhet
sikereket, de ugyanezt teszi a Putyinhoz hű közigazgatás és titkosszolgálat is,
ha valaki nemkívánatos személlyé válik. Ráadásul a Kremlhez lojális hatóságok
segítségével tovább is lehet menni. (Valamilyen okot mindig találtak a
hatóságok, hogy Navalnij ne indulhasson semmilyen választáson.)
Amikor a status quo,
Putyin és pártja politikai pozíciója a választásokon veszélybe kerül, jönnek az
erőszakosabb megoldások. Maffiamódszerű megtorlások, leszámolások, melyektől
maga Putyin is retteg, hogy vele is hasonló történik. A vadkapitalizmus és a
szovjet KGB módszerei egymásra találnak, ld. pl. Navalnij megmérgezési
kísérleténél Putyin szavait: „ha mi csináltuk volna meghalt volna.” (Utóbb
bizonyítékok kerültek napvilágra, hogy a KGB utódszervezete, az FSZB
csinálta.)
Működik a demokráciának az a minimális formája, hogy
választások vannak. Új elnevezése ennek a választási
autokrácia. Szükséges bár nem elégséges meghatározása azon alapszik, hogy ellenzéki pártok sose
nyernek bennük. Eltekintve a háborús területektől, melyek választásait nem
ismeri el a nemzetközi közvélemény, e választások még szabadnak is mondhatók. Van
tehát bíróság (talán annyira nem koncepciózusak, mint a kommunista
rendszerekben voltak), és van választás, valamint vannak törvények, még ha e
törvények demokratikus akadályok is. Például olyan jellegűek, hogy a civil
szervezeteket amennyiben külföldről is szereznek pénzt saját magukat ügynökként
kell megbélyegezniük, mellyel arra utalnak a nyilvánosság előtt, hogy külföldi
érdekeket szolgálnak.
A médiagyárakról és a fake
newsról itt nem kell most beszélnünk, mert nem feladatunk a választási
autokrácia teljes szerkezetének leírása. Azt azonban érdemes kiemelnünk, hogy
jól befolyásolja Navalnijjal szemben is a közvéleményt. Mérgezésével
kapcsolatos Levada
Center felmérés szerint a „nem is volt mérgezés” illetve a „nyugati
titkosszolgálatok tették” válaszok együttesen elérték 2021-ben a 49%-ot. A Kreml
technikája nem csak a cáfolat, hanem az elbizonytalanító alternatívák
terjesztése is.
Egy kulturális hagyományait tekintve korrupcióra épülő
társadalom a demokrácia területére érve egy sajátos struktúrát tud létrehozni. Sajnos
ezeknek a struktúráknak további jellegzetessége, hogy alrendszereikből hiányzik
vagy nagyon rossz állapotban van az integritás. A közhivatalnokok korruptak, a
politikusok pénzeiket nyugati bankokban tartják. Szolgálják a rendszer
érdekeit. Ha valahol egy ellenjelölt (pl. Jekatyerinburgban Leonyid Volkov)
megerősödik, nem hagyják, hogy induljon a választásokon. Esetében a választási
bizottság emberei azt állították, hogy hibásak a támogató aláírások, Volkov
ezért nem kerülhet fel a szavazólapra.
A Navalnijról szóló könyv szerzői nem tudják pontosan megfogalmazni e
társadalom szerkezetét, működésmódját, de olyan jól dolgozzák fel Navalnij
küzdelmeit és eddigi történetét, annyira pontos képet alkotnak az intézmények
cselekedeteiről, a háttérben zajló történelem
alakulásáról, a rendszer és az ellenzék egymásra reflektáló dinamikájáról
(Navalnij folyamatosan változtatja a harcmodorát, attól függően hol talál jogi
lehetőséget vagy hogy miképp alakul a közvélemény), hogy a fenti kép magától kibontakozik.
Ezt a "medúza" harcmodort folytatja a börtönből is (éhségsztrájk, orvoskövetelés,
üzenetek küldése).
Ha a kézirat lezárása utáni állapotok érdekelnek minket,
sajnos azt látjuk, hogy Putyin bíróságai betiltatták Navalnijnak a mindig jogszabályokon belül táncolni igyekvő irodahálózatát is, mint szélsőséges szervezetet. Ezután
megkezdődött a háború, majd erre reakcióként a kötelező sorozásokra
válaszlépésként újraéledt a hálózata: az új csatlakozóknak a youtube-on
keresztül a szervezet második vonalban lévő vezetői névtelenséget
ígérnek.
Összefoglalva és két lépést hátralépve mégis azt állítjuk, hogy van fejlődés a
világban. Igaz, hogy vargabetűs, de történelmi léptékkel mérve mind a létező
szocializmushoz, és pláne a feudalizmushoz képest más a rendszer. Például
bár Putyin dácsája valószínűleg nem különbözik semmiben sem a cárok palotáitól
(ld. Navalnij videóját),
azt mégis rejtegetik. Egy Navalnij kell ahhoz, hogy kiderüljön ez is
közpénzből, a mai fogalmaink szerint korrupció. Immár Oroszországban is az, ez
az oka a rejtegetésnek, miközben számos nyilvános adatbázisból össze lehet
rakni kik építették, kik termelik a bort a birtokán, sőt, még azt is milyen
bútorok vannak a palotában.
A kép forrás Leonid Volkov twittere: https://twitter.com/leonidvolkov/status/1524125936651747328
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |
Zsolt Péter 2023. 02. 04. 10:19