Tímár Ágnessel, a Galaxis Kalauz műsorában a hősökről beszélgettünk. (2021. július 14. 15 órától hallható) Vázlatosan összefoglalom mi hangzik el gondolatként a részemről. Ágnest a hősök érdekelték, hogy miként alakul, mi számít hősiességnek, mintaadónak, presztízsértékűnek.
Történetileg a hősiességbe a feudalizmusban beleszülettek.
Elveszíteni a méltóságot és a presztízst el lehetett, de az szégyen volt. Egy paraszttól senki sem várta,
hogy hős legyen, egy arisztokratától viszont igen. Volt mobilitás, de nem ez a
lényeg, hanem, hogy a státus kötelezett. A presztízsbe beleszületett valaki,
ettől fogva figyeltek rá, ettől fogva bármit tett azzal hatást gyakorolt, és
ezért támadtak kötelezettségei. A feudális hős közösségcentrikus lett,
fejlődési útja ezt kijelölte a számára. Néhány arisztokratának sikerült is
maradandót alkotni. Ők a történelmi hőseink.
A második lépésben, a kapitalizmusban aki meggazdagodott
vált mintaképessé. Társadalmi felelősségei neki támadtak (John Rawls). Aligha van igaza Veblennek,
hogy a dologtalanságot mindenki utánozni akarja és az elit meg reprezentálja. A
hősök kilépnek ebből. A kapitalista vállalkozók állandó igyekezettel bővítették
a vállalkozásukat, terjesztették ki befolyásukat újabb piaci területekre, de a
közvélemény alakítására is.
Ma a figyelem megragadásához nincs szükség sem
beleszületésre, sem gazdagságra. A divat meglehetősen demokratikusan bárkinek
lehetővé teszi, hogy befolyása elképesztő mértéket öltsön. (Itt saját Divatszociológia
könyvemre tudok utalni :-) ). Sok követőre lehet szert tenni. Ezért a mi korunk hősiessége azon múlik, hogy
okosan tudunk-e élni a véletlen ránk szakadó népszerűséggel.
Ha a magyarokat vizsgáljuk tudjuk, hogy a feudalizmusban
igen csak le voltunk maradva, az arisztokratáink Nyugatról vették át a mintát,
de mondhatjuk, hogy volt mintaátvétel és voltak hőseink. A második lépésben
szintén le voltunk maradva, Tocsik Márta jutott eszembe, aki nem tudta, hogy a
pénzszerzés kötelezettséggel jár, mecénáskodni kell, másképp a gyűlölet
céltábjává válhat, aki gazdag. A harmadik, a celeb világ. Nem arra kell
megtanítani a fiatal generációt, hogyha rászakad az ötös lottó, akkor miként
használja – bár erre is -, hanem hogy ha népszerűvé válnak, miként
kommunikáljanak okosan.
A korábbi korok jellemzői nem vesztek el teljesen. Ma is
születnek gyerekek nagyon jó kulturális háttérrel, vannak iszonyúan
meggazdagodók, csak minderre rárakódik még egy új lehetőség.
A hősök mindig jobbá teszik a világot, ezért sokszor a fő
sodor ellen mennek. De nem elég pusztán lázadni, a Billy a kölyök, a Viszkis
rabló eléggé megosztó személyiségekké váltak, bár a média segítségével a
népszerűségük megvolt. De a média megint egy más történet.
Érdemes beszélni még a mecénások szerepének megváltozásáról,
a változás főleg a reneszánsz és a kapitalizmus fejlődésében figyelhető meg.
Utóbbi esetben már az az elvárás, hogy a támogatás ne egy pr tevékenység
legyen. Tudjuk, hogy az a magasabb szintű, ha a támogató nem érdekből támogat.
A reneszánszban a kérdés még fel sem vetődött.
Aztán van egy morálfilozófiai megközelítése is a
hősiességnek. Ennek a lényege, hogy az ember mindaddig nem ítélhető meg, míg
meg nem halt, mert az utolsó pillanatban is tehet valamit, ami átírja az
addigiakat. Például hőssé válhat. (Ancsel
Éva)
És hogy miképp lehet kondícionálni magunkat a hősiességre? – Erre legjobb módszert Zimbardo Hősök Tere projektje nyújtja. Egész kicsi dolgokban érdemes megtapasztalni a kompetenciánkat, és akkor kialakul egy altruista beállítódás. Azt persze nem tudhatjuk, hogy szélsőséges körülmények közt is tudunk-e áldozatot hozni. Ami engem illet, szerintem a személyiségek itt egészen meglepő módon tudnak működni, de a kis altruizmusok elsajátítása nagyon fontos. Egy egész nemzet életét teheti jobbá.
Kép forrását ld. itt. A beszélgetés hanganyagát itt.
1. közéletileg informatív és/vagy konfliktust feltáró:   | |
2. sokoldalú, több oldalról megvilágító:   | |
3. tanulságos, sokaknak ajánlható:   | |
4. korrekt és/vagy mentes az érdekeltségtől:   | |
5. egyenlőtlenségre és/vagy igazságtalanságra érzékeny:   | |
6. egyéb közszolgálati értékek: közérthetőség, stílus, igényesség:   |