Miként rontja meg a hálapénz az orvosokat?

Maguk az orvosok se feltétlen vannak tisztában azzal, hogy miként teszi tönkre őket a hálapénz. Az emberek ajánlatai állandó kísértésnek teszi ki őket, hogy visszaéljenek a pozíciójukkal. A betegek hozzátartozói nem hálából fizetnének nekik, hanem félelemből. A hálapénz tehát rossz elnevezés, az esetek döntő többségében ez „félelempénz”. Így is kéne hívni.

A hierarchia alacsonyabb szintjén lévő orvosok, kisebb hatalommal kevesebb kárt okoznak másnak és maguknak, ha elfogadnak egy kis kiegészítőt.  De jobb ezt az utat el se kezdeni, mert az ördög kicsiben kezdi a munkáját. Amikor valaki elkezd inni, mindig csak egy kicsit és aztán alkoholistává válik, felvetjük a felelősségét. Hasonlóképp láthatnák előre a sorsukat azok is, akik paraszolvenciát fogadnak el.

Nehéz megfelelni úgy az orvosi hivatásnak, akár „békeidőben”, akár Bergamós állapotokban, ha a tevékenységbe beleszól a lefizetés. Hogy ki kapjon meg a közvagyonból egy ellátást, mely felett egy magán ember rendelkezik és a zsebébe pénzt fogad el érte, nos, ez maga a korrupció. Annak is a legdurvább esete, mert életekről van szó.

A helyi kis korházak például Magyarországon egyre inkább elfekvővé válnak, hisz rendes ellátást amúgy sem tudnak nyújtani, és csak a nevük korház, valójában idősgondozók. De hogy ki maradhat benn ebben az „idősgondozóban”, azt mint ebben a cikkben is olvashatjuk, egy doktornő korrupciót nem csupán elfogadva, de kikényszerítve döntötte el. A kisváros lakosai gyűlölik is emiatt, rendesen. A benntartás-kiengedés témájára még visszatérnék, mert személyes példát is tudok hozni, de nézzük előbb az ellátási sorrendiséget.

Amikor hallgatólagosan elfogadottá válik a hálapénz, mert ez a kultúra természetes része, akkor megkezdődhet az orvosok közt a gazdag betegre való vadászat. Aztán a gazdag betegekért versengő orvosok elkezdik egymást gyűlölni, mert nem tartják tisztességesnek, hogy az idősebb, nagyobb pozícióval rendelkező inkább hozzájut a gazdagabb betegekhez. Pedig a tisztességtelenség már ott jelentkezik, ha gazdagabb betegekre vágynak. Eloszthatnák sorsolással is a betegeket, így véletlenül kerülne a gazdagabb és a szegényebb egyikhez, másikhoz. De az ötlet naivnak tűnhet, különösen, mert a betegek maguk is a főorvoshoz szeretnének kerülni. Ilyenkor is kérdés, hogy az ostromolt orvos csak gazdagokat tesz-e a saját várólistájára, s kit meddig várat, milyen szempontok alapján dönt. A kísértés folyamatos. Az egészségügy az egyik legkifinomultabb csapatmunkát igényli, ám a hálapénz roncsolja az együttműködést. A feudális hierarchikus viszonyok önmagukban is problémásak, ha a pénz ezt tovább torzítja, garantált, hogy mindenki rosszul érzi magát benne, a csapat az ellenségeskedésekkel kezd el foglalkozni, a feszültségük nő, és mindez a betegek kárára megy. 

Élet-halál esetében pedig, amit most a járvány mutat, végképp mindenki számára egyértelmű, hogy az a döntés, ki kapjon lélegeztetőgépet és megfelelő ápolást, s kit hagyjanak meghalni a folyosón, ha ebben a hálapénz dönt, akkor annak az orvosnak etikája már semmi sincs. Nem is feltételezzük, hogy ilyen eset előfordulhat.

Az orvosbárók élete mára beállt a plusz jövedelmekből származó saját életvezetési költségvetésükre és azért veszítették el a szabadságukat, mert függnek a megszokott életvitelüktől. Ezen az új radikális fizetésemelésük se változtat, mert sokaknál az se éri el az eddigi paraszolvenciával megszerzett jövedelmüket.

A hálapénzt elfogadó magas beosztással bíró idősebb orvos bűne azzal gyarapodik, hogy ellenérdekeltté válik a rendszer megváltoztatásában. Ha még igazságos is a saját osztályán a betegelosztással, ha foglalkozik is a szegényebbekkel, ha nem manipulálja a várokozólistát és orvosi szempontok alapján pl. az életesélyek alapján dönt (békeidőben másként, mint kiélezett helyzetben), akkor is rendszer szinten nehezen mondja azt, hogy anyagi áldozatot kell vállalnia ahhoz, hogy az egész társadalomnak jobb legyen.

Egy személyes példával világítanám meg, hol van a romlottságban az út vége. Az illető orvost az etikai bizottságnál fel is jelentettem. Történt ugyanis, hogy azt vettem észre, egy hozzátartozómat kezelő orvos azt igyekezett kipuhatolni, mit szeretnék jobban, ha benntartja a hozzátartozóm, vagy ha kiengedi. Másfelől köztudott volt az orvosról, hogy sok pénzt fogad el, így hamar rájöttem, hogy zsarolni akar. Ha látja, hogy a hosszabb ápolást szeretném, akkor a helyhiányra panaszkodik, ha viszont rokonom kiengedését szeretném, akkor a "sajnos" nem engedheti el verziót veszi elő. Amennyiben igaz volt a megérzésem, őt már végképp nem érdekelte a beteg állapota, csak és kizárólag a hozzátartozótól megszerezhető pénz.  

A hálapénz tehát elkezdi ártó tevékenységét a kölcsönös bizalom jóérzést keltő kielégítésével (én adom, ő kapja és megbízhatunk egymásban), folytatódik az egészségügyi szakmán belüli feszültségkeltéssel, majd egyfajta egzisztenciális lét fenntartásában, az ehhez való ragaszkodás során a szabadság elvesztésében, a hálapénztől való függésben. Végül pedig eljuthat az orvos a beteg teljes semmibevételéig és a zsarolás (aktív korrupció) szintjére, a gonoszság csúcsára. 

A kép a Bergamoban a halottaskocsik konvoját ábrázolja. Eredeti helyét ld. itt.

#hálapénz

---

---